francia körút. vol.7

7. nap

riviéra orrba-szájba! és hozzá még az idő is szép volt… de jaj, majd elfelejtettem megemlíteni a tegnapi nap egyik legmókásabb eseményét, amiből aztán hamarost szállóige lett. nem vagyok biztos benne, hogy az olasz vagy a francia riviérán voltunk-e már, de megálltunk a parton egy gyors ebéd erejére, s KGPM-mel kitaláltuk, hogy hamar megmártózunk. szartunk arra, hogy épp egy magánplázsnál állomásozunk, gyorsan átvedlettünk fürdőruhába és lerohantunk a tengerhez, amiről minden egyes alkalommal kiderül, hogy sósabb, mint emlékeimben, viszont nincs jobb dolog a hullámokon fel-lepattogni. 5 perc fürdőzés elég volt bemelegítésnek, kifelé ment viszont szembe jött egy vasorrú bába kezében partvissal (nem vicc), s magas orrhangon kijelentette, hogy „this is my water, you cannot use my water”. mikor sűrű elnézések közepette hajbókoltam neki egy sort, ő továbbment: „what would you do if i go to your place and use your water?” először azt akartam mondani, hogy „i would give you a towell”, aztán a szikrázó szemeitől meghunyászkodva csak annyit mondtam, hogy még egyszer nem fog előfordulni, meg blabla, stb. elpucoltunk, ám a „you cannot use my water” mondás velünk jött és velünk is marad, míg világ a világ. :)

bejártuk monacót. túl sok változás nincs a hat évvel ezelőtti verzióhoz képest, a hercegség még mindig úszik a pénzben, az emebr nem győzi kapkodni a fejét, itt egy bentley, amott egy royce, s a parton állomásozó jachtokban elfér egy családi ház… felkészítettem a társaságot arra, hogy a casinóba csak hosszú nadrágban, zárt cipőben és minimum pólóban engednek be, ezért a nagy meleg ellenére mindenki rendesen felöltözött, így különösen bosszantó volt azt látni, hogy klottgatyás, strandpapucsos, trikós bácsik és még ennél is lengébb nénik ücsörögtek az automaták előtt. természetesen KHBI-vel megkísértettük a szerencsénket, s kb. 15 másodperc alatt mindketten szegényebbek lettünk 5-5 euróval.

az időjárás nem is lehetett volna tökéletesebb (felhőtlen ég, 30 fok), így nizzába visszaérve gyorsan lerohantunk a strandra. ez persze nem igaz, ugyanis mire leértünk, már lemenőben volt a nap, így a napozásról pont lemaradtunk, de a hullámlovaglás isteni volt megint. aznap este egy olyan nizzai étteremben ettünk, melynek pincérnője képes volt fél órákra eltűnni, így akár le is léphettünk volna…

(folyt.köv.)