francia körút. vol.1

a plot:

franciaország-svájc-olaszország-franciaország körút.

időpont:

2005.08.22 – 2005.08.30

tettestársak:

Kis Göndör Perpetuum Mobile (továbbiakban KGPM)

BélPoklos PasiFürkész (továbbiakban BPPF)

KilométerHiányos BorImádó(továbbiakban KHBI)

Mindig Fékező Aeon Flux (MFEF)

(csak győzzem megjegyezni ezeket az idétlen mozaikszavakat…)

1. nap

kialudtuk magunkat. főleg én. KGPM és BPPF budapesti albijában vártuk a hajnalt, a fél ötös kelés csöppet sem viselte meg a társaságot. hozzáteszem, hogy az éjszaka folyamán egy farrelly filmbe illő vécés kalanddal is szórakoztattam magam és idővel hálótársaimat is (1. hol van a villanykapcsoló a fürdőben? 2. miért nincs papír az egész lakásban?? 3. mikor záródik már el a vécécsap???). szóval hajnalban frissen és üdén keltünk, majd megapakkjainkkal (máig nem értem, hogy a KGPM hogy tudott ilyen kevés cuccot hozni) ledülöngéltünk az utcára, ahol már várt minket KHBI. a repülőtéren azonnal átneveltek minket az EU-konform árakra, ugyanis egy fél lityis ice teáért elkértek vagy 800 forintot. már ekkor megfogalmazhatódott volna bennünk az út egyik nagy jelszava, mi szerint „van pénz szarásig”, hisz tojtunk rá és bevásároltunk belőle.

a gépünk reggel 7-kor indult, odakinn szakadt az eső, mi pedig azért imádkoztunk, hogy franciaországban ne ez várjon minket. szakadó esőben repülni azért jó, mert mikor a gép a turbulenciát levetkőzve a felhőréteg fölé emelkedik, akkor páratlan és csak számodra fenntartott napsütésben lesz részed, s ez fejedelmi érzés.

párizsba érve tiszta idő fogadott minket (a magyarországot elborító esőfelhők csak délután érték el a francia fővárost), valamint a felismerés, hogy párizs televan fekákkal. a repülőtéren valamivel nagyobb volt az afro-amerikai populáció, mint montmartre-ban, ahol a szállásunk volt, de azért egy pillanatra elbizonytalanodtunk, hogy tényleg jó helyre jöttünk-e. a szállásunk megközelítéséhez csupán háromszor kellett átszállni (woohoo, utaztunk olyan magasvasúton, melynek robotpilótája volt! HAL2005!), így mire megérkeztünk, a teljes banda kidőlt.

franciaországról három dolgot tud mindenki, az is, aki még soha nem járt arra: 1. nem hajlandók más nyelvet beszélni, csak franciát, 2. a pincérek bunkók, 3. a vécék még a legelitebb helyen is borzalmasak. az első pontra máris találtunk példát a szállásunkon, ugyanis a recepciós kisasszony kb. három szavas szókincsével próbálta megmagyarázni, hogy szüksége van valamelyikünk hitelkártyára „just for protection”. KHBI kártyájával valami gebasz volt (csak később jöttünk rá, hogy az volt a baj, hogy nem volt rajta pénz), így elkövettem azt a hibát, hogy az enyémet adtam oda, amiről lazán levontak 154 eurót just for protection. mikor rákérdeztem, hogy mi a rák volt ez, hisz mi mindent kifizetnénk előre készpénzben, ha kell, a hölgy elactivityzte nekem, hogy ezt a pénzt 1-2 napon belül visszakapom, ne izguljak. nos, még mindig nem kaptam vissza, így csókoltatom az ibis montmartre-i csapatát. (154 euróba került két szoba egy éjszakára, gondoltam, távozáskor majd ennyivel kevesebbet kell fizetni, de kifizettették velünk az egészet azzal, hogy a „preauthorizált” pénzem 5 napon belül visszakerül a kártyára.)

kis ejtőzést követően beültünk egy kávézóba, amiből aztán nem lett törzshelyünk, ugyanis a steak rágós volt, az innivaló durvadrága (7 euró fél lityi kóla, sör, ásványvíz), a hamburgert pedig úgy szolgálták fel, hogy megkaptuk a húst, rajta egy tükörtojással körítésnek pedig french fries. érdekes. ja és a wc borzalmas volt (pottyantós fajta, olyan ügyes vendégekkel, akik sikeresen mellépottyantottak).

montmartre gyönyörű! szövevényes, kanyargós utcák sorából áll, minden sarokban egy-egy kávézó, a sacre-coeur-ről a kilátás fantasztikus, simán megéri a lépcsőzést. egyedül csak a feka varázskarkötő-árusoktól nehéz megszabadulni, akik azzal jönnek hozzád, hogy szükségük lenne az ujjadra, s mire feleszmélsz, már el is kezdtek csavargatni rá 5 ft-os cérnából egy karkötőt. alig lehet őket levakarni, KGPM-nak nem is sikerült. mivel a csapat háromnegyede filmmániás, így természetesen nem mulasztottuk el felkeresni azt a kávézót, ahol az amélie csodálatos életét forgatták. nyomokban emlékeztet a filmes verziójára, de jeunet rendesen átépíthette, s audrey tautou szintű szépségek helyett fiatal srácok szolgáltak fel (BPPF legnagyobb örömére), s a bárpultnál egy fenék tájékon mélyen dekoltált úr ült, ezzel némileg rontva az összképen.

ha még nem ettél häagen-dazs fagylaltot, akkor sürgősen pótold. a világ legjobbja. szépen elkérik az árát, de egy adag kitesz legalább három magyar gombócot, s a legjobb dolog az a csokikrém, amibe a szépen felstócolt fagyit mártják, ugyanis az egy pillanat alatt ráfagy és nyamm… a dolognak csak annyi hátulütője van, hogy pillanatok alatt elkezd folyni, így a tölcsér-költemények ellenére is azt ajánlom, hogy inkább tálkába kérjétek a cuccot.

monstmartre-ról lecsorogtunk az operához, ahonnan a városnéző busz indult (ahogy azt az útközben zsákmányolt térkép mutatta). 35 euróért kétnapos bérletet kaptunk, ami szajnai hajókázásra is érvényes volt. az volt a tervünk, hogy bevállaljuk a nagy kört, ám a nőnemű sofőr a champs-élysées (érthető nyelven: sanzelizé) közepén megállt azzal, hogy „i’m finish” és mindenki húzzon le a buszról, különben seggbe leszünk „merdezve”. a lányok elhatározták, hogy ellenállnak az üzletek csábításának és hazahúznak aludni (este háromnegyed hét lehetett), mi viszont kiszúrtuk, hogy vetítik a mozik a szigetet: egy kérdést igazán megér, hogy vajh eredeti nyelven-e. mákunk volt. sőt! a film kb. 5 percen belül kezdődött, mikor odaértünk, s a jegyért vacak 3 eurót kértek (ez még barátok közt is 750 forint, vajh melyik fővárosi mozink tud hasonló esti árat felmutatni 5.1-es hang és légkondícionált terem mellett?

the island (2005). michael bay eddigi legintelligensebb mozija. persze, még így is kb. annyira bonyolult, mint az ágybaszarás egy főzelékes nap után, ellenben nagyon szórakoztató. a sci-fi szál meglehetősen blőd, viszont szépen kidolgozott (főleg vizuálisan), az akciókban nincs semmi eredeti (üldözés lábon, keréken, levegőben), viszont a baytől megszokott színvonalon vannak megrendezve, s a filmnek az sem ártott, hogy a főszerepeket nem sztárokra, hanem színészekre osztották.