aeon flux

ready for the action now, danger boy?

Zalaba_Ferenc
2005. augusztus 05. 02:16:19

Kategória: Szólj hozzá!

a nagy szökés. miközben a filmnézős bandát búcsúztattam, mogyoró meglépett. a hiányát azonnal észrevettem, de azt hittem, a lakásban talált menedéket, hisz a rejtőzködés a vérében van. csupán azért volt gyanús a bujkálás, mert semmi oka nem volt rá: ő volt az est királynője, babusgatták, szerették, imádták - pedig jó bűzöseket fingott. :) azt már sejti, hogy a hálószoba számára tiltott terület, de még így is fel tudja találni magát. hívtam, szólongattam, nem akart előkerülni. féltem, hogy kiszökött a lépcsőházba. ott is szólongattam, de semmi reakció. eljött hát az ideje annak, hogy felforgassam a bútorokat, benézzek valamennyi lyukba, s nem találtam sehol. akkor csak kint lehet. cipőt fel, irány a lépcsőház. három emelettel lejebb találtam meg egy rakat újság rejtekében. jól be volt tojva, így amikor csúnyán ráripakodtam (akkor már én is rendesen beparáztam), szinte felmászott a falra, úgy megrémült. de megvan, az a lényeg. hazafelé menet még kapott a fejére szidalmat és kopit egyaránt, de nem túl haragtartó, mert két perc zsörtölődést követően már jött is udavarolni. hajnali fél kettőkor jobb programot is el tudok képzelni, mint a macska kergetése, de képtelen vagyok rá haragudni. kis hülye. :)

Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr414533648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása