tipper. tip-hop (2005).

lassan már egy hete kerülgetjük egymást: naponta 2-3x meghallgatom, mindig óriási étvággyal vetem rá magam, aztán 5-10 perc után szépen elvonul a háttérbe, hogy a 67 perces játékidő alatt még 4-5 alkalommal visszarobbanjon a tudatba, sé jót ugráljon az érzékszerveimen. nem tudom eldönteni, hogy ez most jó vagy rossz. egy új dave tipper album mindig esemény az elektronikus zenei szcénában, pedig a stílusa jellegzetes hangszerein kívül nem sok egyéniséggel bír: minden egyes lp mások által már felfedezett területre téved, ez most a hiphop és triphop mesgyéjén mozog, a funkstörung legutóbbi lp-jét követően még némi utánérzés szaga is van. ettől még ütős. nagyon is. tipper fantasztikus érzékkel bánik az ici-picire töredezett hangokkal, dobokkal: zenéiből csak úgy fröcsög a piszkos precizitás, legyen szó expreminetális elektronikáról, breakbeatről, vagy mint most: hiphopról. az általában jellemző sötétebb hangvételt sokszor játékosságra cseréli, s a permanens szkreccs néha fárasztó (talán ennek köszönhetően tűnik el néha a fülem valamelyik sarkában), de mindent összevetve jól összerakta ezt az albumot. de ez a minimum, ami tőle elvárható.