gödör. tegnap beszélgettem egy lánnyal. nem mondhatnám barátnak, mert jó, ha félévente találkozunk, s a felszínes örömködésen túl csak néha merülünk el némi valóis eszmecserébe. tegnap este pont egy ilyen ritka alkalom volt, habár a találkozó virtuális volt, sz'al nem szakította meg a féléves periódust (ott volt a januári össznépi születésnapi kíntornámon, meg augusztusban együtt megyünk külföldre, az 1-2-3... 7 hónap, sz'al kuss!). virtuálisan pedig az embernek könnyebben megy a merülés, ez olyan axióma, hogy már szégyellem is magam, hogy leírtam. na szóval a lány azt mondta, épp most van a gödör fenekén és keresi a kiutat. gondolom, hogy ott kepeszt a falán, de mindig visszapottyan a szorgalmas mászás közben, ugyanis fogalma sincs, hogy tudná elérni a gödör peremét. azaz vannak róla halvány elképzelései, de olyan magasan van a perem, s a mélyben legalább meleg van, odakint meg nincs más, csak a rideg világ... ááá, de naiv. persze, én is ugyanezt tenném. a lány most épp ott csücsül a gödör mélyén, rossz neki, nagyon rossz, de azt mondja, már tudja, hogy mit kell tennie, s meg is fogja tenni. el kell indulni, egyszer sem hátranézni, nem sietni, egyetlen lépcsőt sem kihagyni, módszeresen végigmenni valamennyin. lépcsőzés még sosem volt ennyire érdekfeszítő.