ki a tököm ez az aeon flux?

ha már ilyen béna nevet adtam a naplómnak, akkor talán meg kéne magyaráznom, milyen kalapból szedtem elő, nem igaz? - szünet - most majdnem azt írtam, hogy "emlékszem, mikor gyerekkoromban sokat lógtam az MTV-n...", aztán megálltam, mert eszembe jutott, mekkora lúzerság volt pl. a szilvesztert otthon tölteni és bámulni a party zone 8 órás különkiadását, amit még simone angel (emlékszel rá?) sem szakított meg egy-egy hülye benyögéssel meg majomkodó táncmozdulattal: neki is jobb dolga volt. aztán eszembe jutott beavis és butt-head is (mert MTV, mert rajzfilm, mert... de majd mindjárt), pontosabban a foxabis butt-head, ahogy feltételezhető halála előtt visszagondol eddigi életére (látjuk, ahogy pólyásként is már a tévé előtt uh-huh-huzik beavis-szel, s így tovább), s marhára elégedett vele. én is ezt csináltam sokáig, mégsem vagyok elégedett. melyikünkkel van gond? "boldogok a lelki szegények?" de most komolyan, ha nem kóstoltam volna bele néhány dologba az évek folyamán, akkor lehet, hogy ezek rohadtul nem hiányoznának. mire gondolok is pontosan?

- szerelem. de nem csak az a plátói, önmarcangolós marhaság, hanem az oda-vissza működő, egymást marcangoló marhaság.

- társaság. pontosabban mindaz, ami a főiskolán volt. igaz, mostanában már nem hiányzik annyira, mint 3-4 évvel ezelőtt, de azért jó lenne visszamenni, s egy csomó mindent másképp csinálni és megismerni az embereket.

- pörgés. ez ambivalens dolog. egyrészt már öregnek érzem magam hozzá, másrészt ahhoz meg túl fiatal vagyok, hogy csak úgy legyek. ennek az egész baromságnak az lehet az oka, hogy viszonylag későn kezdtem el pörögni (a főiskolán? nem, inkább a gimnáziumot követő egy évben), s akkor sem ott és úgy, ahogy az nekem ideális lett volna. outsider voltam, elbaszott filmes és zenei ízléssel, aki görcsösen próbált beilleszkedni, s ebből lett az egész életre kiható képmutatás, szerepvállalás, alkalmazkodóképesség, stb. aminek egyetlen áldozata az egyéniség.

- utazás. jó cucc, de csak rövid távon. hű, ez most akkor legyen ilyen metafora (is). el kell menni minden útra, bele kell szagolni minden ország kultúrájába, de egyik kezünkkel mindig kapaszkodjunk otthonunkba, mert ha ott maradunk, ahová elindultunk, még a fent megsiratott egyéniségünk morzsái is odavesznek. de az is lehet, hogy máshol, egy új helyen majd minden szebb és jobb lesz, új individuum lesz belőlünk, s (kezd szétesni a metafora!) nem is akarunk már visszajönni. csak ne lenne ilyen kurva drága és veszélyes dolog az utazás.

- család. elbaszott fajta az enyém. mint a tiéd, mint mindenkié. de hát az enyém. legjobban azt szeretem, ha békén hagynak, de ez rossz, mert csúnyán be fogok fordulni tőle. újabb ambivalencia: nem bírok fél óránál többet eltölteni az ősök társaságában, mégis szar lenne, ha nem lennének, s mikor eljönnek vagy eljövök tőlük, akkor az nekem is szar. szar az egész, de legalább nem megyek olyan nem-beszélek-veletek féle ellenségeskedésbe, ami tágabb értelemben vett családunk lételeme. na, de ez a része nem annyira lényeges: saját családot kellene már építgetni. de tényleg. lehet, csak bemesélem magamnak, hogy megértem a próbatételre, de azt hiszem, így van. kifizettem már a tnaulópénzt: tudom, milyen együtt lenni valakivel fizikailag (nem úgy, te disznó) és lelkileg... önmarcangoló marhaság, mint mindig, de ki lehet bírni. sőt. mindkét aspektust meglehetősen szélsőségesre gyártottam, úgyhogy nem ártana néha megtalálni az arany középutat, mindkét megközelítésből egy nagy marékkal, aztán hajrá. s ha mindez szépen muzsikál, akkor jöhetnek az utódok. a kis aeon fluxok.

apropó, ki a tököm az az aeon flux?