aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: karácsonyi ének Takács Máté
2016. december 26. 20:31:00

Kategória: boxoffice 16 komment

Mint minden évben, karácsony hétvégéje zsúfolásig telt premierekkel, ám az első helyet korábbi film foglalja el, mint oly sokszor. A kedvezőtlenül alakult naptár (szombatra esett 24-e) relatíve visszafogott nyitányokat szült, ugyanakkor az Énekelj! című animációs mozi kétségtelenül nyerte a futamot az újdonságok közül, hiszen a tegnapi napot bőven 50 millió fölött zárta. Az Utazók című sci-fi szénája nem áll jól a komoly költségvetés fényében - meg hát amúgy se -, de nagyobb a vész az Assassin's Creed háza táján: a játékadaptáció 10 millióval rajtolt. A Miért pont ő? a két trükkös film közé ékelődött be, miközben országos színre lépett a Fences és a Kaliforniai álom is, decens számokkal. Az első hely a méreteset zuhanó Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történeté ezúttal is.

> új filmek
Az Illumination animációs stúdió már-már sportot űz abból, hogy ötletekből forgat filmet. Mármint, ötlet van, ami eladja magát, a többivel nem is kell bajlódni: erre épült a Minyonok, majd A kis kedvencek titkos élete és most az Énekelj! (Sing; hazai bemutató: már a mozikban), ami az egyenként is népszerű jópofa állatokat és az énekes tehetségkutatókat kombinálta. A Universal forgalmazta zenés vígjáték 20 millióval kezdett neki a hétvégének a szerdai premiernek köszönhetően, és 35,3 millióval a második helyre állhatott. Ez azt jelenti, hogy az eleve gazdaságos szinten dolgozó cég (75 millióból hozták tető alá ezt is) újabb sikert könyvelhet el, hiszen a mostani, máig összegyűlt csaknem 77 millióhoz még szép számmal özönlik majd a zöldhasú az év hátralévő napjaiban, és persze januárban is. A kritikák vannak annyira kedvezőek, mint A kis kedvenceknél, szóval minden klappol, folytatása következik - akár direkte módon, akár szellemileg.

Jennifer Lawrence és Chris Pratt párosánál keresve se találhatnánk ütősebbet, ha mostanság moziba kell csábítani a fiatalságot és a fiatal felnőttséget. A Sony is így ítélte meg, amikor 110 milliós projektjének zöld utat adott velük a fedélzeten, ráadásul az Utazókat (Passengers; hazai bemutató: január 12.) egy Oscar-jelölt rendező dirigálta a Prometheus és a Doctor Strange megedződött forgatókönyvírójának írása alapján. Mi baj lehet? Nos, a kritikusok szerint jó pár dolog, amit a főszereplő páros és a szemnek kellemes látvány sem tud kompenzálni, de ez csak a jövőben lehet bajos, majd amikor a nem túl jó 'B' CinemaScore gyökeret ver a szóbeszédben. A kezdeti halovány, nem egészen 15 millió dollárig nyúló érdeklődés hiányosságaiért a nem elég határozott előzetes tehető felelőssé, és nem lehet nem észrevenni, hogy karácsonykor science fiction nemigen vált még sikeressé. Persze, ha kihagyhatatlan eseményként vezeti fel a stúdió a filmet, akkor lett volna sansza, ám azt most a Zsivány Egyes tölti be, így az Utazók csak a még egy hétig intenzív összforgalom jótékony hatásában bízhat. Ennek értelmében hat nap alatt, vagyis máig összegyűlt 30 millióját megduplázhatja még.

Pénteken küldte szét a Fox a Miért pont ő? (Why Him?; hazai bemutató: már a mozikban) című vígjátékot, és biztosan ott lebegett szemük előtt mindeközben a Megjött apuci! tavalyi sikere. Nos, Bryan Cranston és James Franco nem egy Mark Wahlberg és Will Ferrell, úgyhogy be kellett érni az átlaggal: 11 millió dollár a hétvégére, és a bizodalom, hogy mint év végi komédiának, hosszúra nyúlik majd az útja. A korrekt nézői ítéletek nem fognak ártani ennek a megszokottan egyszerű és együgyű, de mint ilyen, gyakran kifizetődő sztorival operáló filmek, szóval 38 milliós költségvetését rövidesen túlszárnyalja, és akár 60-70 millióig is elröppentheti a hév.

Impozáns alkotógárdával bír az Assassin's Creed (hazai bemutató: december 29.), ám olybá tűnik, egy videojáték adaptációjába törvényszerűen mindenkinek beletörik a bicskája. A Fox azon ritka lépésre vetemedett, hogy két filmet prezentált ugyanazon a hétvégén, ám alighanem azt nem gondolták, hogy a könnyed vígjáték beelőzi a költséges látványosságot. A kalandos sci-fi 10,3 millióval éppen befért a top 5-be, ami nyilvánvalóvá teszi azt is, hogy a rajongókon kívül a Warcraft: A kezdetekhez hasonlóan képtelen volt oly mértékben megszólítani a moziba járókat, hogy érvényt szerezzen létének már a tengerentúli mozikban. 125 milliós büdzsé mellett 22,5 millió dollár gyűlt össze hat nap alatt, ami egészen siralmas bizonyítvány, és bár a vállalkozó nézőknél nem vizsgázott rosszul, a kritika igencsak elutasítónak bizonyult, és ennek tud ám visszhangja lenni, ha olyan filmekről beszélünk, amit nagy rajongói várakozás előz meg (gondoljunk csak a Suicide Squadra és a Rotten Tomatoes-t célzó petíciókra). Ekkora drámára az Assassin's Creednél nem kell számítani, de hogy vaskos bukásról beszélünk, nagyjából 40 milliós kilátásokkal, az biztos.

Denzel Washington végül csak színészként nyomul a díjszezonban, rendezői munkáját csak a diverzitás legelkötelezettebb hívei ismerik el jelöléssel a Fences kapcsán. A társadalmi dráma ideális karácsonyi programnak tudott tűnni december 25-i, azaz tegnapi országos bemutatója alkalmával, hiszen ezen az egyetlen napon 6,7 milliót termett, ami így megfelel nyitányának is. A 24 millióból készült film hatásos előzetessel tudott szolgálni azoknak, akik alapvetően fogékonyak a féktelen drámázásra, és biztosak lehetünk benne, hogy máig felhalmozott 11,6 milliója még sokáig gyarapodik majd, mihelyst megkezdődik a kampány hajrája a Paramount részéről.

Immáron 734 moziban pereg a Kaliforniai álom (La La Land; hazai bemutató: december 29). A Lionsgate az elmúlt hetekben már eleget kapkodta a fejét, midőn a filmben rejlő anyagi lehetőségeket mérlegelte. A vasárnapi ugrás 5,7 millió dolláros víkendet formált, az eddig összeg pedig közel áll a 18 millióhoz. Mint a díjátadók egyik éllovasa, a Kaliforniai álom a komótos box office-hódítás egyik tuti befutója is az elkövetkezendő két hónapra.

> korábbi filmek
Ugyan december 24-e kissé keresztezte a számításokat, a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet ezzel együtt is igen komoly erózióval szembesült: 59%-kal csökkent a Disney fantasztikus akciófilmjének bevétele, vagyis 64,4 millióval tudta őrizni a vezető pozíciót. Egy éve a Star Wars: Az ébredő Erő 40%-on belül tudott maradni, ráadásul jóval magasabb szintről, tehát ami eddig is sejthető volt, az most már tényszerűvé kezd formálódni, miszerint a Zsivány Egyes nem tud elég nézőt felszívni a rajongói körökön kívül ahhoz, hogy tartsa arányait a tavalyi rekorderrel szemben. Mindezt tudomásul véve persze irdatlan sikerről van szó, ami hétfővel már 318 millió dollárt jelent.

> végszó & ami jön
2012 óta a legalacsonyabb forgalmú 52. hétvégét zárták az amerikai mozik, ezt persze a szombati kiürülés nagyban befolyásolta; 24-e utoljára 2011-ben rondított bele a hétvégi üzelmekbe. A Zsivány Egyes elég magasan szárnyal ahhoz, hogy az esztendőt ugyancsak az élen zárja, s új film híján csaknem ismétlésekre számíthat a komplett mezőny.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1  Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet
$64.4m $286.4m $200m
2  Énekelj! $35.3m $55.9m $75m
3  Utazók $14.9m $22.2m $110m
4  Miért pont ő?
$11.1m $11.1m $38m
5  Assassin's Creed
$10.3m $17.8m $125m
6  Vaiana
$7.4m $180.4m $150m
7  Fences
$6.7m $6.9m $45m
8  Kaliforniai álom
$5.7m $13.6m $30m
9  Hivatali karácsony
$5.1m $42.2m $45m
10  Váratlan szépség $4.3m $15.3m $36m

 

 

 

Címkék

fox sony denzel washington box office comedy animation sci fi drama universal sing assassins creed passengers james franco jennifer lawrence bryan cranston illumination fences chris pratt game adaptation children movie rogue one why him la la land

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr4712074805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gallion 2016.12.26. 20:52:20

Hát a Zsivány Egyes meg a TFA második hetét összevetni nem sok értelme van. Akkor ugyanis 26-27 volt a hétvége, most viszont szombat ami a hét legjobban termelő napja szokott lenni 24-e szenteste volt, ilyenkor pedig minden nagyot esik.

De már látszik is hogy a film elkezdett korrigálni, hisz hétfőre 31 milliós a becslés, ami azt jelenti hogy 80 százalékkal jobban teljesitett mint az első hétvégéjén. Ezzel szemben a TFA a második hétfőjén 21 százalékot esett.

Gallion 2016.12.26. 20:53:25

*80 százalékkal jobban teljesitett mint az első hétfőjén.

Csaba Turbucz 2016.12.26. 22:15:54

@Gallion: hétfő is szünnap persze,hogy jobb

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2016.12.26. 23:03:16

O.o Az AC meg megy fel a Top100 legnagyobb bukás listájára ezzel az eredménnyel...

misafeco 2016.12.26. 23:17:40

Az 500 millió ezek után már biztos a Zsivány Egyesnek, csak az a kérdés, hogy mennyivel megy fölé.

dzsoker1976 2016.12.27. 07:49:09

Ahogy elnézem a népek nem rohanták le azt a 4 mozit,ahol az Ben Affleck filmet játszották.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2016.12.27. 11:03:36

@dzsoker1976: Egyetlen napra nem rossz az a 8 ezres átlag.

dzsoker1976 2016.12.27. 11:16:04

@Takács Máté: Ez igaz,de azt néztem,hogy Scorsese Silence-e szintén 4 moziban közel 33ezres vászonátlagot hozott.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2016.12.27. 19:36:58

@dzsoker1976: Hát igen, egy napra lebontva kétszer olyan jó, mint Az éjszaka törvénye, ám A számolás joga mindkettőt kenterbe veri, hiszen csak vasárnap 20 ezres átlagot produkált. Jól összezsúfoltak ide ennyi pár mozis filmet...

misafeco 2016.12.28. 09:44:12

@Csaba Turbucz: Plusz megverte az Ep. 7 ugyanezen hétfőjét is, ami elég nagy szó. Ami ugyan 28-a volt, de akkor is nagy szó, tekintve, hogy az 100 millióval magasabban nyitott.

dzsoker1976 2016.12.28. 20:20:29

Magyar box office most nem lesz?

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2016.12.28. 21:16:52

@dzsoker1976: Az InterCom nem adta le a nézettségi adatait, így elég nehéz :(

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2016.12.29. 00:07:11

@dzsoker1976: A forgalmazók fele téli álmot alszik. De ne legyen kétség: a Zsivány Egyes hasít minden nap!

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2016.12.29. 00:08:22

@dzsoker1976: @Takács Máté: De olyan itt nincs, hogy ne legyen! Ami késik, nem múlik...

dzsoker1976 2016.12.29. 07:48:21

@Takács Máté: Köszi szépen. :)
Ilyenkor téli álmot aludniuk,amikor szünet van és valószínűleg többen mennek moziba?
Ejnye-bejnye.

dzsoker1976 2016.12.30. 10:40:02

:) Sikerült találnom egy Magyar mozis nézettséget,bár állatira hiányzik hozzá az itt megszokott elemzés.Ha valakit még érdekelne:

filmforgalmazok.hu/2016/12/29/2016-12-22-2016-12-28/

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása