aeon flux

ready for the action now, danger boy?

breaking: ő lesz az ifjú han solo Richter Géza
2016. május 06. 09:33:42

Kategória: film 10 komment

Eldőlt, hogy a hatalmas létszámú jelölt közül ki öltheti magára a leglazább csempész gúnyáját az ifjú Han Solo kalandjait megéneklő előzményfilmben. Az elmúlt hónapokban az egyre szűkülő körről szóló híreken túl megtudhattuk, hogy a sztori a koréliai és a vuki találkozását is fel fogja eleveníteni, és hogy ez lesz Lawrence Kasdan utolsó SW-szkriptje. Hajnalban viszont az is kiderült, ki lett végül a címszerep befutója.

sw_han_solo_02_b.jpg

A számos induló között biztosan akadt ismertebb arc, ám Alden Ehrenreich-ét vizslatva valahol érthető, hogy rá esett a választás: talán jobban hasonlít a fizimiskája Harrison Ford vonásaihoz, mint mondjuk Joseph Gordon-Levitté Bruce Willis-éihez, és lám. Gyorsan hozzátesszük: nem mintha elsősorban a külsődleges jegyek számítanának egy szerep megformálásánál, és ez alatt nem maszkmesteri kvalitásokat vagy számítógépes utómunkát értünk. Lényegesebb, hogy az idén 27 éves színész alakítását legutóbb például az Ave, Cézár! bemutatója után méltatta a közönség és a kritika egyaránt, így a szükséges tehetség valószínűleg meglesz a Phil Lord és Christopher Miller rendezte spinoff főszerepéhez.

sw_han_solo_alden_ehrenreich.jpg

Címkék

harrison ford star wars sci fi spinoff forum hungary casting prequel lawrence kasdan alden ehrenreich phil lord christopher miller filmhir film hir star wars spinoff star wars anthology jon kasdan

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr18690634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Richter Géza 2016.05.06. 09:43:03

hát persze, h elírtam a címet :P

Narg 2016.05.06. 10:06:15

Annyira örülnék, hogy ahelyett a régi csontokat rágogatnák le, inkább építenék az új univerzumot.

TetraB 2016.05.07. 15:33:44

legalább csak egy kicsit hasonlítana Harrison Ford-hoz.
a fene se gondolta volna 10-20 éve, hogy SW rajongóként már nem fognak SW filmek érdekelni. még egyedül a Rogue One vált ki belőlem valamiféle kíváncsiságot, a 8. résztől se várok semmit.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2016.05.07. 17:21:36

@TetraB: pontosan. 79-ben ot voltam a Corvinban, viszont a VII-re mar jegyet sem vettems.,. letoltottem, fuck you disney... ilyen vicceskedo, jopofa star wars almomban sem gondoltam, hogy ennyire elkurjak. Kibaszott bb8 aranyosnak leirt robot, aminek az elektronikus nyelvet valahogy mindenki erti... mikozben anno r2d2 ha "beszelt" azt vagy c3po vagy a komputer az X szarnyuban forditotta le az embereknek./ ez a Lost Abrams akkora fasz amekkorat meg nem hordott a filmipar a hatan..

2016.05.07. 18:05:45

@Chaoyang: Luke fordítógép nélkül is értette R2D2-t (pl. a Dagobán)

a keresztényeket bántani tilos 2016.05.07. 20:37:16

@Narg: Egész biztos, hogy nem véletlen az előzmények előrángatása. Ha például a Rogue One-ban a bacta tartályban Snoke van, az például hiába előzmény, a jelenlegi "jövő" univerzumot építgeti tovább múltbeli események hozzákötésével az EP8-hoz.

isvaen 2016.05.08. 10:39:08

mi az, kitiltották az AE stábját a premier előtti vetítésekről? utolsó kritika ápr. 17. waddafak? persze, a tv-spotok és bulvármrozsák is arik, de... na.

megnevezhetetlen · http://www.facebook.com/xyzdg1981 2016.05.08. 13:34:00

Még az, de hogy már a Geekzen is gyakrabban posztolnak már (ráadásul frissebbeket és izgalmasabbakat), az röhej :D Szóljunk már ZF-nek, hogy IGN ide vagy oda, de ne csak a fél szemét tartsa a srácokon, hanem ösztönözze is őket, mert ez így majdnem katasztrófa...

isvaen 2016.05.08. 23:01:22

@megnevezhetetlen: katasztófa? hm. nem. még nem. én megadom a napi 2-5 klikket, de sorozatot nem nézek, klipben finnyás vagyok, facsén nem vagyok, szóval csak a berögzülés az ami ide hoz. na jó: az oldal egy jó és páratlan tulajdonsága egy baszott jó BO rovat. komolyan:
megveszem a bo arcot,
csinálok egy ká jó blogot,
azt átviszem 'z összes kattot :D

geekzet elvből nem olvasom... brrrr.r.r.r.rr.r.r.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2016.07.06. 18:13:45

@Alec: biztos lehetsz benne? Vajon nem az logikus, hogy csak kitalálta mit kuruttyol a robot, mint ahogy az ember a kutyájához beszél ;) végtére is a helyzet adta magát, nem értette akkor sem amikor a Tatooinon életében először találkoztak... elment R2 nyelvtanfolyamra?

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása