- SPOILERMENTES -

Anna (Martinovics Dorina) és Ádám (Száraz Dénes) gyógyszercsempészetben utazó, kisstílű drogfutárok, akik a kétlaki életet folytató Dezsőnek (Anger Zsolt) dolgoznak. A pár legutolsó dobása előtt derül ki, hogy a lány terhes, és meg akarja tartani a babát. A fiú ezt ellenzi, az ő szeme előtt a meló saját célú szabotálása, majd az azt követő Hawaii, dizsi és napszemüveg lebeg. Szó szót követ, miután Anna nőgyógyász apósához (Hegedűs D. Géza), Ádám pedig a végső útra indul.

Időhurkot központi motívumként vászonra vinni kockázatos dolog, egy hihető koncepció ugyanis az apró, ám el nem hanyagolható építőkockákon áll vagy bukik. Nem mindegy, hogy az érintett hogyan észleli a hurok létezését: "csak úgy” beugrik neki egy gigantikus déjà vu, szembetalálkozik az utcán önmagával, esetleg van egy időgépe, és tudja, hogy hurkot hozhat létre, ha figyelmetlen? Célszerű kapaszkodókat nyújtani a befogadó számára, legyenek ezek akár idő-, akár pedig térbeliek, mert ha ránézésre semmi sem különböztet meg a hurok távolabbi oldalán lévő önmagamtól, akkor a vászon előtt ülők honnan fogják tudni, hogy melyik én vagyok éppen? Hagyjuk-e, hogy a hurok miatt a kauzalitást illogikussá tevő események (vagy a szereplők részéről cselekedetek) létezzenek a hurok univerzumában, vagy azt befolyásolják, esetlegesen az ok-okozat törvényszerűségét torzítsák? Végül, de nem utolsósorban: mi az egész hurok-sztori mozgatórugója? A főszereplőre nehezedő morális teher? Az idővonal megváltoztathatatlannak tűnő történéseinek átírására irányuló törekvés? A hurok egyre gyorsabban, spirálszerűen magába szippantó örvénye?

Az elmúlt másfél évtizedben több, efféle ötletre épülő mozgóképpel találkozhattunk. Akad köztük totális mellényúlás (Hurok - 2005), jól, vagy kifejezetten jól sikerült darab (Looper - A jövő gyilkosa - 2012 és Időhurok - 2014), valamint telitalálat (Találmány - 2004 és Időbűnök - 2007) egyaránt. A Madarász Isti jegyezte Hurok egyértelműen utóbbival rokonítható, hiszen a Los cronocrímenes-hez hasonlóan a protagonista ezúttal is teszi, amit tennie kell, mert nincs más lehetősége, minthogy azt tegye, amit éppen tesz. Ez a predesztináció akár a feszültség fokozásához is szolgáltathatna muníciót, ám az első órában sokkal inkább unalmassá és vontatottá teszi a cselekményt. Nem kétlem, hogy az alkotók alaposan átrágtak mindent, amit csak lehetett, de két részlet biztosan tisztázatlan maradt: a hurkot létrehozó erő mibenléte, illetve a hurok megszűnésének abszolút bizonyossága (természetesen mindkettőről lehet hipotéziseket gyártani, de ezek mögött a "magyarázom a bizonyítványom, mert ez az egy bizonyítványom van" saját magát indokló és igazoló helyzetét érzem). Ez persze nem baj, mert a történet bicegve bár, de ezek nélkül is működőképes, legfeljebb nyitott kérdések maradnak a vége mögött hátra. Sokkal inkább kihagyott ziccer, hogy a befejező harmad elején a hurokról mintha derengene a mélyben valamilyen mögöttes magyarázat, ami túlmutatni látszik Ádám jellemének változásán – hogy aztán kiderüljön róla, hogy nyilvánvalóan egyedül a főhős karakterfejlődését szolgálja, így egy sokadik önmagába görbülő szál, vagyis hurok rövidre zárásának bizonyul.

Az érem másik oldalán a Hurok nem csapnivaló, csupán átlagos, és nem egy helyen kiszámítható. Ennek ellenére megvan a jól felépített dramaturgiai íve, és ha nem akarunk késhegyre menő vitákat folytatni miatta vagy túl sokat agyalni rajta, akkor a fent említett döccenők és hiányosságok nem verik ki az ember szemét. A sci-fi legnagyobb pozitívuma Anger Zsolt Dezsője, akit már a kezdő percek után szívlapáttal simogatna arcon az ember: az erkölcsi szürke zónában ténykedő, maffiózó vonásokkal megáldott biztonsági őr olyan ellenszenves, mintha valóban az egyik környékbeli hivatalból lépett volna elénk. Martinovics Dorina játéka hozza az Anna karakteréhez szükséges minimumot, emellett azonban indokolatlanul keveset látunk a figurából. Egyáltalán nem győzött meg viszont az Ádámot alakító Száraz Dénes. A jelenetek zömében nem éreztem, hogy a történtek (akár a forgatókönyv szintjén) indokolnák, a főszereplő miért azt és úgy teszi, amit és ahogyan – motivációja nem egy helyen és helyzetben üres automatizmussá válik, amit a sablonos és gyakran banális párbeszédek tovább erősítenek.

Összességében a Hurok a "nem rossz, de nem is jó" kategória stabil képviselője, melyet rendezője a kelleténél többször csavart meg. Zavaros(ban halászó figurák) megváltástörténet(e), ami egy kissé kellemetlen foghúzásra emlékeztet: nem kell túl sokat várni tőle, és a beadott érzéstelenítő mennyiségétől függően akár még élvezhető is lehet a kilencven perc, amíg átesünk rajta. Vagy ahogy Trent Reznor mondja a Downward Spiral-ben: "A Lifetime of Fucking Things Up Fixed in One Determined Flash".

Kövess minket facebookon és twitteren!