aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: hűtlenség Takács Máté
2016. március 16. 16:58:00

Kategória: film 3 komment

A hosszú hétvége ténylegesen hétvégi részében (vagyis b.o. nyelven csütörtök és vasárnap között) a Zootropolis - Állati nagy balhé biztosan őrizte vezető pozícióját, régóta a legnagyobb originál rajzfilmsikerré terebélyesedvén. A premierek közül ugyan A hűséges vonzotta a legtöbbeket, ám A beavatott-sorozat komoly visszalépést könyvelt el az elődhöz képest, így az erkölcsi győzelem az éppen növelő Támadás a Fehér Ház ellen 2: London ostromáé. A Kung Fu Panda 3. a top 10-be bunyózta magát premier előtt, az élbolyon kívül A keresztapa újrázása figyelemre méltó számokat hozott, a két francia közül pedig a kevésbé favoritnak tűnő járt jobban: az Egy őrült pillanatot sokkal többen választották, mint a porban maradó Csokoládét.

zootopia_kiskep.jpg

> új filmek
Jól tudjuk már ugye, hogy a young adult-adaptációk a többedik részekre érnek be Magyarországon, s nem volt ez másként A beavatottal sem. Az első epizódot a Pro Video mutatta be 2014 márciusában, 15.320 fő érdeklődésével kísérve, ami sehogy sem mérhető az amerikai, 50 millió dollár feletti debüthöz. A ráébredés azonban nem maradt el a célközönség részéről, s végül több mint 77 ezer eladott jeggyel zárt a kezdet. A folytatás, vagyis A lázadó már a Big Bang Media istápolásában gyütt egy éve, nyomban 42.726 patrónust szerezve. Így szokott ez menni. Meg úgy, hogy nálunk kitart a momentum akkor is, amikor odaát már beköszönt a leszállóág. Biztosak lehettünk benne, hogy A hűséges pórul jár majd elődjeihez képest Amerikában, de hogy nálunk is lényeges mértékben lankadjon a figyelem, az azért kicsit meglepő. Szó se róla, a Freeman Film propagálta sci-fi/akcióban több a sci-fi, mint az akció, a románc pedig gyakorlatilag zéró, főhősnőnk sem olyan aktív, de még a látszólag szerényebb élvezetkínálat mellett is kevés a 31%-os visszaesést jelentő 29.375 néző. Az 54 vásznon, köztük IMAX-ben és 4DX-ben, ám meglepő módon csak 2D-ben pergő disztopizálás ezzel együtt a százezres korlátban ugyanúgy bízhat, mint az amúgy gyorsan lemorzsolódó (eddigi) középső felvonás, hiszen ott van még a nyilván szép számokat hozó hétfő-kedd, plusz lesz majd még itt tavaszi szünet is, de mégse alakítottuk ezt egy Az éhezők viadalává még kicsiben sem, hisz amaz például minden eresztéssel egyre szélesedő bázissal bírt. A hűséges 40.2 millió forinttal második a toplistán.

2013 tavasza rém gyatra időszak volt a honi teátrumokban, s ezt egyebek mellett a Támadás a Fehér Ház ellen is megemlegette. Az ugyancsak a Pro Video által forgalmazott akciófilm a nyitánykor még szilárdnak tűnt 16.197 nézőjével, de aztán egy szemvillanás alatt tűnt el a mezőnyből, alig több mint 40.000 nézőt állítva maga mellé. Nos, a Támadás a Fehér Ház ellen 2: London ostroma ezt a szintet már két hétvége után le fogja tudni, hiszen ezúttal 25.450 kíváncsiskodó jutott Gerard Butler újabb vezető-mentésére, amit kétségtelenül jól szolgált az előzmény tévés sugárzása is az alapvetően jobb idényen túl. A Big Bang Media 52 termet szekurált a filmnek, köztük ez is fut 4DX-ben, hogy mindenki élménnyé tehesse Morgan Freeman házelnöki leheletét és Butler izzadtságszagát. Hacsak nem érkezik meg hirtelen végre a tavasz, akkor 70.000 jegy fölé is elmehet a menet.

A Cinetel forgalmazó egyre jobban jár: A fiút saját és a horrorfilm korlátain is túllökték, most pedig az Egy őrült pillanat című francia remake számára alakul a kezdet egész tűrhetően: 3.543 néző verődött össze 15 moziban, hogy meglesse Vincent Casselt és Francois Clouzet-t, hogyan szédelegnek egymás leányaival, hol szinkronizáltan, hol feliratosan. Nagy felfordulást persze nem okoztak, akik ezt a filmet választották, de 10 ezer néző fölé jó eséllyel jut majd el az 5.4 millióval nyitó opus.

Ez ilyen formában nem áll a Csokoládéra, pedig a Mozinet vélhetően nagy reményeket fűzött a frissiben elhozott új francia mozinak. Az ugyancsak szinkronizált és feliratos, 13 mozira kiterjedő premier csak 2.050 nézőt termett, ami csalódásszagú az igyekezet, no meg a selling pointnak szánt "Az Életrevalók sztárjának új filmje"-hirdetmény mellett. Kétségtelen azonban, hogy a franciák (és Európa) első színes bőrű bohócának sztorija nem vált ki akkora izgalmat a honi nézőkből, és hát a film maga sem talált be annyira, mint Omar Sy azóta is hivatkozott berobbanása, vagy akár a tavaly közel 30.000 nézőig jutó Samba. A 10.000 néző azért még meglehet, de ennél módfelett több kellett volna az üdvösséghez. A nyitány 2.76 millió forint.

A Pannónia Entertainment áldásos tevékenységének legújabb állomása A keresztapa újrabemutatója. "Minden idők legjobb filmje" nem hozott szégyent nívójára, és 2.781 nézőt terelt három vászna elé. Ez igen jó eredmény egy több mint 40 éves, három órás alkotástól, szóval egyhamar nem fog abbamaradni a klasszikusok felmelegítése, annyi szent. A bevétel 3.6 millió forint volt. Érdekességként: eredetileg, 1982-es premierjét követően több mint 933.000-en ültek be a kétrészes filmként, azaz dupla jegyáron futó drámára.

10.685 premier előtti látogatóval a hatodik helyre furakodott be a Kung Fu Panda 3. Nem lesz egyszerű dolga a Zootropolis mellett, de a második rész eredményét el kellene majd érnie a békességhez. Az még 200.000 néző sincs.

> korábbi filmek
48.342 nézővel első ismét a Zootropolis - Állati nagy balhé, vagyis nem egészen 15%-ot csökkent a forgalma, és ez még csak a csüt-vas időszakra vonatkozó adat. A Forum Hungary rajzfilmje tehát nagy-nagy sikerré duzzad nálunk is, tizenegy nap alatt közel 115.000-en látták.

A Deadpool mostantól minden idők második legnézettebb szuperhősös képregény-adaptációjának számít mifelénk, hiszen 385.996 látogatója nagyobb tömeg, mint ahányan a Bosszúállók: Ultron korát csekkolták, s így már csak a Batman - A denevérember marad előtte.

> végszó & ami jön
Gyűltek a népek a mozikba (csaknem 180 ezren a top 10-re), egyelőre nem fenyegette az üzelmeket a tartós jó idő, és a filmek is hellyel-közzel szolgálják az ügyet. A Kung Fu Panda 3. kiteljesedhet következő körben, de vajon sikerül-e 35 ezernél többeket táncba hívni, ha az előző eresztés sem jutott messzebb ennél a környéknél? A Zoolander 2. kérdése még izgalmasabb, hiszen 2001-ben még nem voltunk kellőképpen ráhangolódva Ben Stillerre, most viszont meg már nem vagyunk, vagy mi. Nem kell sok erő ahhoz, hogy rálicitáljon a folytatás az előzményre, de láttunk már karón varjút...

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 1  Zootropolis - Állati nagy balhé
65.1m -13.9% 152.7m 113.986
2 ú  A hűséges
40.2m - 40.2m 29.375
3 ú  Támadás a Fehér Ház ellen 2.
37.7m - 37.7m 25.450
4 2  Deadpool
25.2m -30.8% 532.3m 385.995
5 3  Egyiptom istenei
16.8m -47.7% 122.8m 79.219
6 -  Kung Fu Panda 3.
14.5m - 14.5m 10.685
7 6  Nagyfater elszabadul
12.7m -24.2% 449.3m 322.975
8 5  Saul fia
12.4m -27.9% 253.5m 216.108
9 7  Hogyan legyünk szinglik
12.2m -26.9% 200.7m 146.584
10 4  Agyas és agyatlan
11.6m -42.0% 36.7m 25.819

 

 

 

Címkék

box office sci fi mozinet action gerard butler sequel kung fu panda godfather adaptation deadpool young adult eurocinema cinetel box office hazai big bang media divergent french cinema omar sy freeman film pannonia entertainment

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr918487556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba Turbucz 2016.03.16. 18:00:32

Máte a Star Wars- nak mennyi lett a vége??

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2016.03.16. 20:12:22

@Csaba Turbucz: Hát még nincs vége! De ha vége lesz, külön foglalkozunk vele.

Csaba Turbucz 2016.03.16. 20:57:42

@Takács Máté: okés. Azt hittem nem lesz belöle cikk már

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása