aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: tengerfenék Takács Máté
2015. december 13. 17:42:00

Kategória: film 16 komment

Mielőtt megébred az Erő, még Ron Howard kalandfilmje igyekezett kihajózni a zavartalan vízre, ám zátonyra futott: A tenger szívében még az első helyet sem tudta megkaparintani a toplistán, pedig legalább erre igazán hivatott volt ebben a lagymatag bemelegítő-időszakban. Az éhezők viadala: A kiválasztott (befejező rész) negyedik hete Amerika legnézettebb filmje.

in_the_heart_of_the_sea_kiskep.jpg

> új filmek
Vajon mit látott A tenger szívébenben (In the Heart of the Sea; hazai bemutató: már a mozikban) a Warner Bros., mikor úgy döntött, ezt a mozit márpedig a jól kamatoztatható március helyett mégis inkább az év végi szezonban mérettetik meg, ráadásul egy héttel az évtized legvártabb filmje előtt? A választ elnyomja a hullámok zaja, elmossa a víz, elnyelik a habok, meg minden ilyesmi, ugyanis Ron Howard és Chris Hemsworth második közös munkája elázott a kritikusoknál, s így a nézőknek sem lehet jobban eladni, mint lehetett volna tavasszal. Rossz döntés, rossz döntés, lévén alapjáraton december első felében 11 millió dollár az, amire egy átlagos film képes, és ennél egy cettel se több. A több mint 3000 moziban, 3D-ben is pergő produkció ezzel kétségtelenül megfeneklett, hiszen a hírek szerint 100 milliót emésztett fel elkészítése. Az amerikaiak érdektelensége szokás szerint nem meglepő, ha egy világirodalmi kötődés a hangsúlyos az adott film marketingjében, ami most Moby Dicken felül különösebb csábítót nem tartogatott; a tengeri dráma mellé a kétségbevonhatatlan izgalmak hiányoztak a kínálásból, vagy esetleg egy komplett sztárgárda. Mondjuk Hemsworth mellett játszhatták volna a matrózokat Robert Downey, Jr., Chris Evans és Mark Ruffalo, és akkor 40 millió helyett esetleg 80 millió is megvalósulhatott volna végeredményképpen.

> korábbi filmek
A tenger szívében csődje vezetett ahhoz, hogy Az éhezők viadala: A kiválasztott (befejező rész) negyedik hete vezeti a listát. A Lionsgate a végére lelassuló filmsorozatának utolsó fejezete 11 millióval viszi a Primet (ouch!), összbevétele pedig 244 milliónál jár; ez több mint 30 milliós lemaradást jelent a tavalyitól.

Ahogy sejteni lehetett a nyitánykor, a Creed - Apollo fia nem dobja be a törölközőt egyhamar. A Warner Bros. sportfilmje egy Golden Globe-jelöléssel a zsebében 10 milliós harmadik menetet zár, összbevétele pedig megközelíti a 80 milliót. Ez már több is, mint amennyit a Rocky Balboa gyűjtött 2006 végén és 2007 elején, és hozzávetőleg annyi nézőt vonzott ennyi idő alatt, mint a Rocky V. összesen annak idején.

A Pixar idei második filmje nehezen boldogul. A Dinó tesó három hétvége után sincs még túl a százmillión, ami példátlanul gyenge teljesítmény ettől a gyártótól. A 10 milliós harmadik forduló 90 millió kapujába tolta az őslényeket, ami legutóbb ugyebár a nyitánynak felelt meg...

A Spectre - A Fantom visszatér a jelek szerint még megküzd a 200 millióért a téli szünetben, a Victor Frankensteinből pedig végül nem lett mozivesztési rekorder: a Fox meglepően sok, csaknem 600 teátrumban hagyta még vérezni a kolosszális buktát a harmadik hétre (mondjuk igaz, hogy kevés mozira jelentkezett új igény ezen a hétvégén), de az 5.7 millió dollár már végeredménynek tekinthető.

> végszó & ami jön
Legutóbb a '90-es években volt ilyen hitvány az 50. víkend forgalma, de hát ez van, ha egy maga körül mindent felemésztő blockbustert időzítenek az 51.-re. A Star Wars: Az ébredő Erő nem kevesebbre készül, mint megdönteni az első hétvégi rekordot, ami idén már másodjára történne meg. Egy bekezdésben mélypontról és csúcspontról: 2015 egy ilyen év... Ja, és ki mondja még azt, hogy az Alvin és a mókusok: A mókás menet 10 millió alatt fut majd be?

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 1  Az éhezők viadala: A kiválasztott (befejező rész)
$11.3m $244.5m $150m
2 ú  A tenger szívében
$11.0m $11.0m $100m
3 3  Dinó tesó
$10.5m $89.7m $200m
4 4  Creed - Apollo fia
$10.1m $79.3m $35m
5 2  Krampusz
$8.0m $28.2m $15m
6 5  Spectre - A Fantom visszatér
$4.0m $190.8m $250m
7 6  The Night Before
$3.9m $38.2m $25m
8 7  Snoopy és Charlie Brown - A Peanuts-film
$2.7m $125.0m $100m
9 8  Spotlight
$2.5m $20.3m $20m
10 9  Brooklyn
$2.0m $14.3m $10m

Címkék

box office warner rocky balboa pixar ron howard chris hemsworth the hunger games

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr818169556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dzsoker1976 2015.12.13. 17:57:22

A Fox azért teszi be több mint 3000 moziba az alvint,hogy hátha így keresztbe tud tenni a Disneynek mivel már nem őket gazdagítja a Star Wars franchise?
Mindenképpen ökörség.Már eleve az is,hogy negyedik részt gyártottak az alvinnak.

Repce Manó 2015.12.13. 17:59:04

A Sisters is közel 3000 moziban debütál jövő héten a boxofficemojo szerint, azzal mik az elképzelések?

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2015.12.13. 18:08:48

@Repce Manó: Gondolom, nem azt képzeli el a Universal, hogy visszatermeli a 30 millióját és csáó, és van is esély a hosszabb távú érvényesülésre, mert szupijók az első kritikák. Ha Amy Schumernek összejött, nemá' hogy e két nőcinek ne.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2015.12.13. 18:26:01

Ha farvízen való érvényesülésről van szó, Alvinék világbajnokok. Mentek az I Am Legend, az Avatar, a Sherlockok és a Ghost Protocol mellett is, és mindig 100-200 millió lett a vége.
Persze a Star Wars egy másik dimenzió, de lehet, hogy most is jól ellesznek az árnyékban. Vagy nem, mert a fentiekkel ellentétben a Wars a kölyköket is veszettül vonzza.

Atkakukac1989 2015.12.13. 18:36:46

@Adam Van Helsing: Ugyanez jutott eszembe. Az ünnepekre időzíteni egy Alvin mozit amúgy sem hülyeség. Nyilván az SW sok mindenkitől szív el pénzt majd, de a rengeteg kiskölyök úgyis kikönyörgi, hogy nézzék meg az újabb kalandot is. Ahogy mindig. :D

Repce Manó 2015.12.13. 18:54:52

Kb. egy éve volt itt ilyen találgatás, hogy a sok blockbuster közül melyik lesz a nyerő és emlékszem, hogy Zalaba Ferenc írt valami ilyet, hogy szerinte a Star Warst még a Szürke ötven árnyalata is megszorongathatja. Mivel látjuk a Szürke eredményét ezt a lehetőséget kizárhatjuk, de én még mindig úgy érzem, hogy a Star Wars-nak egy kicsit nagy feneket kerítünk, mert bár biztos nagyot fog szólni, nem akkorát, amekkorát sokan várnak.

A te embered · bumerang19.blog.hu 2015.12.13. 19:10:46

Alvin?? :O
Kevés dologgal lehet engem kiűzni a világból, de ez az..

freddyD 2015.12.13. 19:19:40

Azt nem teljesen értem, hogy hogyan kerülhet már ki ilyenkor USA Box Office, amikor odaát a vasárnap még javában zajlik? Ezt már többször is kérdezni akartam

tjunior 2015.12.13. 19:45:22

Azért én annyit megjegyeztem volna a következő héthez, hogy a Saul fiát is bemutatják, nyilván nem fogja zavarni a nagyokat, de na.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2015.12.13. 20:09:01

@freddyD: A stúdiók vasárnap délelőtt-kora délután bejelentik a számokat, a pénteket-szombatot kis hibahatárral becsülve, a vasárnapit előrejelezve. Utóbbit építhetik pár dologra: korábbi hasonló filmek eredményéhez például. Emiatt az amúgy elég kérdéses gyakorlat miatt néha nagyokat is lehet égni, ha milliókkal nézik be nevezett vasárnapi bevételt; mert akár egy helyet is ronthat filmjük helyezésén, ha elmérik a dolgokat, bár ez nem fordul elő sűrűn.

freddyD 2015.12.13. 20:17:05

@Takács Máté: Hmm, itt most ezek után felvetődik bennem a kérdés: Miért nem várnak hétfőig?

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2015.12.13. 20:57:59

@freddyD: Hogy a hétfői lapok már azzal jelenhessenek meg, hogy A tenger szívében a "#1 film in America!"... ami most amúgy nem jött össze.

misafeco 2015.12.13. 22:48:23

Az Agymanóknak 3 nap kellett ugyanahhoz az összeghez, mint a Dínó tesó bevétele 17 nap alatt.

isvaen 2015.12.14. 08:53:39

szegény ron. én szóltam, hogy pusztán ezzel a fiúval nem lehet filmet eladni, a bálna meg...
nem baj, legközelebb majd idefigyel.

Olifat 2015.12.15. 02:17:12

Ami a Star Wars-t illeti, USA-ban minimum 250 milla körül fog nyitni, worldwide pedig jócskán 500 felett. Viszont a nagy hype-nak köszönhetően az is előfordulhat, hogy mindent összevetve világszinten 1 milliárddal dobbant majd! Tudom ezek már több mint optimista vagy inkább elvakult előrejelzések, és még csak nem is vagyok nagy fan, konkrétan össz vissz 30 percet láttam az eddigi 6 filmből, viszont erre be fogok fizetni. Úgy, hogy kb. másfél éve nem voltam moziban, mivel megfogadtam 3D-s filmre soha többé, de most kénytelen leszek megszegni ezt a fogadalmat, ugyanis annyira megfogott ez a dolog, egyszóval nekem a Star Wars igazán ezzel a filmmel kezdődik majd.

Lord Picard 87 2015.12.15. 04:53:06

Mint trekkie és oltári nagy Jurassic rajongó, nem bánnám, ha a Jurassic World rekordai épségben megmaradnának :D A nyitó hétvégének tuti annyi, de összbe nemá', hogy leverje a dínókat. Persze vasárnap én is hozzájárulok egy kis vupiupival a bevételhez :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása