aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: saul fia (2015) Németh Barna
2015. május 24. 14:05:00

Kategória: film 64 komment

Ha a rövid verzió mellett akarnék maradni, azt írnám, a nemzetközi sajtónak mindenben igaza volt a Saul fia kapcsán. De miért akarnék a rövid verzió mellett maradni, mikor itt most egy óriási dolog történt? Akkora, amekkora már rég nem egy nagy múltú, rendezőóriások műveivel tarkított műfaj történetében. 

saulfia.jpg

A holokauszttal foglalkozó filmek már réges-rég kialakították a maguk dogmarendszerét, amiből csak nagy ritkán, legfeljebb egy-egy jelenet erejéig merészkedett ki valaki, de alapvetően ezek mindegyike lírai és/vagy epikus történetet mesél áldozatokról, hősökről és persze a gonoszokról. Félreértés ne essék, így is el lehet mesélni egy kerek történeteket, sőt, amolyan ismeretterjesztő célzattal végig lehet menni a borzalmakon is. Ott van Az élet szép, a Sophie választása, A zongorista (és még sorolhatnám), egytől egyig szép, megható filmek, de ez a rendezettség éppen azt veszi el, amiről ez az egész szól, mert akárhonnan nézem, a holokausztban (vagy akármelyik népirtásban) nincs semmi lírai vagy epikus. Káosz van.

Nemes Jeles László ennek fordít hátat, úgy megragadva a káoszt, mint előtte senki más. Kamerájával végig főszereplőjére fókuszál, nézőként azt látjuk csak, amit Saul látni akar. A tekintete nem állapodik meg egy kivégzésen vagy a halomba dobált hullák tucatjain, már nem kapja fel a fejét, ha fegyverropogás vet véget egy csecsemő sírásának. Nem, ő már túl van ezen, ezek a dolgok ottmaradnak a képen kívül, vagy a háttérben elmosódva. Érzéketlen lenne? Nem hiszem. A Sonderkommando tagjaként napi tizenkét órában hullákat pakol, felmossa a gázkamrák aljába ülepedett véres nyálhabot és a folyóba lapátolja a krematóriumokból kikerült hamut. Újra meg újra meg újra, tudván, hogy hamarosan belőle is csak ennyi marad.

Ezt az életet már nem lehet érzelmekkel átvészelni, és Nemes Jeles legnagyobb bravúrja, hogy képi- és hangmegoldásaival a nézőnek is továbbítani tudja ezeket. Egy idő után már nem fáj annyira a gázkamrából kiszűrődő halálsikoly és már az sem zavar, ha ennek a halálgyárnak a zajai között még a magyar beszédet sem értjük (sőt, a film egyetlen nagyobb hibája talán az, hogy néha túlságosan is belefásulunk a pokolba).

Ide valami más kell, és ebben az őrületben Saul megtalálja ezt. Éppen mostanában fut egy Faust-adaptáció, amely azt mondja, hogy az ember csak addig ember, amíg célja van. Ha nincs cél, mindennek vége. Saul egy halott fiúban felismerni véli házasságon kívül született fiát. Rég nem látta, nem is biztos hogy ő az, de ő hisz benne, és tudja, el kell temetnie a fiút. Tisztességesen a földbe, miközben elhangoznak a kaddis sorai. Innentől lesz a történet univerzális, a haláltáborok falain is túlmutató emberi dráma. Talán nevezhetnénk megváltástörténetnek is, de Nemes Jeles nem adja olyan könnyen filmjét, mert ahogy érzelmek, úgy megváltás sincs. És ez így együtt adja ki mindazt, amitől okkal bolydult fel a filmvilág: a Saul fia új utakat nyitott meg a műfaj számára, Magyarországnak pedig adott egy rendezőt, akit majd nem valakihez hasonlítunk, hanem akihez majd később másokat hasonlíthatnak.

Kövess minket facebookon és twitteren!

saul_fia_plakat.jpg

Címkék

kritika ***** magyarfilm cannes history drama cannes 2015 nemes jeles laszlo

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr967486316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atkakukac1989 2015.05.24. 14:20:29

Remélem, ha egyszer lesz a rendezőnek önéletrajzi könyve vagy honlapja, akkor a kritika utolsó mondata lesz az a kötet első mondata vagy a weblap üdvözlőszövege. :D

Hosszú évek óta ez az első magyar film, amire szívesen kifizetem majd a mozijegy árát. Mert egyszerűen jobban érdekel, mint bármi az elmúlt évekből, ami hazai alkotás.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.05.24. 15:07:50

@Atkakukac1989: Nem vagy vele egyedül. Az Urániában teltházas volt a sajtóvetítés. Meg is jegyezte a forgalmazó, hogy ők még ilyet nem pipáltak.

mojoking77 2015.05.24. 18:11:36

@Zalaba_Ferenc: Lassuk, lassuk....
Azert en szeretek sok mas magyar muvet is (Kontrol, Isteni Muszak, meg meg egy par). Remelem ez is ott lesz idovel a DVD gyujtemenyemben. Ugy sincs tul sok magyar film.

Atkakukac1989 2015.05.24. 18:54:52

@mojoking77: Én is szeretek párat, sőt nagyon szeretem a Friss levegőt, a Fehér tenyeret, az egyik legjobban a Köntörfalakat.

De az új Vajna-korszakból ez az első film, amiért fizetnék is moziban. Nem azért mert van egy nemzetközi megítélése, mert van a stábból haverom, mert..., egyszerűen annyira érdekel, hogyha nem is lesz annyira jó, akkor sem bosszankodom, mert érdekel annyira, hogy ezzel a jeggyel (plusz aki velem lesz) támogassam az alkotót meg a filmet. Magyar fimnél tudod mikor éreztem ilyet utoljára? Nagyon régen. Pedig volt egy Fehér isten is, meg egy A nagy füzet is, de azok mai napig nem hoztak lázba, még annyira sem, hogy megnézzem őket. Ellentétben most a Saul fiával. Nem tudom mi a valódi ok, de olyan jó érzés, hogy egy hazai alkotás iránt így tudok lelkesedni.

Robert Horvath · http://bowl.hu/ 2015.05.24. 23:19:14

@Atkakukac1989: Hasonlóan szkeptikus voltam/vagyok én is a magyar filmekkel kapcsolatban, de például a Liza, a rókatündér is simán megérte a mozijegy árát (pedig a szinopszist olvasva különösen előítéletesen ültem be)

protézisesh 2015.05.25. 11:51:40

Én meg az Argóra fogok beulni, mert szomoru, hogy a "muerto kozonsegnek" csa a véres, konnyes, holokausztos tortenetek jtik meg a mercejet. Ti mind szadista, mazochista kretenek vagytok, aki attol elvez, hogy mas szenved, hogy elkepzelhetetlen brutalitassal nyomoritanak meg lelkeket a mozivasznon. SOHA nem adnek penzt azert, hogy megnezzem, milyen szepen, hitelesen, atelhetoen tudta valaki eljatszani, lefilmezni, hogy megtalalta a halott fiat egy krematorium ajtajaban... Betegek vagytok, ha nektek ez szorakozast jelent. Marpedig moziba szorakozni jar az ember.

Wasquez 2015.05.25. 12:56:38

@protézisesh: Hadd élvezzék. 50 éve ezt a témát rágják, időnként muszáj fel is büffenteni valami ehhez hasonlót a nagyérdemű elé, amit aztán közösen lehet ünnepelni. Sosem lesz vége, ahogy az önsajnálatnak sem.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2015.05.25. 13:15:54

@protézisesh: Hát ilyen alapon semmilyen komoly témáról nem lehetne filmet készíteni, maradna edemszendler, a transzformersz meg a romkomok..... de kérdem én, mivan a Passióval pl? Az is csak 2 óra kínlódás.

isvaen 2015.05.25. 13:33:27

@protézisesh: fogadjunk, ezért nem fogsz soha a kezedbe történelemkönyvet, sem szépirodalmat. OMG...

szkristof92 2015.05.25. 13:46:34

@protézisesh: Na ja, mit képzelnek a filmrendezők, hogy komoly témákról mernek filmeket csinálni.
Sötétség dúl a fejedben, nem is kicsi.

Németh Barna 2015.05.25. 14:11:01

@protézisesh: Hát ez se nem véres, se nem könnyes. Nézd meg azt a képet a cikk tetején, úgy látod az egész filmet, vagyis a háttérből csak alig valamit. Ennek megfelelően egy random akciófilmben is több ember halálát látod direkt ábrázolva, mint ebben.

Robert Horvath · http://bowl.hu/ 2015.05.25. 14:26:00

@vacsad: Észérvvel véglényt győzködni? Ami csak feltűnhetne már a saját előítéleteiktől elvonatkoztatni nem tudó embereknek, hogy a kritikákban nem a tragikus cselekmény, hanem főleg az újszerű látásmódot emelik ki, amitől a feldolgozott téma szinte függetleníthető (vagy bármi más sorsdráma odaprojektálható)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.05.25. 14:41:08

@Németh Barna: A 12-es korhatárkarikával mégsem tudok megbarátkozni.

Németh Barna 2015.05.25. 14:55:58

@Zalaba_Ferenc: Miért? Szinte nem mutat semmit, a 12 év alatti gyerek pedig úgysem tudja még, hogy mit nem lát.

Németh Barna 2015.05.25. 14:57:21

@Zalaba_Ferenc: Mondjuk az is igaz, hogy nem is érti, szóval felesleges leültetni elé.

isvaen 2015.05.25. 15:01:42

én simán betettem volna durvább képet is, ha más nem azért, hogy az ilyen degeneráltak - mint a fenti kommentelő - ne ismételhessék meg azt, amit ez a film bemutat...

butch2038 2015.05.25. 15:13:15

@Zalaba_Ferenc: egyetértek. Ez a magyar filmek előnye, mindegyik eggyel kisebb besorolást kap. Vajna az Isteni műszak kapcsán állítólag személyesen telefonált a Filmirodába, hogy vigyék le a 18-as döntésüket 16-ra.

Leone_510 2015.05.25. 20:38:33

nem hiszem , hogy újat tud mondani , szőrnyű idők voltak azok is mint SOK MÁS a világtörténelemben, nem kifejezetten érdekel ezen kivételezett nép egyáltalán nem kivételes sorsa , van 2-3 alkotás ami már minden elmontott nekem ennyi elég , és elég régen volt semmi közöm hozzá stb...teccetek volna sineket bombázni...miért is nem ? erről lesz film?

HavasiG 2015.05.25. 21:13:27

Nem vagyok rasszista, de már unom a holokauszt és cigánysors filmeket. Rosszmájúság, de az ilyen témákkal könnyű díjat szerezni, főleg Európában.

Reméljük ez a rendező nem csak ennyire képes, hanem össze tud hozni egy szórakoztató történelmi filmet is, mert bőven van alapanyag a történelmünkben.

Ha emiatt a film miatt fog rá pénzt kapni, akkor megérte. Ha nem, vagy nem is akar mást forgatni, akkor ezt is kár volt.

Németh Barna 2015.05.25. 21:52:54

@HavasiG: Persze, aki pont most vetette el, hogy egy tipikus szórakoztató történelmi filmet csináljon, az majd rögtön belefog egybe. Nonszensz. Egyébként ha unod, ne nézd, senki nem kényszerít.

HavasiG 2015.05.25. 22:00:14

@Németh Barna: Akkor csináljon nem tipikus, szórakoztató történelmi filmet.

Pont ezt mondom: a kisebbségi sors hálás téma, jól lehet vele díjakat "farmolni", de kb ennyi.

A jó rendezők a kevésbé hálás témákból is tudnak maradandót alkotni.

lezsír (törölt) 2015.05.26. 04:39:20

@isvaen: akkor ezzel elisnered, hogy a film egyetlen célja a bűntudatkeltés, propaganda, valakiknek a megbélyegzése, akiket te ellenségednet tekintesz

lezsír (törölt) 2015.05.26. 04:45:22

A technikai megoldás miatt lehet, hogy figyelemre méltó a film, de a zsánere kifáradt. A holokausztfilm kifáradt, túltolták.
Amolyan The Blair Witch Project-szerűségre számítok, ami a kamerakezelés és a hanghatások miatt technikailag érdekes, de műfajilag, sztoriban, művészileg kifáradt, semmi extra.

Németh Barna 2015.05.26. 08:48:10

@HavasiG: Ez az érv mindig előkerül, miközben (általában) semmi alapja. A téma önmagában messze nem elég. Ha így lenne, A nagy füzet vagy a Sorstalanság háromszor ennyit kapott volna, hiszen nemzetközileg ismert alapanyagból dolgoztak nemzetközileg ismert nevek. Persze van az a film, amire tényleg díjakra készül (például A könyvtolvaj), de ha szar, akkor úgyis leszarják, szólhat benne akármilyen meghatóan John Williams.

@lezsír: Akkor most mondjál még három játékfilmet a Sonderkommandóról, ami "kifárasztotta" a témát.

isvaen 2015.05.26. 09:01:09

@lezsír: nem, egyáltalán nem. de mivel ezzel a felütéssel akartál "betalálni", nem fogok vitába szállni veled. ha az értelmi szinted miatt nem fogod fel egy ilyen tematikájú film létfontosságát, nincs miről tárgyalnom veled. ajánlom viszont figyelmedbe az új színházat. sok lelkes, tiszta erkölcsű és hozzád hasonló jár oda. hajrá!

isvaen 2015.05.26. 09:04:09

"zsánere kifáradt." három honi kritikából 3 kritikusnak DUNSZTJA SEM VOLT arról, mi volt a sonderkommandó, és büszkén villogott vele a cikkben. hol fáradt ki a téma, b*zmeg?!?!?!

protézisesh 2015.05.26. 10:32:31

@vacsad: @isvaen: @szkristof92: @Németh Barna: @Robert Horvath:

be ne szarjatok a saját szellemi nagyságotoktól, mert megint megjelent egy kétórás fájdalom, amiben szegény zsidók szenvedéseitől lehet szenvedni... Hány ilyen is volt eddig? 100? 1000? 10000? (ásít...)

Ti vagytok az a tipikus kultúrsznob, aki olyan kurvára el van ájulva a saját műveltségétől, hogy csak na.

Komoly témákról is lehet nézhető, élvezetes filmeket csinálni (Les Intouchables, Gran Torino, American Sniper, Noah, Zulu...). A gáz az, amikor nekiugranak a holokausztnak, mert akkor aztán díjeső, pedig ez a téma már 800szor lerágott csont...

persze aki nem borul könnyezve térdre egy újabb zsidó sirám előtt, az szerintetek nem is ember, ugye? Most mit mondjak erre? Gyökerek. :(

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2015.05.26. 10:43:54

@protézisesh: Most komolyan az American Sniper-t hozod fel példaként, ami egy 100% propagandafilm? :DDDDDD

Seraphin 2015.05.26. 11:14:52

Vannak tényleg gyenge holokausztos filmek, sematikusok, érdektelenek, de ha tényleg új színben tudja tálalni a témát, akkor miért ne lehetne érdekes? Rengeteg film készült már a szerelemről, családok széteséséről, leszbikusságról, napjaink fogyasztói kultúrájáról, mégis újabb és újabb filmek készülnek el ezekben a témákban és nyernek díjakat. Túlzás, hogy túl van tolva. A szuperhősös filmek, na azok túl vannak tolva.

isvaen 2015.05.26. 11:20:26

és még engem akarnak innen kitiltani... na jó. én most rágyújtok.

Baldan8 2015.05.26. 11:21:13

Öö, az ilyenek hogy kerülnek ide? Kirakták a cikket index2-re? Bár akkor valszeg még többen lennének...

lezsír (törölt) 2015.05.26. 11:33:59

@isvaen: az, hogy a magyar újságíróknak, filmes megmondóembereknek fingjuk nincs a Sonderkommando létéről az tipikus. Most emlegethetnék iszlám, amerikai történelmi, politikai, ázsiai témákat is, ahol süketelnek. Blogok, újságírók, indexesek, egykutya, felütnek egy wikipedia szócikket és ollóznak belőle posztokat. Én még a wikipedia előtt kezdtem az iskolát és én tudtam a Sonderkommandoról, a kápókrol, eugenikáról, eutanáziáról stb. Pedig jól sejted, ha azt gondolod, hogy én nem vagyok egy holokauszt fan :) Mondjuk úgy, hogy nekem újat nem nagyon tudnak mondani holokauszt ügyben. Akinek meg nincsenek ismeretei, az előbb essen neki a "hiteles" történelmi forrásoknak, mert pl. a Schindler listájából meg a Saulból se fog sok hiteleset megtudni. Ismeretterjesztéssel indokolni játékfilmgyártást... El vagy te tévedve.
A magyar újságíró meg külföldi oldalakat fordít ma már google translate-tel, ez pontosan látszik a posztokon az interneten. Nem csak a velvet, divány, bulvár ilyen. A bloggerek nagy része meg a fizetett tollnokok is pont így tolják.
Ez csak annyit jelent, hogy ma mindenki írhat filmekről, politikáról stb.
Szóval elég lenne, ha az újságírók tájékozódnának, tanukt emberek lennének, nem romkocsmában trendi streetfoodot majszoló, kézműves sörök fölött hümmögő hipszterek, ehhez nem kell játék(propaganda)filmeket forgatni. Az információ kint van a széles interwebeken.
Persze lehet holokausztfilmeket gyártani még ezer nézőpontból, de akkor azt is el kellene fogadni, hogy van akinek ez a zsáner nem jön be en bloc. Nem feltétlenül mert antiszemita az illető. Ahogy a szuperhősös zsáner se jön be, abból is elegem van, pedig nem vagyok Amerika-gyűlölő. Aki nagy DC meg Marvel comic fan az persze rajongva örül a következő pókember, lóember, hóember, vasember, bádogember filmnek, de én már a hátam közepére kívánom őket.
Most lesz majd kápó témájú háború utáni bosszúsztorival vegyítve, Sonderkommando a Saullal kipipálva, elmebetegek eutanáziája Down-kóros szerelmi történettel összefőzve, cigány holokauszt valami aktuális etno témával körítve, homoszexuálisok koncentrációs tábori szerelmi sztorija, SS női tagjának szerelmi sztorija egy leszbikus zsidó rabbal, németjuhász őrkutya barátsága a koncentrációs táborban a megsemmisítés elől bújkáló féllábú zsidó kisfiúval, meg ezeknek minden elképzelhető variációja. Nekem ez egy zsáner. Ahogy a partizánfilmek, antifasiszta filmek is egy zsáner voltak, aminek többsége szar propaganda volt, de sok nagyon fasza is született. Meg viccesek, mint a Négy páncélos és a kutya.
A Saul fia eddig úgy tűnik, hogy egy erős kamerakezelést, fasza hangmérnöki munkát felmutató holokausztfilm. A technikai oldala biztos szuper, a holokauszt téma az, ami miatt kicsit húzom a számat. A magyar filmekhez hasonlóan ez is a történeten (annak hiányán) vérezhet el nálam, elismerve emellett a szuper kameramunkát, látvány, sminket, hangeffekteket.

lezsír (törölt) 2015.05.26. 11:40:17

@Baldan8: "az ilyenek hogy kerülnek ide?" - ne feledd, valakinek te is egy "ilyen" vagy... Több toleranciát az eltérő véleményeknek.

Baldan8 2015.05.26. 11:50:34

@lezsír: Ha valaki csak kultúrsznobozni tud, és a holokauszt=díjeső, mások szenvedésének nézése= mazochizmus, szadizmus szintig képes eljutni, azt nem tudnám le annyival, hogy más a véleménye. De nem is tudom mért szálltam ebbe bele.

lezsír (törölt) 2015.05.26. 11:56:38

@isvaen: a cannes-i fesztivákról szóló indexes kultúr rovatban meg olyat írtak, hogy a The Assassin az thai film. Közben tajvani. Rendezője díjat nyert. De az indexeseknek a thai meg a tajvani az egykutya, kis sárga tetvek mind a szemükben. Ez színtiszta rasszizmus vagy mérhetetlen ostobaság. Gondolom ostobákat nem fizet az index, ezért marad a rasszizmus. Miután kommentben beszóltam, törölték a rasszista kitételt a cikkükből. Azért írom, hogy rasszista, mert tajvanit megkérdeztem, hogy szerinte az rendben van-e, hogy őket lethaiozzák és ő mondta nekem, hogy ez szerinte rasszista, sértő, hogy minden ázsiait összemosnak. Internetes újságírás, Magyarország, 2015.

Jó, ez nem ide tartozik, csak azért írom, hogy lásd, az, hogy egy netes újságíró neem tudja mi voltva Sonderkommando, az nem minősít mást, csak őket. A kommentelők többsége tudja.

csgergo 2015.05.26. 12:05:48

@lezsír: A tájékozatlanság nem egyenlő a rasszizmussal...

lezsír (törölt) 2015.05.26. 12:08:19

@Baldan8: hát én se tudom :) A Holokauszt-biznisz (zsidó értelmiségiek is így hívják, nem kurucinforól vettem át :P) többet árt a zsidóknak ma már, mint amennyire a múlt feldolgozását segítené. Volt egy zsidó vallású kommentelő az index kultúr rovatában a Saul cikk alatt, ő leírta, hogy a Holokauszt az amúgy eléggé szekuláris izraeliek vallásává vált, megkérdőjelezhetetlen dogma. Közben a rasszista ortodox zsidók mentesülnek a katonai szolgálat alól, de tüzelik a konfliktust a muszlimokkal meg az etióp zsidókat is kutyába nézik. A zsidók felvilágosult részének ez nem tetszik.
Az, hogy a létükben fenyegetettség, mindenhol ellenség szimatolását belenevelik a gyerekekbe, az ne segít sokat a világ bajain.
Most a Saul film erre nem tudom mennyit tesz rá, mennyit nem. Csak leírom, hogy lásd, még a zsidóságban sem egységes a Holokauszt megítélése. A többségnek identitásképző vallásos dogma, másiknak biznisz, másoknak meg történelem, amin vergődni olyan, mint a magyarok Trianon hisztije. Az értelmesebbje a jövőbe tekint.

Robert Horvath · http://bowl.hu/ 2015.05.26. 14:36:59

Aki egy holokauszttal foglalkozó filmnek eleve úgy áll neki, hogy "már megint a zsidók szenvedését kell néznem", az bárhogy csűri-csavarja a szavakat, előítéletes, tehát ez esetben antiszemita. Lehet, hogy a közbeszédben túltolták a témát és volt nem egy ezzel foglalkozó alkotás, és akkor már ejtsük is teljesen az ügyet? Például attól, hogy az Unforgiven úgymond lezárta a western zsánerét, nem volt létjogosultsága a Nick Cave-féle The proposition-nek? Dehogynem. Csak itt épp a zsidókról van szó, akikről mindenkinek van véleménye, és jónak tűnik az álszent píszí jogvédő vagy az egyetemes igazság élharcosának szerepében tetszelegni.

2015.05.26. 15:07:14

@Robert Horvath:

tehát ez esetben antiszemita. "

túlzásokba ne ess.

protézisesh 2015.05.26. 17:17:25

@lezsír: köszi, hogy kifejtetted helyettem. :)

Mellesleg a Marvel/DC filmeket ugyanúgy nem tartom jó filmeknek, mint az ilyen "szegény zsidók kalandjai"-történeteket. A különbség annyi, hogy egy auschwitzes film 80% eséllyel ér Medvét, Oscart, vagy Pálmát, míg a pók/bat/super/akármi-man kalandjai nem kapnak ilyen díjakat.

@Robert Horvath:
"Aki egy holokauszttal foglalkozó filmnek eleve úgy áll neki, hogy "már megint a zsidók szenvedését kell néznem","

légy erős: meg sem nézem. A világon számtalan népirtás történt a múltban (Gyilkos mezők - Kambodzsa/vörös khmer, Hotel Ruanda, Véres gyémánt - Sierra Leone, stb. stb.), mégis egyetlen népcsoport van, aki(nek leszármazottai) a történtek befejezése után 70 évvel még mindig abból élnek, hogy egyszer valahol valami történt.

A baj az, hogy akik ennek a haszonélvezői, azok hangosan ordítva antiszemitáznak, ezzel ellehetetlenítve a kérdéskör kibeszélését, megvitatását is. Nem akarok a holokauszt-tagadás bűnébe esni, de a "hivatalos" számokat egyre több komoly tudományos forrás is megkérdőjelezi. A cionista, szélsőjobb vezetésű Izrael állam mindennapi tevékenysége nem teszi szerethetővé a zsidókat, illetve az olyan húzások, mint pl a Magyar Államvasutak beperelése pármilliárdos kárpótlásra (mert a II.vh-ban adták a sínt a deportálásokhoz...) megint csak nem az emberi nagyságát növeli az érintett népcsoportnak. Aztán nézz meg pár doku-filmet a Jeruzsálemben élő ortodox zsidók vendégszeretetéről, toleranciájáról. És ha ez mind megvan, akkor gondolkozz el, hogy vajon teljesen alaptalanok-e a zsidókkal szembeni előítéletek?

Robert Horvath · http://bowl.hu/ 2015.05.26. 18:11:08

@protézisesh: Nem olvastam el a hozzászólásodat, mivel már abszolút nem érdekel mit hadoválsz össze, az Amerikai mesterlövésznél elvesztettem a fonalat én is. Minden zsidó a holokauszt-bizniszből él nyilván, viszont amerikai háborús propagandafilmből még nem volt elég, sőt, azt a történetet muszáj volt ilyen tálalásban elmesélni.

protézisesh 2015.05.26. 18:18:44

@Robert Horvath: az az igazi, ha úgy válaszolsz, hogy meg sem próbálod meghallgatni a másik álláspontját.

És te tartod magad kultúrlénynek? :(

Robert Horvath · http://bowl.hu/ 2015.05.26. 19:05:24

@protézisesh: Csak leesik egyszer, hogy mi is a baj az előítéletességgel

Atkakukac1989 2015.05.26. 19:15:57

Most nem azért, de sokaknak az a baja, hogy a holokauszt a téma vagy a zsidóság? Miért baj, hiszen minden elnyomott csoportról, népirtásról csináltak már jobb, rosszabb filmeket. Ha nem érdekel, nem kell hozzászólni és nem kell megnézni. De ilyet kijelenteni, hogy nincsen szükség rá? Mégis ki mondja meg, hogy mire van szükség? Egy egészséges társadalomban az a jó, ha a kultúra legszélesebb szegmensével találkozik a befogadó, függetlenül attól, hogy elfogyasztja-e az adott tartalmat.

Én se járok például színházba, nem is igazán szeretem, de eszem ágába nem jutna, hogy leszóljam vagy korlátozzam bármiben. Ha másnak tetszik, szereti, akkor nézze és élvezze ennyi.

Az, hogy Nemes Jeles László ezt a témát választotta, ez a saját személyes döntése. Tartsátok már tiszteletben.

protézisesh 2015.05.26. 21:14:21

@Robert Horvath: egyreszt te is eloiteletes vagy velem szemben (nem is kicsit!), csak mert az elso hozzaszolasom nem a te szajized szerinti volt. Masreszt az eloitelet (MINDEN eloitelet) evolucios eredmeny, az esetek 100 szazalekaban hasznos, mert a tulelest szolgalja. Ezert nem szeretik a zebrak a hienakat, ezert nem eszik meg az allatok a piros-sarga-fekete szinu bogarakat, stb. Mert azt tanultak, az van belejuk kodolva, hogy az rossz.

Az eloiteletek elleni kuzdelem a rosszul ertelmezett tolerancia es liberalizmus " fejlemenye", ahol barmifele hulye, devians, eletkeptelen otletet vagy viselkedest e kell(ene) viselni, mert ugye neki is joga van hozza...erdekes modon ezek a nagggyontolerans jogvedok birnak a leghabzobb szajjal nacizni/gasisztazni/rasszistazni, ha valaki azt meri mondani, ami nem illik bele a vilagkepukbe. Te is ezek koze tartozol. :(

Oktogon8 2015.05.27. 07:48:28

A tények kedvéért jegyzem meg, hogy jó hogy végre méltó filmet forgattak a magyarság legnagyobb tragédiájáról.

A kedves tagadóknak meg üzenem, hogy menjenek a francba.

@protézisesh:
Egyébként a magyar Nobel-díjasokra büszke vagy? :)

protézisesh 2015.05.27. 08:33:34

@Oktogon8: úgy érted, a magyar zsidóság legnagyobb tragédiájára? Mert a magyarság legnagyobb tragédiái közé én azért bevenném (csak úgy a teljesség igénye nélkül) a tatárjárást, Isonzót, Trianont, a Don-kanyart, az 56-os megszállást, a mostani Orbán-kormányt... Ezek közül csak egy a II.vh-ban elszenvedett emberveszteség, amelynek egy része a zsidók vesztesége.

A magyar Nobel-díjasokról meg annyit, hogy többségük nem is Magyarországon alkotott/dolgozott. Amúgy is "büszkének lenni" Semmelweiss Ignác vagy Teller Ede teljesítményére pont annyira megalapozott, mint A Magyarság Nagy Dicsőségének elkönyvelni mondjuk Egerszegi Krisztina olimpiai aranyérmeit. Nem én jártam le az uszodába, nem én edzettem Egeret, nem én korrepetáltam Tellert matekból, sőt, nem is vagyok se az apja, se a nevelőapja egyiknek sem. Ezért még úgy sem lehetek rá büszke, mint a saját gyerekemre. Szomorú az, ha egy nemzet már csak ilyenekre lehet büszke: néhány kiemelt sportolóra, természeti csodákra, disszidált koponyákra. Az a szomorú helyzet, hogy a mai Magyarország a felcsúti törpéről híres, nem arról, hogy mennyire élhető hely, hogy mennyire jó itt ÁTLAGEMBERNEK lenni, vállalkozást indítani, stb. De ez már egy másik történet.

Amióta meg Jasszer Arafat (a terrorista "feltalálója") Nobel-békedíjat kapott, azóta a Nobel-díj se ér semmit. Pláne az ilyen béke, irodalmi, közgazdasági, és egyéb bizonyíthatatlan, igazolhatatlan hókuszpók-ágazatokban. Az orvosi, fizikai, kémiai az esetleg, bár ott is több a politika, mint a tudományos haszon. De ez egy harmadik történet.

peterd127 2015.06.11. 10:55:43

A vizuális megvalósításon és a tematikán túl, mutatott valami újat a film, amit eddig nem láttunk?

Németh Barna 2015.06.11. 10:58:49

@peterd127: Az újszerű vizuális megvalósításon és az újszerű megközelítésen (tematikán) túl mit lehet még mutatni?

Németh Barna 2015.06.11. 11:00:04

@Németh Barna: Na jó, lehet. A hangsáv is elég rendhagyó.

peterd127 2015.06.11. 11:05:06

@Németh Barna

koncepciót/állítást pl

peterd127 2015.06.11. 11:07:33

@Németh Barna: a tematika önmagában még nem állítás, se nem üzenet

Németh Barna 2015.06.11. 11:27:27

@peterd127: Ez az egész már önmagában egy új koncepciót eredményez, ennél jobban nem tudom elmondani.

peterd127 2015.06.11. 11:33:27

@Németh Barna: Jó de mi az a koncepció? (A Sonderkommando önmagában még nem koncepció )

de ez most komolyan érdekel, mert kíváncsi vagyok hogy tényleg érdemes-e megnézni (nem akarom hogy akkora pofára esés legyen mint a szintén agyonajnározott Csak a szél esetében)

Németh Barna 2015.06.11. 11:46:59

@peterd127: Odafönt leírtam, mit kéne még mondanom? A történelmet nem írja újra, csak úgy viszi vászonra, ahogy még eddig senki, megszabadulva a műfaj bevett ábrázolási módszereitől és kliséitől.

peterd127 2015.06.11. 14:50:04

@Németh Barna: oké, elhiszem

akkor én nem voltam figyelmes

peterd127 2015.06.11. 14:52:09

de még mindig nem tudom hogy miben más műfajilag

peterd127 2015.06.11. 14:53:13

@peterd127: ha a holocaust filmekre már, mint önálló műfajokra tekintekünk

peterd127 2015.06.11. 14:57:01

rendben, megnézem és eldöntöm magam

isvaen 2015.06.11. 15:13:29

@peterd127: akarsz beszélni róla? :o)

Pantagruel 2015.06.24. 18:41:01

Idén már volt 2 király magyar film: a Liza, a rókatündér és az Argo 2. Simán lehet, hogy lesz egy harmadik is. Ami a Saul fiát illeti, akár be is ültem volna rá - ha adják 3D-ben. A film fő vonzerejét éppen a szellemvasút-szerű POV-élmény adná: a főhős végig para helyen kavirnyál: ide-oda lófrál, motoz - lehetne riadozni, ijesztgetős filmnek elmenne. Esetleg lehetne fegyver is a hősnél, ha egyszer kommandós film. Ha elég para, akkor a végén még esetleg elgondolkodhatnánk, hogy akkor ez most komoly vagy dili, meg hogy is volt valójában. Az előzetesre szorítkozva, ami kapásból szembeszökő, az a technikai nívótlanság: az avítt látványvilág. Nem tetszett - nem volt benne elég effekt. Amit helyette kapunk: valami ásatag szellemiséget-stílust idéző, de mindenképp idejétmúlt képi világ (sztálinista propagandafilmeket, 1984-et?, most nem akarok tippelgetni, nem vagyok esztéta, de engem ilyesmikre emlékeztetett), ami a Sky Sharks és az Iron Sky korában édeskevés. Az Iron Sky 2-ről nem is beszélve. Marad a dramaturgiai szempontból harmatgyenge téma: egy zsidó Auschwitzban. Te is tudod, én is tudom... Hol itt a feszültség? Pl. "Egy amerikai Párizsban". Hm? A nácis-SS-es filmek ma már magasra teszik a lécet, itt viszont repülő cápákon lovagló náci zombik és dinón lovagoló Hitler helyett kapunk egy mezei Pepsi Sziget-feelinget idéző képsort: egymás tarkójába lihegve, sarkára lépve sodródó, hangoskodó tömeg lacikonyhás fényekkel... Ez a flow max. annak a szubkultúrának bejövős, amelyiknek a vizezett sör már maga a nyaralás. Így még azon sem érdemes agyalni, hogy a fantasy-sci-fi-filmekhez illó popcorn-kóla vagy a pszichedelikus tripekhez passzoló brokkolival jobb beülni rá, ami esetleg feljavíthatná vagy feledtethetné az élmény hiányát. Szóval max. letöltős. Az is rejtély, hogy a Saul fia cím mit akar jelenteni, hiszen a mozifilmekben a nevek mindig beszélő nevek; talán azt, hogy amit látunk az Sf. (?)

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2016.04.20. 21:24:05

Nem tudom, így közel egy évvel később ezt van-e, aki olvassa, de azért leírom. A kritikából azt lehet kivenni, hogy valamiféle bennfentesek által értékelt újszerű módszertannal dolgozik a film. Közben pedig simát átütötte a kényelmes távolságtartás falát azzal, hogy innentől kezdve nem mondhatom, hogy ami ott történt, az magukból kivetkőzött emberek műve volt, egy elembertelenedett világban, és ott bármi szörnyűség megtörténhet. Nem, itt a foglyok is és őrzőik is emberiek voltak. Olyanok, mint mi. Mondhatni elkészült az első film, ami tényleg a holokausztról szól. És persze nem tehet róla, hogy a témában hány felületesebb alkotás született eddig. Teljesen világos, miért volt példa nélküli konszenzus a lehetséges díjak odaítélői között. Ezt a filmet nem lehet megkerülni, emellett nem lehet elmenni szó nélkül.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása