aeon flux

ready for the action now, danger boy?

tv-poszter + van képünk hozzá: daredevil (2015) Németh Barna
2014. október 12. 11:11:00

Kategória: tv 3 komment

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Marvel és a Netflix egy négy sorozatról (+egy mini) szóló szerződést firkantott alá. Az egyelőre 60 epizódról szóló paktum első hullámával Daredevil érkezik majd 2015-ben, őt pedig a későbbiekben Jessica Jones, Luke Cage és Iron Fist követi majd (és persze a Defenders mini). Utóbbiaknak még a szereplőválogatása sem kezdődött meg, de a Fenegyereket már bőszen forgatják, sőt, a New York-i Comic Conon már be is mutatták őt a nagyközönségnek, ahol az alkotók néhány új információmorzsát is elszórtak a készülő kalandról. De még mielőtt belemegyünk ezekbe, nézzétek meg a civilben tetszelgő Matt Murdockot (Charlie Cox), kattintás után pedig jöhet a kosztüm és a legfrissebb hírek...

daredevil1.jpg

A ComicConon vetített rövidke jeleneteket ugyan még csak az ottani közönség láthatta, de az elmondások alapján ezek tényleg csak a karakterek bemutatására koncentrált videók voltak, hogy nagyjából kirajzolódjon a kép, milyen irányba is halad majd Matt Murdock története. Az egyik ilyenben bukkan fel a most még nem végleges jelmezben feszítő Daredevil, aki Karen Page-t (Deborah Ann Woll) menti meg támadójától úgy, hogy közben mindkét férfi kizuhan a több emelet magasan lévő ablakból. Az 1993-as Daredevil: Man Without Fear! című történetből erősen táplálkozó sorozathoz készült poszteren (lásd legalul) ugyanez a kosztüm látható, de a show későbbi részeiben ezt majd lecserélik a jól ismert, vörös ruhára.

daredevil2.jpg

A zuhanást követő kórházi jelenetben bukkan fel Claire Temple (Rosario Dawson), mint a Murdockot ellátó nővér, amely lépés erősen emlékeztet a hetvenes években futott Night Nurse sorozatra, melynek koncepcióját később éppen a Daredevilben élesztették újra és a szuperhősök világában dolgozó éjszakai nővérekről szólt. Az itt bemutatott Claire közvetlen viszonyban van Murdockkal, egy titkokat rejtegető ex-pasija után Mike-nak becézve őt.

Rajta kívül négy másik karaktert megjelenítő színészt is bemutattak. A sorozat egyik főgonoszának, Wilson "The Kingpin" Fisk későbbi feleségét, Vanessa Mariannát Ayelet Zurer kelti majd életre, a The Daily Bugle láncdohányos újságíróját, a Fenegyerekkel szimbiózisban dolgozó Ben Ulrichot pedig Vondie Curtis-Hall. Wesley, The Kingpin jobbkezének bőrébe Toby Leonard Moore bújik majd, miközben Bob Gunton közreműködésével jelenik meg a széria másik főgonosza, a rossz útra tért szuperbankár, Leland "The Owl" Owlsley.

daredevil cast.jpg

Ayelet Zurer, Vondie Curtis-Hall, Toby Leonard Moore és Bob Gunton

Habár kétszer is "főgonoszt" emlegettem, a helyzet nem lesz egyértelmű, legalábbis a ComicConon felszólalók többsége ezt hangsúlyozta. Steven S. DeKnight, a sorozat showrunnere például egy az egyben kijelentette, hogy "nincsenek hősök, sem gonosztevők". Emberek vannak, akik döntéseket hoznak, jókat vagy rosszakat. A címszereplőt játszó Charlie Cox is ezt a kettősséget emelte ki, mint a karaktert, sőt, az egész történetet meghatározó tényezőt. Murdock minden lépését a vívódás határozza meg, hiszen míg nappal ő a törvény embere, éjszaka már a saját törvényei szerint él. Ugyanerről beszélt a Kingpint alakító Vincent D'Onofrio is, akinek a karakterében ugyanúgy benne van a gyerek, mint ahogy a szörnyeteg.

Gondolom, most sokan csak legyintenek, pedig a jelen állás szerint ez az a recept, amivel a Marvel is beszállhat a(z élőszereplős) tévés versenybe, amelyben pillanatnyilag a DC áll nyerésre. Ráadásul még az univerzumépítési terveket sem kell feladni, szóval még az is elképzelhető, hogy majd egyszer létrejön a csatornákon átívelő kapcsolat a Netflix szériái és a S.H.I.E.L.D. ügynökei között, legalábbis a képregényguru Jeph Loeb nem zárta ki ennek lehetőségét.

daredevil-netflix-concept.jpg

Címkék

comics marvel daredevil netflix tv hir tv poszter tv kep

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr36783223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.12. 14:43:13

ha van sorozat amit nagyon várok akkor ez az!

MT90 2014.10.13. 10:08:18

Ha ez a Netflix Phase 1, akkor remélem lesz Phase 2 is például Megtorlóval, Szellemlovassal és a jogokat visszakapó Pókemberrel xD

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.13. 10:41:17

@MT90: megtorlót és szellemlovast ne eresszék össze.

Inkább Szellemlovast Pengével. mind a ketten misztikusak.

Megtorló jöhetne egy ilyen "reálisabb" Fenegyerek mellé.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása