aeon flux

ready for the action now, danger boy?

van dátumunk hozzá: marvel bemutatónaptár 2019-ig Richter Géza
2014. szeptember 17. 15:51:00

Kategória: film 30 komment

Számon tudja még valaki tartani, hogy a Marvel hányadik fázisnál tart? Pénteken a Disney öt(!!!) új időpontot jelentett be, egyelőre címek nélkül, amikre a július 26-i Comic-Conig kell várni. Az elolvasom után konkrétumokat is közlünk, aztán a kommentekben beindulhat a tipp- és/vagy kívánságözön: ki melyik képregény feldolgozását, hős vagy gazember kalandjait látná szívesen viszont a következő években? A stúdió korábban már megerősítette, hogy tervbe van véve a Bosszúállók és a Thor harmadik része, valamint hogy dolgozni kezdtek a Fekete Özvegy és Black Panther – ki tudja, milyen magyar névre fog hallgatni? – önálló filmjén is. Segítségként íme egy kattintásra megnövő, túlzsúfoltsága ellenére is elhanyagolhatóan vékonyka szelet a lehetőségek gyakorlatilag kimeríthetetlen tárházából.

UPDATE 2: Filmipari források szerint a Marvel előrehaladott tárgyalásokat folytat a jól bejáratott, angliai Pinewood-Shepperton stúdióval a Doctor Strange 2015 májusára tervezett forgatásáról. Bár a hivatalos bejelentés még várat magára, könnyen kiszámolható, hogy – mint sokan mások – valószínűleg jól tippeltünk a bemutató dátumára.

marvel_cinemtaic_universe_2.jpg

A bemutatónaptár az eddig már ismert dátumokkal együtt (az új bejelentéseket pirossal jelöltük, illetve ezek természetesen az USA-premierek időpontjai):

2015:
Május 1: Avengers: Age of Ultron
Július 17: Ant-Man

2016:
Május 6: Captain America: Civil War
Július 8: UPDATE: November 4: Doctor Strange

2017 (három bemutató!!!):
Május 5: Cím nélküli projekt - UPDATE: Guardians of the Galaxy 2
Július 28: UPDATE: Cím nélküli Pókember-projekt
November 3: Cím nélküli projekt - UPDATE: Thor: Ragnarok

2018:
UPDATE: Május 4: Avengers: Infinity War Part 1
Július 6:
Cím nélküli projekt - UPDATE: Black Panther
November 2: Cím nélküli projekt - UPDATE: Captain Marvel

2019:
Május 3: Cím nélküli projekt - UPDATE: Avengers: Infinity War Part 2
UPDATE: Július 12: Inhumans

(A galaxis őrzőinek sikere egyelőre nyilván nem ismert a pénzemberek előtt, így ha jól sejtem, az esetleges folytatás dátumával még bővülhet a lista, vagy akár módosulhat miatta.)

 

Címkék

joss whedon disney comics marvel scarlett johansson thor hulk forum hungary peyton reed samuel l jackson james spader sequel robert downey jr superhero iron man chris evans don cheadle mark ruffalo chris hemsworth jeremy renner captain america cobie smulders black panther captain marvel the avengers elizabeth olsen doctor strange filmhir ant-man film hir avengers age of ultron

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr856524395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David S. 2014.07.19. 16:38:50

Van egy olyan pletyka, miszerint 2017-ben a Polgárháborút dolgoznák fel filmen. Az mekkora lenne!

noxwill 2014.07.19. 16:46:59

@Szatyi93: Kiírnák Evanst, és akkor mehet a helyére Stan, mint AK? Érdekes, bár nem hinném hogy a Marvel ezt megtenné. Bár kétség kívül ütős lenne.

Kemény Husi 2014.07.19. 16:47:48

Sosem kapunk Howard kacsa rebootot :(

MT90 2014.07.19. 16:48:21

Akkor az én listám :D

2017:
-Thor: Ragnarok
-GOTG: Planet Hulk vagy The Inrecidble Hulk: Rise or The Leader
-Black Panther: King of Wakanda

2018:
-Avengers: Thanos Imperative (A Bosszúállók vereséget szenvednek)
-Inhumans

2019: Avengers: The Infinity Gauntlet (gyünnek az Őrzők és győznek a jók)

Dean6 2014.07.19. 16:49:35

A Fekete Özvegy film annyira nem kéne szerintem,az Avengers leggyengébb karaktere. A Strange,Black Panther,Guardians folytatás viszont várós,az Avengers 3.része meg iszonyat messze van még :(
A Planet Hulk,Ant-man,Thor 3 szerintem egyáltalán nem kéne,valahogy ezek engem egyáltalán nem érdekelnek.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.19. 18:23:50

@Dean6: Özvegyből egy remek kémfilmet lehetne csinálni.
legalább annyira ki tudna lógni, mint a galaxisőrzők.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.07.19. 19:15:16

Tippelni nagyon nem merek, de elvileg 2018-ban kéne érkeznie a harmadik Bosszúállóknak. Úristen, addigra a fiam már majdnem 8 éves lesz. :O

peterd127 2014.07.19. 19:22:13

@doggfather: egyetértek

bár nekem egy John Woo féle Hawkeye film is tetszene:)

minnifield űrhajós 2014.07.19. 19:53:38

egy hulk film igen jó lenne.
nem tudom melyik stúdió kezében vannak a jogok, de egy brutál sötét spawn filmet megnéznék az első bohóckodás helyett.

Jester. 2014.07.19. 20:02:45

@noxwill: Stan Lee, mint Amerika Kapitány?

|brucewayne 2014.07.19. 20:22:23

csókolom! Batman van:P?

Dean6 2014.07.19. 21:42:19

@doggfather: Kémfilmből az utóbbi években volt elég, Widow meg szerintem csak mellékszereplőként működik vagy még úgy sem. Szerintem nem lesz neki filmje, majd az Amerika kapitány 3-ban meg az Avengers-ben benne lesz és annyi, elég is belőle.

batboy 2014.07.20. 00:31:04

@bruce_wayne: nincs...és ha igazak a szóbeszédek Batman nem is lesz 2018-ig, legfeljebb másod-, harmad-, ötödhegedűsként mások filmjeiben.

remélem csak pletyka, mert ha nem, megint el kell lopassam a Macskanővel egy újabb Warneres válságülés audiotransszkriptjét. :DDD

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.20. 07:58:50

@batboy: sztem mások filmjében simán el fogja lopni a sót!

batboy 2014.07.20. 08:17:55

@doggfather: vagy a Warner sem bízik abban hogy a közönség elfogadja-e Gézát és ezért nem bíznak rá egy teljes filmet, mielőtt ez nem tisztázódik? illene a "biztonságosan játszunk, de többnyire nem jól" üzletpolitikájukba, amivel a képregényfilmjeiket eddig kezelték.

Lennox 2014.07.20. 12:20:11

Hit-Monkey-t a népnek! :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.20. 14:37:15

@batboy: én szeretnék ennél optimistább leni azért. :S

LasDen 2014.07.21. 00:35:50

@batboy: és úgy néz ki Affleck Bat ruhája mindennapos használatra alkalmatlan. Szoros, alig kap levegőt, és még Wc-re sem tud elmenni benne egyedül...:D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.21. 08:15:32

köszi a posztot egyébként, de elmegy a marvel ezzel a premierdátumokkal a csába, 15-16 ér valamit, mert tudjuk, hogy mi jön, de utána? Mit kezdjünk egy hónap/nap dátummal??

progvog 2014.07.28. 10:17:37

Ok, kiderült a comic conon, h a 2017 július a guardians 2, de mi van a többivel!?

Csaba Turbucz 2014.09.17. 18:36:26

@progvog: és mivan Ruffalo állitólagos 6 Hulk filmjéröl??

LasDen 2014.09.17. 18:57:13

@Csaba Turbucz: 6 filmre írt alá. Abból 2 lesz az Avenger 2-3, 1 Hulk film (Planet Hulk, WW Hulk nem játszik) is lesz valamikor meg be lehet dobálni egyéb filmekbe nagyobb szerepekre. De ha nem akarja Marvel, akkor meg lógva marad...

Repce Manó 2014.09.17. 21:48:10

Én alig várom már a Sirályembert!

Hedley Lamarr 2014.09.17. 23:15:42

DC bezzeg nem jelentget be! :(

@Dean6: + igaz, Widow engem sem izgat jobban, mint bármelyik kémfilm, pedig az amúgysem szuperhős, max. hős,de csak ha kiharcolja, hogy megnézzem, az már hősies tett!

peterd127 2014.09.18. 10:06:10

@Dean6: másokat viszont érdekelnének...

batboy 2014.09.18. 13:46:52

ahogy nézem 2014-2015-2016 zsinórban szállítja a Kapitányt. innen ahol ülök, ez jól hangzik. :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.22. 08:27:54

@Hedley Lamarr: ez az, hogy a marvelnek sincs mit, csak belőnek 1-1 hónapot napot. :S Annak meg nem sok értelme van, nem?

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása