Nos, idén ismét úgy alakult, hogy hetijeggyel támadom be Európa legszínesebb fesztiválját, ahogy mondani szokták a PR-sáncon innen, pedig a zenei felhozatal első pillantásra ezt egyáltalán nem indokolná, hisz az elmúlt évek során olyan, számomra nem túl kedvező átalakuláson ment át a Sziget, melynek köszönhetően laptoplovasok léptek elő headlinerekké, a rockzenével együtt pedig az igazán izgalmas elektronikus zenei dolgok is háttérbe szorultak. Ez nem jelenti azt, hogy a Sziget megszűnt érdekesnek lenni, sőt, mint minden évben, ezúttal is találhatunk majd egy-két rejtett kincset: ezekre próbálok majd napról napra rávilágítani (csak röviden, magamból kiindulva, holnaptól remélhetőleg beszámolókkal, képekkel is kiegészítve).
Én ma ezeket tervezem megnézni.
Metheory. Európa Színpad. 13:00.
Habár szinte kizárt, hogy kiérjek rá időben (délelőtt egy mosómedvével randizok, aztán még a jegyet is el kell intézni valahogy), de ha te már korán be tudnád támadni a Hajógyárit, feltétlen hallgass bele ebbe a belga folk/techno/dubsteb hibridbe!
Adalbert. Európa Színpad. 14:00.
És ha már ott vagy az Európánál, ne is menj sehová, ugyanis a szlovák Adalbert tágítja majd tovább a tudatodat, aki nem csak megjelenésében hajaz Beckre.
Ivan & The Parazol. Nagyszínpad. 15:00.
Magyarok, és inkább lelkesek, mint eredetiek, és talán sem a helyszín, sem az időpont nem kedvez nekik, de jók.
Puncke. Európa Színpad. 20:00.
Nyers és őszinte punkrock Horvátországból. A nyelvvel barátkozni kell.