aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: lucy (2014) Zalaba_Ferenc
2014. augusztus 04. 16:10:00

Kategória: film 25 komment

Lucy (Scarlett Johnasson) nem túl okos csaj, különben tajvani kiruccanása nem úgy végződne, hogy a hasába vart tasakkal épp nemzetközi drogcsempészetre készülne, ám mielőtt ez bekövetkezhetne, egy erőszakos esemény hatására a szer felolvad benne, és ahelyett hogy rövid úton elhalálozna, egyre okosabb és okosabb lesz. Mi több, tudja irányítani az embereket. Aztán a tárgyakat. Aztán kb. mindent. Értsd és mond: Neo a Mátrixból hozzá képest lópikula.

lucy620.jpg

Szóval az van, hogy alaphelyzetben az ember agykapacitásának mindössze 10-12%-át használja ki, ám ahogy Lucy testében egyre több drog szívódik fel, úgy fér hozzá saját tekervényeinek egyre nagyobb hányadához. És szüksége is van erre, mert a szer eredeti tulajdonosa (Min-sik Choi), és annak hadserege szeretné azt visszakapni, és őket az sem különösebben zavarja, hogy szemlátomást egy istennővel állnak szemben - és ezúttal nem Scarlett külső jegyeire gondolok.

Még jó, hogy a vásznon kibontakozó, egyre eszementebb hókuszpókuszt Morgan Freeman agyfürkésze ellátja instrukciókkal, különben azt találnád hinni, hogy leghülyébb, egyben legdrágább mindfuckját szemrevételeznéd a moziban, de még így is igen valószínű, hogy Luc Besson meglehetősen sokféle tudatmódosító szert tanulmányozott át közelről, miközben a szokásos írói vehemenciájával egy éjszaka alatt összedobta a Lucy forgatókönyvét, melyben ugyan sokszor hivatkoznak az evolúcióra és afelett két méterrel lebegő transzcendenciára, de alapvetően csak varázsolnak: egyre merészebben, egyre őrültebb trükköket bevetve, melyekhez Mr. Freeman próbál használati utasítást adni, de nem hinném, hogy van olyan néző, aki mindezt akár minimális szinten is komolyan tudná venni.

Teszem azt, Scarlett Johansson teste már abban a pillanatban körbelebeg a szobában - miközben mindent szétvet körülötte a decibel -, mikor a szer elszabadul a testében, pedig az agya akkor még a képernyőre felmázolt számláló szerint is csak 7%-nál jár. És ez csak ugródeszka a földkerekség egyik legszürreálisabb popcornfilmjének agytépő és érzékszervzsibbasztó úszómedencéjébe. Mivel ahogy Lucy agya egyre jobban felpörög, úgy siklik ki a film a mozis értelemben vett realizmusból, és rohan bele egy elképesztő Kubrick/Malick/Cronenberg-hommage-ba - jól olvasod -, melyben az összes X-Men tulajdonságával felvértezett kiscsaj osztja a világméretű pofonokat egy átlag Jason Statham-moziból szökött rosszarcúaknak. És egy ilyen szemtelen mixtúrát egyszerűen nem lehet utálni. 

Én is kérek abból, amit Besson szed.

Címkék

kritika *** sci fi scarlett johansson action mindfuck eurocinema min-sik choi

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr176573045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megapull 2014.08.04. 16:21:27

zsír, épp valami hasonlóra számítottam... nézős lesz

szkristof92 2014.08.04. 16:35:32

Na kőrubelul én is ezt hámoztam ki a külföldi írásokból, hogy ez a film olyan mintha Michael Bay rendezte volna az Élet fáját megspékelve a Csúcshatással. Moziban nézős lesz.

ungverjaland 2014.08.04. 16:50:23

"Szóval az van, hogy alaphelyzetben az ember agykapacitásának mindössze 10-12%-át használja ki.."

Mondjuk ha valaki scifi filmet csinál, akkor nem ártana, ha nem egy többszörösen megcáfolt ezeréves urban legend lenne az alapja.

A film így is érdekel, csak azért mégis.

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.04. 16:53:52

"Some people are complaining about the fact that the science behind your film — the whole idea that humans only use 10 percent of their brains — is not true. What’s your response to that?
LB: It’s totally not true. Do they think that I don’t know this? I work on this thing for nine years and they think that I don’t know it’s not true? Of course I know it’s not true!
The 10 percent is a metaphor in a way. So that’s why I was not bothered by that. I’m always amazed by these people who become scientists at the last minute and go, “This is wrong!” Of course; it’s a film."

ungverjaland 2014.08.04. 17:00:16

@Deepblue Noir: Mekkora bullshit. Egy téves (bár nagyon jól hangzó) tudománytalan hülyeségre építi a filmjét, de ez ugye nem baj, mert ez egy "metafora". Én pont nem vagyok olyan, aki minden apró tudományos tévedésbe beleköt egy filmben, de talán egy TUDOMÁNYOS-fantasztikus film kiindulási pontja lehetne egy nagyjából valós tudományos tény.

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.04. 17:03:53

"You’ve been thinking about doing a film on this subject for approximately 10 years. Tell me the journey.
Besson: I met a young lady at a dinner who was professor [who studied] the cell nucleus and the conversation was amazing. Then I became the founder of the Brain and Spine Institute in Paris and met other professors. I thought, okay, I don’t want to do a documentary about this, I want to do a film."

@ungverjaland:

én is inkább azt mondtam volna, hogy egy szórakoztató filmet akartam csinálni, aminek semmi köze a tudományossághoz, de hát besson fokozza:

"But, you know, there are lots of facts in the film that are totally right. The CPH4, even if it’s not the real name — because I want to hide the real name — this molecule exists and is carried by the woman at six weeks of pregnancy. Yes, it’s true that every cell in our body is sending 1,000 messages per second, per cell. And in fact, the theory of the 10 percent is an old theory from the ’60s. It’s never been proven. Some people worked on it, and it sounds like it’s not the truth. What is true is that we’re using only 15 percent of our neurons at one time. We never use 100 [percent]. We use 15 percent on [the] left, and then after, we use 15 percent on the right. But we never use more than 15 percent at one time."

Thoras 2014.08.04. 19:41:10

@ungverjaland: "egy TUDOMÁNYOS-fantasztikus film kiindulási pontja lehetne egy nagyjából valós tudományos tény."

Millió olyan scifi van ami nem épít valós tényekre. Mást ne mondjak Star Wars, de meg lehetne említeni az összes fantasy alapú scifit, vagy ha már Besson, akkor Ötödik Elem, de mondjuk ott van a Blade Runner, az Alien, meg egy rakás másik. Inkább abból van kevés, ami valós tényekre alapoz.
Ez egy film. Szórakoztatnia kell, ha ezt megteszi, akkor már jó. Ha a tudomány érdekel, akkor nézzél ismeretterjesztő filmeket.

További magyar hang 2014.08.04. 19:59:51

Leszinkronizálták. :( Warezolos nézős lesz így.

Jester. 2014.08.04. 20:11:59

@ungverjaland: Téged kellett volna megkérdeznie.

ungverjaland 2014.08.05. 06:52:47

@Thoras: "Ha a tudomány érdekel, akkor nézzél ismeretterjesztő filmeket." :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

elmouse 2014.08.05. 11:20:14

@Thoras: Felsoroltál 4 filmet, amiből szerintem csak 1 sf. A Blade Runner.
SW - space-fantasy
Ötödik elem - mesefilm (sf álruhában, ezt elismerem)
Alien - inkább horror (jó ebben több a sf, mint az Ötödik elemben, de nekem akkor sem)

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.05. 12:05:38

mikor a sci-fi előkerül, egészen érdekes műfaji besorolásoknak lehetünk tanúi

Gallion 2014.08.05. 12:51:18

Hátha a beszélő mosómedvés Guardians of the Galaxy lehet sci-fi (az imdb szerint igen) akkor gondolom ez is. Aki nem tegnap kezdett el filmekkel foglalkozni az már egy ideje észrevehette, hogy a filmiparban ez egy elég tág műfaj. Kár ezen rugózni. Nem a napokban alakult így.

sidek 2014.08.05. 20:26:24

Nem is tudom mikor voltam utoljára kíváncsi egy új Besson filmre, de a Lucy-t meg akarom nézni, és ezt jó lenne moziban!

jet set 2014.08.07. 08:40:10

Rettenetesen szar film. Sajnálom, hogy moziban néztem, mert így cikinek éreztem kijönni.

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.07. 12:18:26

@jet set:

én pont így voltam a sötét lovaggal...

szkristof92 2014.08.07. 19:59:39

Nem tudom utoljára mikor közösültek ilyen durván az agyammal, de ez a film van annyira elborult és őrült, hogy garantáltan nem fog az ember semleges véleménnyel kijönni róla. Nekem tetszett. 7/10

Sardaukar Bashar 2014.08.07. 22:00:02

Ma néztem meg. Nem voltak elvárásaim. Összességében jó volt. De egy nagy problémám volt az egésszel. Még pedig az, hogy egyszerűen túl gyorsan jutott el olyan szintre a drogtól, ahol már konkrétan nem volt szüksége a közvetlen "kontaktusra" az akciók során. De még lőfegyverekre sem. És ez szerintem gond. Gond, hisz rengeteg lehetőség, mint pl egy nagyon látványos, dinamikus bunyós jelenet, ahol mondjuk 10-15 rossz arcút küld a tulvilágra, egyszerűen kimaradt. És ha megnézzük, nagyon nem is volt olyan igazi, klasszikus "végső csata". Ami nem lenne baj, csak így valahogy hiányérzettel jöttem ki a filmről.Viszont egy valami biztos: Ritkán van ilyen meghatározó hangulata egy akcifófilmnek.

jet set 2014.08.07. 23:57:27

@szkristof92: Az ugye nem zavart, hogy se füle se farka nem volt az egésznek, ráadásul rettenetesen vontatott volt, legtöbbször már kínos.

szkristof92 2014.08.08. 08:20:12

@jet set: Nekem ez a cucc pörgött mint a motolla és persze, hogy se füle se farka nincs az egésznek. Mint egy drogos tripnek. :)

peterd127 2014.08.11. 17:13:01

@Gallion: nem tág, baromi egyszerű:

a film drámai felépítése, konfliktusai tudományos igényűek-e vagy sem

a Star Wars és a GotG-ban nincs ilyen, tehát fantasy

a Lucy sci-fi

(+most hagyjuk, hogy mi számít mellérendelői értelemben vett műfajnak)

sidek 2014.08.21. 21:40:11

Na végre eljutottam rá moziba. Nem csalódtam benne, nagyon kellemes volt. Viszont én is túl rövidkének, és kibontatlannak érzem. Sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle 2 órába.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása