aeon flux

ready for the action now, danger boy?

van képünk hozzá: the cobbler (2014) Németh Barna
2014. január 07. 11:12:00

Kategória: film 17 komment

Nem tudom ki hogy van vele, de én szeretem, amikor egy rendező kihívás elé állítja magát. Mert hát mit lehet tenni három kritikuskedvenc, díjakra felterjesztett és érdemes színészi alakításokkal tarkított film után? Tom McCarthy (Az állomásfőnök, A látogató, Győzzünk már!) válasza ugyan nem egyértelmű, de kellőképpen határozott: tedd meg főszereplőnek a kritikusok legnagyobb rémálmát.

A rendező soron következő alkotása (The Cobbler) egy cipészről szól, aki képes metafizikai síkon belépni azok életébe, akiknek a lábbelijét javítja; a suszter pedig nem más, mint Adam Sandler. Igen, most kell szorítani, hogy McCarthy kihozza Sandlerből azt, amit már emberemlékezet óta senkinek nem sikerült. Én mindenesetre bízok benne, hogy újra elhagyhatja a számat a mondat, "Láttátok már azt a jó kis Adam Sandler-mozit?"

További szerepekben Dustin Hoffman, Cliff “Method Man” Smith, Ellen Barkin, Melonie Diaz és Dan Stevens látható majd, ez pedig az első kép:

cobbler240.jpg

Címkék

independent adam sandler tom mccarthy

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr715742867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.01.07. 11:21:45

Örülnék neki, ha ismét jó filmje lenne, mert bírom Sandlert, de már szánalmas ahová lesüllyedt...

kaamir 2014.01.07. 11:25:17

Paul Thomas Anderson nem tudott belőle színészt faragni, úgyhogy senkinek sem fog sikerülni.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.01.07. 11:33:50

@kaamir: Attól még maga a film (Kótyagos szerelem) igen jól sikerült darab volt, s még Sandler sem volt benne rossz. Ugyanakkor McCarthy eddig kizárólag jó filmeket készített, a sztori érdekesnek tűnik, szóval maximálisan övé a bizalom.

Németh Barna 2014.01.07. 11:34:42

@kaamir: Mindenesetre jóval messzebb jutott, mint Dennis Dugan :)

Lennox 2014.01.07. 11:37:38

@kaamir: Óó, a Kótyagos szerelemben nagyon is jó volt Sandler, és van egy érzésem, hogy ebben is nagyon jó lesz. Tom McCarthy még egyszer sem okozott csalódást, se filmek, se színészvezetés terén.

kaamir 2014.01.07. 11:59:14

Dehogy volt jó a Kótyagos szerelemben. Egy fél fokkal kevésbé volt irritáló, mint amúgy. Ez nem teljesítmény.

Ez meg tényleg egy ígéretesnek tűnő film, rendezővel, sztorival. Van kb. félszáz színész, akinek nagy lehetőség lenne, ehelyett megkapjuk Sandlert...

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2014.01.07. 12:44:42

nekem az a PTA mozi kimaradt, viszont a Reign Over Me és a Spanglish szintén nem voltak rossz darabok emlékeim szerint.
Mondjuk elég rég volt hozzájuk szerencsém, szóval lehet, hogy tévedek, és tévesen élnek bennem úgy, mint Sandeler össz-vissz két nézhető/jó filmje.

Kovács Erzsébet 2014.01.07. 13:17:49

Én is ezt kérdezem. Miért pont ő? Miért Sandler? Mit tud, amit az a "kb. félszáz" (szerintem van az több is) másik színész nem? Azt, hogy a legkisebb közös nevezővel dolgozó vígjátékai miatt bankable?
Mert akkor viszont azt nem tudom, hogy minek egy ilyen elvontabb sztorijú filmbe. A Kótyagos szerelemben legalább egy nagyjából ötvenes iq-jú, egyszerű lelket játszott (ha nem csalnak meg az emlékeim).

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.01.07. 13:33:22

@kaamir: @Kovács Erzsébet: Valóban, Sandler első pillantásra csak egy hangyányit volt más, mint egyébként, de igazából azt a filmet neki írták, az ő időzített bombán ketyegő neurotikus figurájának, csakhogy míg a legtöbb filmben ez halálra idegesít, ebben a filmben kifejezetten szerettem. És ez csak részben a rendező érdeme. Szintén jó volt a Ki nevet a végén-ben, mivel abban a filmben az igazi Sandlert is láthattuk a bazári majom mögött.

nortonp 2014.01.07. 13:54:43

csak a Zohannal kezdett nagyon durva mélyrepülésbe, addig ugyanazt a szerethető idiótát játszotta elég egysíkúan, valószínűleg ezt a filmet is egy Anger Management / 50 first dates-szerű esetlen, neurotikus, magányos, de nagyszívű karakterre szablyák, ez meg régen neki jól is állt.

csinálnak egy relatíve elvont filmet, teszem azt komolyabb költségvetéssel az emlegetett "metafizikai" vonal miatt, hogy ne gagyi trükkökkel legyen tele. ezért kell Sandler, hogy a rajongótábora ezt visszahozza. és simán elképzelhető McCarthy korábbi filmjei alapján ez a tipikus Sander figura főszereplőként, akkor meg nem lesz gond. problem?

Kovács Erzsébet 2014.01.07. 14:48:50

@nortonp: Nem látom Sandler rajongótáborát, amint tódulnak a moziba egy ilyen "komoly" (húha!) filmre. De hát ez már legyen a rendező meg a producerek baja.
Különben is, ha Shane Carruthnak sikerült (relatíve) befutnia egy olyan filmmel, mint a Primer (hétezer dollárból, rokonokkal, haverokkal és egy olyan sztorival, amihez képest a Donnie Darko kisiskolás olvasókönyv), akkor határ a csillagos ég, azt hiszem. (Offtopic, tudom, de minden elismerésem az ipséé.)

nortonp 2014.01.07. 15:12:15

@Kovács Erzsébet: nem is 100M-ról van szó, hanem tegyük fel, hogy már 20-30M összejön világviszonylatban Sandler miatt (amit azért összehoznak neki valószínűleg a rajongói), akkor már masszív siker lesz a film a dvd-s terjesztéssel együtt.

annyi félrecastingolás van évente (tudom persze McCarthy ritkán csinál filmet, de azért akkora kreatív szabadsága már biztos lehet, hogy beleszólása volt ebbe és nem csak ráerőltették), hogy kár pont ezen kiakadni. A borongós időre tekintettél így kedd délben/délután jól esik kidühöngni magát az embernek biztos, hogy megint bedőlt Hollywood, vége a művészetnek és így tovább.

Kovács Erzsébet 2014.01.07. 15:42:44

@nortonp: Á, dehogy. Hollywood meg a művészet? :-D
Csak azt szeretném még megtudni egyszer, hogy egy olyan közepes fazon, mint Sandler (aki szerintem semmivel nem jobb komikus, mint a filmjeibe benyomott haverjai, példának okáért Rob Schneider), szóval hogy mit tud ez a Sandler, hogy milliókat, ha nem milliárdokat keresett össze, komoly kaliberű színészek nem szégyellnek vele, mellette, a filmjeiben cameózni, és tetejébe még mások filmjeiben is kap fajsúlyosabb szerepeket? És akkor hasonlítsuk össze megint Rob Schneiderrel.

Németh Barna 2014.01.07. 16:26:12

@Kovács Erzsébet: "Hollywoodban annyit érsz, mint amennyit a legutóbbi filmed." Ha majd egymás után bukik háromszor, akkor a kutya nem akar majd nála cameózni.

nortonp 2014.01.07. 16:30:19

mert a sok hulladék mellett neki akadnak szerethető filmjei is, pl egy 50 első randi, ami minden korosztálynak bátran ajánlható limonádé, vagy éppen egy Click, ami szintén egy jópofa film a maga módján. Anger Management, semmi extra, de egy szombat estére pont jó, főleg Nicholson miatt. szóval van szívük na. ezek rommá fókuszcsoportozott filmek, ezért sikeresek, könnyen emészthetőek, míg a régebbiek, pl egy Waterboy, vagy Wedding Singer egészen zseniálisak voltak a maguk blőd (de még közel sem ennyire gusztustalan) humorával.

Schneider filmjei meg egy az egyben a legújabb ostoba Sandler cuccok előfutárai, teljesen lelketlenül, csupán a hülyeséget másolva. ennyi, szerintem.

DNes · http:/dinihotelblog.blog.hu 2014.01.07. 17:08:57

igen csak ezzel éppen az lesz az eset, mint a Reign Over Me-vel.. egy tökjó film lesz, csak mégjobb lenne Sandler nélkül...

tehát még egyszerűbben fogalmazva: a Sandler rajongók jó mélyre ledolgozott igényszintjének magas lesz, a többieknek pedig éppen miatta nem elég (két szék közé)

ettől függetlenül marha kíváncsi vagyok rá :)

sidek 2014.01.07. 20:12:31

Úgy látszik manapság divat az, hogy olyan rendezők tegyenek filjeikbe sci-fi elemeket, akikre ez eddig egyáltalán nem volt jellemző, pl. Richard Curtis.

Nem csak Sandler, de a sztori miatt is aggódom. Az Állomás főnök pedig minden idők egyik legjobb filmje!

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása