aeon flux

ready for the action now, danger boy?

képregénykritika: black science #1 (2013) Cseh Dániel
2013. december 08. 23:45:00

Kategória: irodalom 10 komment

Egy Londonba szóló önkéntes száműzetés számolatlan remek dologgal szolgál. Ha az ember gyermeke történetesen a képregények bűvöletében töltötte gyermekéveit, a puhára lapozott Superman & Batman kockások után leírhatatlan érzés például belépni a város egyik leglátogatottabb és legfelszereltebb képregényboltjába. Persze engem sem a szél fújt éppen arra, egy frissen, ugyanakkor máris ígéretesen induló cím utáni kutatásom úgy tűnik, végéhez ért, az Image Comics gondozásában megjelent Black Science első számára a nemzetközi és a hazai kritika egyaránt felkapta a fejét. Mit ad Isten, nem ok nélkül.

Black Science - 01.jpg

Az alapötlet és a történet Rick Remender nevéhez köthető. A most negyven esztendős Remender eleinte animációs filmeken dolgozott, többek között a méltán elismert The Iron Giant stáblistáján is találkozhatunk a nevével. Később aztán, mint azt a kritika tárgyának lezárásában is taglalja, a képregény világa felé vette az irányt, maga mögött hagyva mindent, és mindenkit. Útja során dolgozott a Marvellel, írt X-Men, Punisher és Venom történeteket is, megfordult a Dark Horse kiadónál, és az Image Comics sem most foglalkoztatja első ízben. Megszállottja lett a gondolatnak, hogy minél több képregényt útnak indíthasson, amiért az olvasók nem lehetnek elég hálásak.

A Black Science már elegáns megjelenésével is a vásárló után kiált, a régmúlt időket idéző logó, és az impozáns osztott borító kiköveteli a megelőlegezett bizalmat, ami aztán oldalról oldalra jól megérdemeltté transzformálódik az olvasóban. A főhős, Grant McKay narrációjával indulunk útra egy különösen idegen vidéken, már az első pillanattól egyértelműen érezhetjük, nem a Földön járunk. McKay és felesége fejvesztve menekülnek néhány értelmezhetetlen lény elől, miközben a férfi melankolikus, megbánó gondolatait olvashatjuk, melyek sejtelmességükből adódóan éppen csak a mögöttes történet felszínét karcolgatják. Istent játszani azonban ezúttal sem volt kifizetődő a jelek szerint.

McKay ugyanis túl későn döbben rá, hogy létünk korlátai a mi védelmünket szolgálják, a túlzott kíváncsiság végtelen számú dimenziók tengerébe sodorja a tudóst és családját, és utazásuk elején máris hatalmas árat fizettek mindezért. Sejtelmes történet, zseniálisan megírt szövegek, néhány oldal után máris azonosulásra alkalmas karakterek jellemzik az első számot, mely Matteo Scalera és Dean White keze munkája nyomán olyan vizuális gyönyörben részesíti az egyszeri képregényolvasót, amilyenben nincs része a nagy nevek Isten tudja, hányadik számának lapozgatása közben. A bejárt világ különös teremtményei egyszerre letaglózón gyönyörűek és hátborzongatóan félelmetesek.

Korosztályom azon tagjai, akik hozzám hasonlóan rendre nem tudták felmutatni a házi feladatot, mert előző nap a Sliders aktuális részével voltak elfoglalva, rajongani fogják a Black Science első számát. A jelek szerint a sorozathoz hasonló, minden részben új és új világot bemutató szisztéma, a megismert karakterek, a kockáson dolgozó kis csapat hozzáértése mind arra engednek utalni, hogy az Image Comics a The Walking Dead és a Spawn mellett néhány hónapon belül talán felmutathat egy újabb olyan címet, ami a rendre csalódást keltő nagy kiadók versenyében észrevétlenül, másodpercek alatt váltja ki azt az érzést az olvasóból, amiért valaha beleszeretett a műfajba.rating-8.gif

Black Science - 02.jpg

Címkék

kritika comics 8csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr725682421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

skaven 2013.12.09. 01:29:06

ez melyik kepregenybolt es hol van? link? cim? valami? :)

a kepregeny meg jonak tunik, a borito gyonyoru.

galamb01 2013.12.09. 08:21:07

google és letöltöd illegálisan (mint az aeonflux), vagy megveszed online (appen ketesztül, megéri, nem drága), vagy elmész abba a nagyon kevés hazai képregényboltba, ami létezik.

mint kábé minden képregénynél-.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.12.09. 08:29:30

@galamb01: Köszi a rosszindulatú feltételezést, ezt is feltesszük a polcra a többi rágalmad, beszólásod mellé, de jobb, ha tudod, hogy a cikk szerzője történetesen Londonban tartózkodik, és gyakori vendége az ott nem túl ritka képregényboltoknak.

Nekm nincs túl sok képregényem (úgy 40-50 kötet), de eszembe sem jutna letöltött szkenneket bámulni, nem holmi "elveszik a varázsa" dolog miatt, hanem mert egyszerűen idegesít. Valószínűleg azért nem olvasok képregényeket, könyveket, nem játszom játékokkal és nem nézek filmeket a laptopon, mert amúgy is sok időt töltök a gép előtt, és ha tehetem, akkor leteszem.

prick 2013.12.09. 09:58:55

Baromira támogatom a rovatot és stílusosan kezdtétek. Ajánlom ezután a The Wake- et.

dracoo 2013.12.09. 10:41:25

Amúgy valószínűleg a Forbidden Planet, a Shaftesbury Avenue-n. :) Jövő hétfőn én is benézek oda szerintem, jó írás lett, meghozta a kedvem!

Bérgyilkos Bohóc 2013.12.09. 11:02:38

Dublinban voltam egy hasonló boltban, ami gondolom ugyan, hogy jóval kisebb, de elképesztő volt azzal szembesülni, hogy mennyire gyér és siralmas a képregényválaszték Magyarországon.

prick 2013.12.09. 11:33:29

@Bérgyilkos Bohóc: Nézz be a Trillian-be. Bocs a reklámért, de ott az aktuális havi képregényektől kezdve a 45 kilós kemény fedelesig minden van.

Bérgyilkos Bohóc 2013.12.09. 13:58:50

@prick: uh, köszi. Szégyen és gyalázat, de nem is tudtam erről a boltról.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása