aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: mikrózott fasírt Takács Máté
2013. szeptember 29. 18:02:00

Kategória: film 6 komment

A Sony tavaly nagyot szakított a Hotel Transylvania című rajzfilmmel szeptember végén, s minden adott volt ahhoz, hogy most ismételjenek. A Derült égből fasírt 2: A második fogás azonban nem volt annyira ínycsiklandozó az amerikai közönségnek, mint arra a többség számított; ettől függetlenül a film toronymagasan vezeti a listát. Ezalatt a Hajsza a győzelemért a kötelező köröket futotta, a Baggage Claim pedig megszorongatta a Don Jont a hétvége vígjátéki párharcában.

cloudy_with_a_chance_2.jpg

> új filmek
Négy év telt el azóta, hogy a Derült égből fasírt magyar címének első két szavához méltóan meglepetés-sikerré emelkedett a tengerentúli kasszáknál, hiszen 30 milliós rajtot követően végül 125 milliót tálalt a Sonynak. Ez a négy év gyerekfilmeknél már komoly időtávot jelent, és a késlekedésnek meg is lett a böjtje: a Derült égből fasírt 2: A második fogás (Cloudy with a Chance of Meatballs 2; hazai bemutató: október 31.) elődje kedveltsége ellenére nem tudta hízlalni számláját, dacára annak, hogy az előjelek 40 milliós nyitány helyeztek kilátásba. A 4001 moziban pergő animációs produkció 35 milliót gyűjtött a hétvégén, vagyis a tízezres átlagos bevételtől határozottan elmaradt. Pedig a Sony Animation és a stúdió igyekezett: a visszatérő figurákhoz újdonságként az étel/állat hibrideket állították csatasorba, vagyis jutott régiből és újból is az előzetesekbe, ami általában be szokott válni a gyerekek visszaédesgetésében és a felnőttek rávevésében egyaránt. A hiány tehát valóban az első rész óta eltelt súlyos négy évnek tudható be, vagy az is lehet, hogy még mindig nem tértek magukhoz a nyáron rengeteget apadó szülői pénztárcák, s így az is mindegy volt, hogy családi mozizásra utoljára a Repcsik szolgáltatott alkalmat, s az a Disney-mese már alaposan kifújt. Az újságírói visszajelzések módfelett gyengébb képet festenek a filmről, mint 2009-ben, ámbár ez ritkán okoz bármilyen problémát az effajta moziknál, mindesetre olyan kiváló lefutást nem várhat a Sony, mint legutóbb. A 100 millió már jó végeredménynek számítana ezek után, s tulajdonképpen a költségvetés mellett is, ami csodák csodájára 22 millió plusz inflációval kevesebb, mint az előd esetében. Az viszont mindenképpen pofáraesés, hogy a várakozásokkal ellentétben még csak közelébe sem került a film a szeptemberi nyitány-rekord beállításának.

A filmötlet fogantatása óta világos volt, hogy a Hajsza a győzelemért (Rush; hazai bemutató: már a mozikban) elsősorban a nemzetközi ringben számíthat érdemi érdeklődésre. Most elérkezett az amerikai premier, amihez vélhetően a forgalmazó Universal sem fűzött nagyobb reményeket, mint amit 2297 filmszínház sugall: Ron Howard életrajzi sportfilmje ennek megfelelő, alapvetően teljesen érdektelen összeggel lépett be a Forma-1-ügyileg meglehetősen indifferens amerikai piacra. A 10.3 millió dollár ezzel együtt elegendő volt dobogós helyezéshez (konkrétan a bronzhoz), úgyhogy valamicske sikert azért elkönyvelhet a disztribútor. A 38 millióból készült dráma még kedvező kritikákkal felvértezve sem fogja a nyitányból eredő végső korlátokat feszegetni, hiszen néhány firkász szava kevés meggyőzéssel bír azok számára, akik idegenkednek az autóversenyzés ezen formájától. A film így 30-35 millió dollár közötti végeredményre számíthat ideális esetben a tengerentúlról, ami se több, se kevesebb annál, amire bármikor is hivatott volt.

Az amerikai függetlenek forgalmazásában gyakran jeleskedő Fox Searchlight időnként elereszti magát, és bemutat egy szinte teljes egészében fekete színészgárdával forgatott filmet, amely etnikailag erősen behatárolható és pénzét huzamosabb ideje halmozó nézőkre pályázik. A Baggage Claim címet viselő, légiutaskísérős romantikus vígjátékot a rendező saját könyve alapján készítette többek között Paula Patton, Taye Diggs és Djimon Hounsou főszereplésével. A nálunk az HBO-ig jutott Gondolkozz pasiaggyal! (Think Like a Man) tavalyi, frenetikus sikerének megismétlődése nem fenyegetett, mindazonáltal néha még egy ilyen teljesen átlagos darab is jókor tud érkezni a jó helyre. Most nagyjából ez történt, hiszen 9.3 millió dollár folyt a be 2027 mozi kasszájába, azaz a top 10 második legjobb átlagát produkálta a film. A kritikusok szava ezúttal sem fog semmit eldönteni (ha mégis így lenne, két embernél több nem nézte volna meg), de amúgy sem vár túlságosan hosszú maradás a Baggage Claimre a top 10-ben. 22-24 millió dollár körül száll majd le járata.

Joseph Gordon-Levitt rendezői bemutatkozását kedvezően fogadta a kritika, a nézőknél azonban többszörösen is falba ütközött. Fényes kilátásai eleve nem lehettek egy olyan párkapcsolati filmnek, amiben a pornó jelentős szerephez jut, ezzel a forgalmazó Relativity is tisztában volt, mikor visszafogott számú (2422) moziba küldte szét a kópiákat. Az előrejelzések nem nagyon merészkedtek messzebbre 10 milliónál, de a dupla számjegyet végül nem sikerült megcsípnie a Don Jonnak (hazai bemutató: október 3.): 9 millióval sereghajtó maradt a premierek között. Az 5-6 milliósra becsült költségvetés ismeretében nem volt különösebb vesztenivalója a filmnek, mindazonáltal nem segít, hogy a nézői visszajelzések távolról sem olyan lelkesek, mint az újságíróktól származók. A Vérmesék esete jól szemléltette, hogy ha egy CinemaScore csak az elméletben közepes, gyakorlatban gyenge 'C' értékig jut, az jelentkezni fog a változási mutatókban is. Így tehát ugyancsak 22-24 millió dollár közé várható a Don Jon, amiből mondjuk már elegendő jut Gordon-Levittnek a következő projektje finanszírozásához.

> korábbi filmek
A második helyre csúszott vissza a Fogságban. A Warner drámája a kritikai és legfőképp nézői dicséretek ellenére 46%-ot veszített lendületéből, így végül mégsem fog túl mély nyomot hagyni az őszi szezonban, de mindenképpen a nyertesek között említendő várhatóan 65 millió dollár körül alakuló bevételével.

> végszó & ami jön
Bár augusztus közepe óta nem volt ekkora forgalma a top 12-nek, a tavaly ilyenkori helyzettel nem boldogult az idei, s ez elsősorban a Derült égből fasírt 2. elmaradozó bevételeinek számlájára írható, de a további három országos bemutató is beleragadt az átlagba. Ez legalább különösen jó terepet teremt az október első hétvégéjén érkező párosnak. A Gravitáció nagy reménysége a Warner Bros.-nak, így 3500 mozit lep el pénteken, s a Fox sem aprópénzt vár a menőre fazonírozott Vakszerencsétől. Nem vitás, melyik stúdió reményei igazolódnak majd inkább.

cím | becsült moziszám | nyitóhétvége-előrejelzés
Gravitáció | 3450 | ?
Vakszerencse
| 3000 | $13.5m

> a top 10 (előzetes becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 ú  Derült égből fasírt 2: A második fogás
$35.0m $35.0m $78m
2 1  Fogságban
$11.2m $38.9m $46m
3 38  Hajsza a győzelemért
$10.3m $10.6m $38m
4 ú  Baggage Claim
$9.3m $9.3m $8.5m
5 ú  Don Jon
$9.0m $9.0m $6m
6 2  Insidious - A gonosz háza
$6.7m $69.5m $5m
7 3  Vérmesék
$3.7m $31.7m $30m
8 4  Instructions Not Included
$3.4m $38.6m $5m
9 6  Családi üzelmek
$2.9m $142.4m $37m
10 7  A komornyik
$2.4m $110.3m $30m





Címkék

sport box office comedy animation sequel ron howard joseph gordon levitt biopic children movie

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr915539548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.09.29. 18:13:13

jó az a kérdőjel ott a végén :-DD
volt már valaha ekkora fekete ló a rovat fennállása óta?

MasterTom 2013.09.29. 18:24:08

Lehetetlen betippelni a Gravity elsõ hètvègi adatait, de arra már most fogadni mernèk, hogy a második víkendre 10-20% körüli zuhanást jegyez majd. A Rush... Amerika nem F1 rajongó, de a k.jó, igènyes drámára rákaphatnának igazán, mert engem is hidegen hagy az F1, de az èv egyik legjobb filmjèt sikerült összehozni most.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.09.29. 18:43:39

@Adam Van Helsing: @MasterTom: Azért a kérdőjel, mert nem akartam lelőni a holnap (vagy legkésőbb holnapután) érkező, részletes előrejelzés poénját. :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.09.29. 19:34:25

Hm, azt hittem, a Metallica-film másfél milliója elég lesz a top 10-hez. Nehéz lesz így visszahozni a 18 milliós költségvetést.

Egyébként Hollywood meltdownjára jellemző, hogy mindössze két film volt, amely 8 hetet töltött a top 10-ben: a Vasember 3. és a Családi üzelmek.

Dzsedáj 2013.09.29. 21:03:55

@Takács Máté: Nehogy úgy járjon a Gravity USa-ban, mint a Rush.
Azt gondolja a közönség, hogy Sandra Bullock 2 órán át kiabál az űrben.
Elég volt nekem a hazai forgalmazó FB oldalán nézni a kommenteket, ha a Gravity reklám volt a téma.
Teljesen félreértelmezi a közönség a filmet..

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.09.29. 22:22:24

A komornyik elképesztő sikere hogyan magyarázható? Én nem értem. Majdnem 4x-es pénzt hozott vissza az USA-ban. Durva.

@Dzsedáj: Én már várom azt, amikor felkerül a netre a film és a sok kommentelő hogyan vélekedik majd a filmről. Lesznek szépek az tuti.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása