Hannibal Begins. Nem, várjatok, ilyen már volt, de aligha lehet bárkin is - ez esetben rajtam - számon kérni, hogy kitörölte fejéből a Hannibal ébredését, melyben az volt a legjobb dolog, hogy... Nos, igazából nem benne semmi jó. Az AXN új sorozata szerencsére elvonatkoztatja magát ettől a filmszörnytől, és inkább a Vörös Sárkány körüli időkre koncentrál, mondhatni egy hosszú barátság kezdetére: mikor Hannibal találkozott Will-lel. 

És mégis, a pilotot látva azt mondom, talán jobb lett volna némi "begins"-töltet a szériának, hisz mindkét figura - de főleg a címszereplő - készen tálalva érkezik. Will Graham vérben tocsogó Monként, vagy lerombolt egójú Sherlockként antiszociálja be magát a képbe: emberekkel nem szívesen érintkezik, feltéve ha még élnek, amúgy zseniális nyomozó, aki fejben képes visszatekerni az órát, hogy a gyilkos fejével gondolkodva rekonstruálja a bűnesetet. Csak millió ilyet láttunk korábban. Hannibal Lecter jelenésére az epizód derekán kerül sor: főzőcskézik és jól néz ki. A Grahamet is istápoló Jack Crawford hívja meg szakértőnek egy szarvasagancsos gyilkos (fiatal áldozatait megfojtja, aztán agancsra szúrja őket) utáni nyomozáshoz, és így találkozik egymással a két elme: a bomlott és a bomlottabb.

Hannibalt jobban is izgatja Graham neurózisa, mint a tényleges ügy, de mintha ezzel Bryan Fuller író/producer is így lenne, mivel maga a nyomozás remegő szájjal elhadart pszichoanalízisek, fényképekkel és egyéb iratokkal teli rakott parafatáblák bámulásából áll, hogy végül azt kiderüljön, hogy a gyilkost tulajdonképpen a helyszínelők azonosítják be. Persze, azért nem lenne fair a részemről, ha minden babért eloroznék Grahamtől, hisz arra ő mutat rá, hogy az agancsos gyilkos milyen kapcsolatban van áldozataival, de ezek az okfejtések olyan szemelvényesek, kapkodósak és felületesek, hogy még követni sem egyszerű őket, nem hogy rájuk hangolódni. 

Úgy tűnik, a Hannibal a "minden részre egy eset" felállást követi, miközben a háttérben a karaktereit is bogozgatja-kócolgatja kissé, és ez szerintem súlyos hiba: Harris karakterei azért működtek, mert rétegezettek voltak; kitartóan kellett szondázni őket ahhoz, hogy valódi motivációik felszínre kerüljenek. Így aztán szerencsésebb lett volna egyetlen, egész évadot felölelő ügyre és annak elkövetőjére összpontosítani, és ennek hátterében megdolgozni a figurákat, akik egyelőre csak lebegnek, mint akik a járdaszigeten ragadtak a csúcsforgalomban.

A színészválasztás is felemás: Mads Mikkelsen számára ez a figura rutin, hisz megannyi dán filmben játszott már pszichopatát (igen, kannibált is), meg aztán a pilot még nem is adott neki lehetőséget arra, hogy kibontakozzon. Hugh Dancy viszont már most sok: nagy lángon égeti kényszereit, miközben próbálja minél kisebbre összehúzni magát - elég nehéz vele egy hullámhosszra kerülni, nem hogy megkedvelni. Laurence Fishburne viszont olyan, mint mindig: határozott, lényegre törő, kommandírozó, egy született főnök.

Magával a rendezéssel sincs gond: David Slade (30 nap éjszaka, Cukorfalat) vizuális érzékével soha nem volt gond, Graham nyomozati módszereit és lázálmait egyaránt izgalmasan jeleníti meg, és ahogy az egy Hannibal-terméktől elvárható, vérből sincs hiány: most már csak az kell, hogy a figurákba is pumpáljanak belőle.