aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: broken stand Takács Máté
2013. január 20. 17:41:37

Kategória: film 16 komment · 1 trackback

A Martin Luther King-emléknapot megelőző hétvégén három új filmmel neveztek a forgalmazók, melyek közül a Mama című horror emelkedett ki győztesen. És a kiemelkedést most szó szerint kell érteni: Arnold Schwarzenegger sokat emlegetett visszatérése, azaz az Erőnek erejével teljesen megsemmisült, de Mark Wahlberg krimije, a Megtört város is kiábrándítóan keveseket érdekelt.

thelaststand620_02.jpg

> új filmek
Idén januárban a rémületre hangolták magukat az amerikai mozizók: a Texas Chainsaw 3D és az A Haunted House után a Mama is figyelemreméltóan kezdett. Andrés Muschietti spanyol filmes 2008-as, saját rövidfilmjét bővítette egész estéssé, és a jó reklámnévnek bizonyuló Guillermo del Toro is megtámogatta az erdei házban öt éven át, rejtélyes körülmények között egyedül élt lánytestvérek történetét. A 28 millió dolláros első hétvégi eredmény fenemód jó, egy mozira esően több mint 10 ezer dolláros bevételt jelent; ezzel a spanyol-kanadai koprodukció olyan korábbi, hasonló időszakban bemutatott műfajtársakat múlt felül vastagon, mint A fekete ruhás nő, a Bújócska vagy A túlvilág szülötte. Ebből a teljességgel feledhető címeket is tartalmazó rövid felsorolásból is kitűnik, mennyire fölösleges magyarázatkeresésbe bocsátkozni egy-egy horrorfilm sikere kapcsán, de a Mamáé látszólag megérdemelt, hiszen a hét egyetlen Rotten Tomatoes-os "friss"-nek minősített premierjéről van szó. És nem mellesleg Jessica Chastain duplázásáról, hiszen az Oscar-jelölt színésznő a Zero Dark Thirty után egy újabb filmet fémjelez a dobogó tetején, mi több, jelenleg az első két pozíciót is birtokolja; ennél jobb helyzetbe nem is kerülhetne egy Golden Globe-díj után. A 15 millióból készült, a Universal által forgalmazott Mama 75 millió dollárig alighanem eljut.

Mark Wahlberg jó évet zárt a tavalyival, hiszen nem csak a Ted főszerepével örvendhetett könnyen szerzett sikernek, de a Csempészek élén éppen egy esztendeje meg is dolgozott érte. A 20th Century Fox figyelmét biztosan nem kerülte ez el, mikor mostanra tűzte ki a Megtört város (Broken City; hazai bemutató: február 7.) premierjét. A film azonban, melyben Wahlberg a New York-i polgármester neje után szimatoló exzsarut játszik Russell Crowe és Catherine Zeta-Jones oldalán, túl kevés csempészést és túl sok politikust kínált a finnyás közönségnek: mindössze 9 millió dollárt bírt összeszedni ezen az egyébként jó esetben sok babért termő hétvégén, márpedig ez az összeg a két főszereplő neve mellett vaskos kudarc. Nem javít a helyzeten, hogy a Hughes-testvérek egyik fele (Allen) által rendezett krimit igencsak lehordták a kritikusok, de ami lényegesebb, hogy a nézők sem repestek a látottaktól a nyitónapi visszajelzések alapján – mindezt úgy, hogy a forgatókönyv 2008-ban rajta volt a legjobb megvalósítatlanok listáján. Hiába visszafogott a költségvetés (35 millió), a Megtört városnak így is sikerült megbuknia, hiszen azt a szintet nem fogja elérni.

Arányaiban még nagyobb, ugyanakkor érthetőbb zátonyra futás, amit az Erőnek erejével (The Last Stand; hazai bemutató: január 24.) produkált. Arnold Schwarzenegger első filmje tíz esztendő után siralmasan gyenge nyitányt jegyez a maga 6 milliós összegével, amit a hét legszélesebb körű bemutatójaként sikerült összehoznia. Bizonyító erejű e tény afelől, hogy ami egy évtizeddel korábban nem ment, az most még annyira se megy. Ugyanis a Terminátor 3: A gépek lázadása egy nevezetes franchise tagjaként jutott el 150 millió dollárig (ami így is csalódás volt), azt megelőzően pedig Arnie két vaskos buktával rendelkezett: A 6. napon az izgalmas sci-fi-elemekkel sem úszta meg az aránytalanul nagy közömbösséget, Az igazság nevében pedig csaknem ugyanolyan mezei sztorival volt felvértezve, mint az Erőnek erejével. Azóta márpedig még kevésbé hatja meg a közönséget pusztán egy színész cím felé firkantott neve. Az ex-kormányzó nagyjából úgy áll, mint Mel Gibson: hosszú hiátusa alatt törzsközönsége elszokott a mozitól, a jelenlegieknek fantáziáját pedig nem mozgatják meg a hatvanon túli akciózók (kivéve, ha sokan vannak és Jason Statham segít nekik boldogulni). Szóval az Erőnek erejével lehet bármennyire is jó (csak közepesen lett az a kritikák szerint), valódi sikerrel csak a DVD-forgalmazás kecsegtet számára; a mozikból a 30 milliós költségvetés jó, ha felével kell most beérni. Rendkívül érdemtelen és túlzott bukás ez.

> korábbi filmek
Immáron több mint 2500 moziban látható a Napos oldal. A Weinstein Company november vége óta futtatja David O. Russell filmjét, de csak most, Golden Globe-díjjal és 8 Oscar-jelöléssel a zsebben lépett a tettek mezejére, azaz a box office-listát meghódító útra. Nem alakultak rosszul a dolgok: a drámai vígjáték dobogós helyezést ért el 11 millió dollárral, amihez hozzácsapva eddig megszerzett bevételét az egyenleg már 55 millió dollár tájékán jár, s az elkövetkezendő egy hónap folyamán még a 100 milliót is megközelítheti.

A második helyre csúszott vissza, de továbbra is komoly figyelmet élvez a Zero Dark Thirty. Kathryn Bigelow kortárs háborús drámája 17 millió dollárral képviseli magát, ami ugyancsak több mint 55 millióra egészíti ki az eddigieket. A jó változási arányhoz hozzájárult a hétfői szünnapból adódó erős vasárnapi forgalom, de az is bizonyos, hogy a múlt heti erős kezdés nem csak a botrányszagnak volt köszönhető.

A pénteki napon, forgalmazása 71. napján a Skyfall elérte a 300 millió dolláros bevételi határt. A 23. Bond-film rendkívüli szereplésében további érdem, hogy az összes rész közül, félszáz évnyi termést tekintve a harmadik legnézettebbé is vált a Tűzgolyó és a Goldfinger mögött.


> végszó & ami jön
Bár a Megtört város és az Erőnek erejével csúnyán leszerepelt, a hétvége összességében nem menthetetlen; a tavalyi MLK-víkenden is hasonló összeget hajtott fel a top 10, mint idén. A Mama és a Zero Dark Thirty közös főszereplője igen figyelemreméltó szalagcím lehetne a szórakoztatóipari lapok számára, ám Schwarzenegger dugába dőlt visszatérésén sokkal szívesebben csámcsognak a jómadarak ("I can’t wait to spend the next days making fun of washed-up Arnold Schwarzenegger flopping"). Érdemes még rámutatni, hogy a hónap egyetlen PG-13-as filmjét jelenti a Mama (egy horror), így ha folytatódik az R besorolású, valójában mindenkire számító filmek kudarca, akkor meglehet, hogy a nehezen (vissza)jött erőszakvállalás gyorsan köddé is válik. A régóta várt Boszorkányvadászok és Jason Statham Parkerjének bemutatkozásán így talán több múlik, mint azt gondolnánk. A harmadik új film a Movie 43 című sokszereplős, több összefüggő rövidből álló vígjáték lesz.

cím | becsült moziszám | nyitóhétvége-előrejelzés
Boszorkányvadászok | 3000 | $16m
Movie 43
| 2000 | $10m
Parker
| 2200 | $8,5m

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
össz-
bevétel
1 ú Mama
$28,1m $28,1m
2 1 Zero Dark Thirty
$17,6m $55,9m
3 10 Napos oldal
$11,4m $55,3m
4 3 Gengszterosztag
$9,1m $32,2m
5 ú Megtört város
$9,0m $9,0m
6 2 A Haunted House
$8,3m $29,9m
7 4 Django elszabadul
$8,2m $138,4m
8 5 A nyomorultak
$7,8m $130,4m
9 6 A hobbit: Váratlan utazás $6,4m $287,4m
10 ú Erőnek erejével
$6,3m $6,3m

 

Címkék

horror guillermo del toro box office action russell crowe arnold schwarzenegger mark wahlberg jessica chastain crime movie

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr105029073

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.21. 10:26:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsedáj 2013.01.20. 17:52:54

A True Grift 2 éve 171 milliót szedett össze az USA-ban.
A Django meg szerintem olyan 160-nál fog végezni, úgy hogy R kategóriás!

Van igény a jó westernre, remélem ezt a studiók leszűrik.

Viszont majd megint behúzzák a kéziféket, amikor a Disney Magányos Lovasa buk egy hatalmasat :(
Ettől félek.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.20. 18:04:38

...és a Movie 43 is R-besorolást kapott.

Nagyon-nagyon szomorú vagyok Arnie buktája miatt: nehezen térek napirendre afelett, hogy fiatalkorom hőse már ennyire ne érdekelje az embereket. Persze, nálunk azért nem lesz ennyire vészes a helyzet, de lassan jobb lesz elfogadni a tényt, hogy egy mai tinédzser jó esetben csak értetlenkedik, rosszabb esetben pedig kockára röhögi magát azon, hogy mit istenítünk egy beszélni is alig képes fickón.

freddyD 2013.01.20. 18:04:40

Teljesen érthetetlen, hogy miért bukott meg ennyire a Last Stand. Az nálam nem ok, hogy Arnold régóta nem szerepelt filmben, mert az ilyen fajta film ilyen tematikával önmaga többet szokott hozni, mint 6 millió. Jó volt a trailer, jók a kritikák, hogy lett ebből 6 milla? :S

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.20. 18:10:15

...és azt hiszem, búcsút mondhatunk a Terminator 5-nek (Arnolddal legalábbis), a Hármasikreknek (azért nem ejtek könnyeket) és a Conannak (ezért nagy kár).

Dzsedáj 2013.01.20. 18:11:16

Közben a Django 48 milliót szedett össze USA-n kívül, 30%-al nagyobb nyitány, mint a Becstelen Brigantyknál.

Arnold bukása: Így az Universal egyáltalán bele mer majd fogni a Conan filmekbe?
Szerintetek?

szkristof92 2013.01.20. 18:25:25

6 millió....eszem megáll, miért?

Németh Barna 2013.01.20. 18:50:26

@Zalaba_Ferenc: "nálunk azért nem lesz ennyire vészes a helyzet"

Biztos? Amikor a 18 éves unokaöcsém azt mondta, hogy megnézték az új Jason Statham filmet, akkor a Expendables 2-re gondolt.

Németh Barna 2013.01.20. 18:52:23

Csak azt nem írtam le, amit akartam:

Hurrá, Jessica Chastain! Ezzel most nagyon sok jó pontot szerzett a díjszezonban, főleg hogy legnagyobb riválisa mögötte kullog.

Atkakukac1989 2013.01.20. 19:11:13

Az igen, az új Jason Statham film az Expendables 2? Mindig tanul valami újat az ember. Ez nem semmi. Komolyan örülök, hogy pár évvel korábban születtem és nekem még Stallone és Schwarzi meg Lundgren a hőseim.

Vortumnus (törölt) 2013.01.20. 21:14:05

szerintem semmi meglepő nincs rajta. ha én akciófilmet akarok látni,akkor vagy régit veszek elő, vagy újat nézek, ebben az esetben viszont nem stallonét vagy schwarzeneggert vagy chuck norrist akarom látni főhősként.
sajnálom, van, amikor váltani kell és terepet adni a fiataloknak.

Regggie 2013.01.20. 21:55:50

Sajnálatos ez a gyenge nyitány a The last stand-től. Ennek ellenére én nagyon várom a csütörtököt és ott leszek a moziban!

freddyD 2013.01.21. 07:03:48

Amúgy bukta így sem lesz, nemzetközi bevételekből simán összeszedi a 30 millát.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.21. 07:09:30

@freddyD: Csakhogy az nem elég. A nemzetközi bevételeknek még egy stúdiófilm esetében is csak egy töredéke vándorol vissza a gyártóhoz, ez meg ráadásul független film. Ha teszem azt, csinálna 150 milliót nemzetközi szinten, akkor talán nem lenne olyan nagy gáz.

lizardking 2013.01.21. 11:10:31

Szomorú vagyok, és érthetetlenül állok a The Last Stand leszerepelése előtt. Azt nem hiszem el, hogy az Expendables-filmekre a fiatalabb generáció - Statham, Crews, Couture - miatt mentek el az emberek az USA-ban. Ennen ellenére nem nézik meg az akció ikon(ok) önálló filmjeit? Ha a Bullet to The Head is ilyen csúnyán végzi, akkor ennyi volt klasszikus akcióhősök "2. fénykora".

todie2d 2013.01.21. 13:07:13

broken city volt egyaltalan barmilyen modon promozva, reklamozva? kb sehol nem talalkoztam vele, igy nem is csoda az eredmeny.

Dzsedáj 2013.01.21. 14:31:00

Majd 50ezren látták a 4 nap alatt a Django Elszabadult itthon.
Szerintem ez jó eredménynek számít.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása