Az Őrzők nem csupán ajándékokat és szép álmokat hoznak a gyerekeknek: az ő feladatuk az is, hogy a hátulgombolósak békében, nyugodt körülmények között nőhessenek fel. Persze, van aki erről másképp vélekedik: ott van például Szurok, vagy ha úgy tetszik, a Mumus, aki olyan erőkkel rohamozza meg az Őrzőket, hogy az egész pereputtyért felelős Holdember (ne kérdezd...) besorozza az Őrzők közé Dér Jankót, a szakadár tündért(?), aki a hóviharokért és egyéb nemzetközi fejfájásokért felel, ellenben létezéséről egyetlen gyerek sem tud, és ez rendesen frusztrálja őt.

A DreamWorks hozza a formáját: papírmasé figuráit, sokszor elmesélt tanulságait pazar látványvilággal és csöppnyi lélekkel ötvözi. Még szerencse, hogy a popkulturális utalásokból most már ők is kezdenek visszavenni, amely már csak azért sem lett volna illendő dolog, mert a filmben szereplő figurák sokkal régebbi korokban vertek gyökeret ahhoz, hogy csak úgy elbagatelizálják őket. Ehelyett a DreamWorks valóságos szuperhősöket farag a Télapóból, a Húsvéti Nyusziból és a többiekből, akiknek az a feladatuk, hogy a gyerekek ártatlanságára vigyázzanak, nem utolsósorban azért, mert a saját létüknek is az a kulcsa, hogy a gyerekek higgyenek bennük. Csak úgy, mint Freddy Kruegerben.

Nekünk itt, Magyarországon sem Jack Frost, azaz Dér Jankó, sem a Homokember nem mond sokat, de még a Fogtündér intézménye se bevett, bármennyire is tolja néhány fogorvos, de még ezt tudomásul véve is nehéz átlátni a film bonyolult szabályrendszerét, melyben hol magától értetődő dolgok felett suhannak el (Dér Jankó miért vár olyan sokáig, hogy megnézze a kezébe nyomott álmokat?), hol olyan egész estés allegóriát testesítenek meg (az álmok és rémálmok, vágyak és félelmek határmezsgyéjén létező/nemlétező Homokember maga is ilyen), melyeket még a vetítőteremből kifelé botorkálva sem könnyű dekódolni.

Eme botorkálás legfőbb oka viszont a túlzsúfolt animáció, melyben minden egyes összecsapás felér egy égzengés/földindulással, és ha épp nem csatáznak, akkor az Őrzők saját birodalmukat prezentálják nagytotálban, és hát ezekre sem épp a visszafogottság jellemző. Persze, az egyszeri nézőt ki kell szolgálni, ha már leperkálta a mozijegy árát - a 3D-ért pedig a szokásos pluszt is -, és ez egyes stúdióknál úgy működik, hogy minél több, nagyobb és hangosabb látványossággal pakolják tele a filmjüket. A humor, a szellem és a lélek meg vagy jön magától, vagy nem. Mondjuk, a szétvarrt alkarú Télapót, a pedofil-szörnyre emlékeztető Húsvéti Nyuszit és a szorongásokkal és komplexumokkal teli Fogtündért elég sokáig kell nézni ahhoz, hogy me három dolgot megláthasd bennük.

Ó, és azt végképp nem értem, hogy Dér Jankó miért sodor minden gyereket életveszélyes helyzetbe, és hogy ez kinek miért jó. De ez már csak legyen az én bajom, akinek gyerekkorában hétszer tört el a karja.