Az alábbiakban röviden, de annál tömörebben nyilatkozok néhány újdonságból - jókról, meglepően jókról és nem annyira jókról egyaránt.

Karácsony Artúr (Arthur Christmas). Ajaj, a teljes mértékben modernizált karácsonyi gépezetbe hiba csúszik, és egy gyermek - természetesen a világ legcukibb kislánya - ajándék nélkül marad, hacsak a Télapó kisebbik fia, Artúr, a lelkes, de meglehetősen bugyuta manchild, akit valamiért nem Will Ferrell szinkronizál, fel nem kerekedik, hogy személyesen postázza neki a segédkerekekkel ellátott rózsaszín bicajt. Az Aardman humor és báj tekintetében ezúttal is páratlan minőséget szállít, és ügyesen vegyíti a régi és az új iskolát, mint ahogy tette azt számtalan Wallace és Gromit-sztori esetében. Ezúttal egy tabletekkel felvértezett (a HOHO 3000 beépített jó gyerek/rossz gyerek-mérő applikációval) elfkommandó versenyez a jól ismert szán-imázzsal, melyet varázsporral megtuningolt rénszarvasok hajtanak; de ez nem igazi verseny, hisz a cél ugyanaz: tökéletes karácsonyt mindenkinek - a biciklire vágyó kislánynak, a Télapó famíliájának és a nézőnek egyaránt.

Az adósság (The Debt). A Miramaxnak hála majd egy évig ült a polcon ez a film, így mostanság úgy tűnhet, hogy a csapból is Jessica Chastain folyik, ami nem is baj, hisz a kisasszony átlagos vonásait elképesztő tehetséggel kárpótolja - ezúttal Helen Mirren Jr. szerepében, aki történetesen a Moszad kezdő ügynökeként két társával (Marton Csokas és Sam Worthington) a hatvanas évek Kelet-Berlinjében csíp nyakon egy háborús bűnöst, hogy aztán csak 30 év múltán derüljön ki az, hogy a dolgok nem is úgy történtek, ahogy. A részben Mathhew Vaughn/Jane Goldman által szövegezett thriller ügyesen, habár sematikusan építgeti a feszültséget, melyet a lecsupaszított szerelmi háromszög nem annyira, az ügynökök sorozatos ügyetlenkedése már sokkal jobban kikezd, hogy még egy nehezen komolyan vehető öregkori akciójelenetnek is helyet szorítsanak a végén.

Halhatatlanok (Immortals). Hyperion (Mickey Rourke) a pedikűrjét nézegeti, miközben ártatlan nők torkát nyiszálja. Pallasz Athéné (Isabel Lucas), a háború és a bölcsesség istennője másfél órányi hadakozást követően sírásra görbülő szájjal azt kérdi a vizenyős szemű Zezusztól, hogy "most akkor háború lesz, apám?". Thészeusz (Henry Cavill) a filmvilág összes lelkesítő beszédes sztereotípiáját belesűríti a nagy összecsapás előtt rögtönzött lelkesítő beszédébe, melyet egyébként olyan sereg előtt tart, akik azt se tudják, kicsoda. Az már egyáltalán nem meglepő, hogy egy Tarsem Singh által rendezett filmben az emberek vagy félmeztelenül császkálnak, mint egy 90-es években forgott Madonna-klipben vagy karácsonyfának öltöznek, de hogy ilyen ostoba dolgokat mondjanak és ilyen közhelyesen viselkedjenek, az még egy sokat látott filmbubust is váratlanul érhet. Ugyanakkor a Halhatatlanok látványvilága pazar, dézsaszám ömlik a vér (néhol már komikusan nagy adagban), az összecsapások kreatívak, és ha nem létezne Zack Snyder 300-a, akkor ebből lehetne a 12 éves unokaöcséd kedvenc filmje.

Hogy lopjunk felhőkarcolót (Tower Heist). Ha a Shrek kvadrológiával nem számolok, utoljára 9 éve láttam Eddie Murphy-filmet a gyöngyvásznon, és az is igen szar volt (kompletistáknak: a Showtime-ról van szó). Így aztán nem gondoltam volna, hogy a következő sorok valaha is elhagyják a számat, no de jobb lesz, ha gyorsan túlesek rajta: Brett Ratner nyögvenyelősen induló tolvajfilmje Eddie Murphy feltűnésétől kezdve elképesztő fordulatot vesz, s nem egyszerűen vicces: NAGYON vicces lesz, mi több, még egy-két kiszámítható fordulatot és némi izgalmat is tartogat, amely egy "jól" megszervezett betörős muritól igazán elvárható. Képzeld el azt, hogy Danny Ocean hirtelen felindulásból a cool gangjét fél-retardált, de csöppet sem idegesítő átlagemberekre cseréli, és máris egy olyan szellemes mozit kapsz, melynek színvonaláról a Horrible Bosses csak álmodozhat.