A haj az emberi fejen található szőrzet, amely mechanikailag is védi a koponyát. Emellett a kinézetünk meghatározó tényezője, a dús hajon, frizurán is múlik, hogy szépnek látjuk-e a másikat. Hajunk minőségét szüleinktől örököljük, de környezeti tényezők és a táplálkozás is jelentősen befolyásolják állapotát. Bár hajunk fényét elsősorban egészségi állapotunk és hangulatunk határozza meg, azért hajápolási szokásainkon is sok múlik. Esetenként kilométer hosszúságúra is megnőhet, fiatalítja az arcbőrt és gyógyítja a sebeket. Wait, what?!

A haj az emberi fejen található szőrzet, amely mechanikailag is védi a koponyát. Emellett a kinézetünk meghatározó tényezője, a dús hajon, frizurán is múlik, hogy szépnek látjuk-e a másikat. Hajunk minőségét szüleinktől örököljük, de környezeti tényezők és a táplálkozás is jelentősen befolyásolják állapotát. Bár hajunk fényét elsősorban egészségi állapotunk és hangulatunk határozza meg, azért hajápolási szokásainkon is sok múlik. Esetenként kilométer hosszúságúra is megnőhet, fiatalítja az arcbőrt és gyógyítja a sebeket.* Wait, what?!

Az ARANYHAJ ÉS A NAGY GUBANC a Walt Disney Pictures 50. egész estés rajzfilmje. E jubileumi szám csaknem háromnegyed évszázadnyi munkát ölel fel, aminek megvoltak a hullámvölgyei, de kiemelkedő darabjai teljesen feledtetik a kevésbé sikerült próbálkozásokat. Jelen történet, oly sok másikhoz hasonlóan, egy tündérmesét elevenít fel, amely a Grimm-fivérekhez köthető. Ettől függetlenül több egyéb régi ismerős köszön vissza itt-ott, így a HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE, a CSIPKERÓZSIKA, a POCAHONTAS, a HERKULES, sőt, még az IRÁNY ELDORÁDÓ és A BŰVÖS KARD - CAMELOT NYOMÁBAN is előbukkanhat a rajzfilmeken edzettek emlékezetében. De mit jelent ez? Bizony azt, ami már megfogalmazódhatott a tapasztaltabb nézőben az utóbbi tíz év Disney-klasszikusait látván: zsugorodik az ötletek tárháza.

Nincs arról szó, hogy unásig ismert minden képkocka, de azért meglepetések nem várnak minket ezen a vándorúton, nem így a két főhőst; Aranyhajat, a tizennyolcadik életévét éppen betöltött ifjú hölgyet, aki cipelni kényszerül mágikus és rém hosszú hajzuhatagát, és Flynn Rydert, a cseles tolvajt, aki -kezdetben- kényszerből szegődik a címszereplő útikalauzává. A szereplők egyébként vérbeli Disney-alakok, akikkel a Dumbó magazin (ez még létezik?) oldalain már számtalanszor találkozhattak a gyerkőcök, csak más néven. Itt van mindjárt Flynn, aki lókötőből lesz tettrekész, hős megmentő; a gonosz mostoha, aki, nos, gonosz és eléggé mostoha minden tekintetben; továbbá a szakadatlan humorforrást jelentő állatok, így a kíméletlen kaméleon és a kutyává tett ló. Éppenséggel Aranyhaj az, aki ragyog: a számítógépes animáció egészen zavarbaejtő bájt képes kölcsönözni a női arcoknak korunkban, de nem csak ezért imádnivaló a főhősnő; a legtöbb Disney-hercegnőtől eltérően talpraesett, ha kell, a saját kezébe (vagyis hajába) veszi a dolgokat, s akár egy sereg haramiával is elbír a maga módján. Mindemellett, valódi tinédzser leányzó, a korára jellemző minden ügyes-bajos dologgal, nehezítve az extra időt igénybe vevő fésülködéssel. Szóval olyasvalaki, aki igazán megfelelne jó példaként a tizennéhány éves lányoknak, de hát milyen rajzolt figura veheti fel a versenyt az olyan hús-vér, mindenhol és mindenkor jelenlévő sztárokkal, mint Hannah Montana?

S ha már Hannah Montana, hát nótákból nincs hiány itt sem. Az ARANYHAJ ÉS A NAGY GUBANC a hercegnő-történeteknek megfelelően időnként (sűrűn) dalban görgeti tovább a cselekményt. Még meg sem kezdődött a film, már felhangzott az ének, s agyamban önkéntelenül is nyomban egy a HERKULES Hádészától kölcsönözött és kicsit módosított sóhajtás fogalmazódott meg: "Jaj, dalolnak!" De mit tehet az ember, ha ezzel együtt fogékony az ilyesmire? Átadja magát a hangjegyeknek. Randy Newman szerzeményeivel kellett egy keveset barátkoznom A HERCEGNŐ ÉS A BÉKA esetében (örök barátság lett belőle végül), s Alan Menkennel sincs most ez másképp, pedig tőle nem ezt vártam. Hol egy A Whole New World? Hol egy Go the Distance? A mostaniak is fülbemásznak, igen, talán magával is ragadnak, míg tartanak, de velünk maradni nem fognak. Pláne, hogy a magyar szöveg elég sűrűn erőltetett (ez van, ám valahogy a '90-es években jobban ment a magyarítás, rímestől-ritmusostól), s Csifó Dorina és Náray Erika időnként olyan hangmagasságokba merészkednek, amiktől már-már paródiába torkollanak a betétek. Nem elriasztásként, csak figyelmeztetésként mondom: aki nem szívlelte a tavalyi (békakirályfis) trallalákat, az most sem fog beléjük szerelmesedni. Helyette ajánlott újra meghallgatni AZ OROSZLÁNKIRÁLY, a HERKULES vagy a TARZAN soundtrackjét szőröstül-bőröstül.

A film maga is hasonló benyomást kelt: amíg tart, élvezi a néző, ám árnyéka ez csupán a Reneszánsz időszakának, még ha nyomokban meg is idézi azt. Mert azért időnként megcsillan az a varázslatosság, ami kedvenccé tette a korábbi alkotásokat: ilyen jelenet például Aranyhaj álmának beteljesülése, s lesz, akit a tetőpont lezárása sem hagy hidegen, bár meg kell jegyezni, hogy a Disney szokásához híven egy egészen bátor véget dobott a tűzbe a totally-happy-(és ezerszer látott)-endingért. De ezen kár bánkódni, mert igazából csalódást nem okoz a merész elvárások hiányában. S ha nem okoz csalódást, az egy jó dolog. Tündérmeséket ugyanis már ritkán látni, hinni bennük egy SpongyaBobbal és Ben 10-nel elárasztott világban meg egyenesen kínos, úgyhogy az is elég, ha csak nézzük őket.

* Wikipédia után szabadon