Michel Gondry filmjeihez hasonlóan Jean-Pierre Jeunet művei is a kézműves szürrealizmus jegyében születnek, de nem csak a csináld-magad kreativitás köti össze őket, hanem a szív és lélek, amely műveiket életre keltik.

Michel Gondry filmjeihez hasonlóan Jean-Pierre Jeunet művei is a kézműves szürrealizmus jegyében születnek, de nem csak a csináld-magad kreativitás köti össze őket, hanem a szív és lélek, amely műveiket életre keltik.

Eme életre hívás nem minden esetben sikerül: ha hollywoodi kirándulását nem nézzük, akkor Jeunet esetében most először. Nem igazán dobog az a szív, amely a MICMACS fejlövéses főhősét, Bazilt és a segítségére siető hajléktalan bandát hajtja, hogy megleckéztessék azt a két fegyvergyárost, akik előbb Bazil apjával végeztek, majd az ő életét is megkeserítették a már említett fejlövéssel.

Jeunet, mint minden normális auteur, filmjének minden képkockájára rányomja sajátos bélyegét, így a mű hemzseg az elképesztő audiovizuális ötletektől, az egyszerre bájos és bárgyú poénoktól és excentrikus figuráktól, ám az érzékszervi fieszta a hiányzó érzelmi kötődés híján nem több, csak egy színvonalas gesamtkunstwerk, melynek azért ajánlott a csodájára járni, mert azért van neki néhány trükkje.