Возвращение (the return, 2003). andrei zvyagintsev filmje valószínűleg sosem kap nemzetközi visszhangot, ha a történet drámai fordulópontja meg nem ismétlődik a valóságban. ne félj, nem kívánok spoilerkedni, elég annyit tudni, hogy az orosz sajtó rengeteget foglalkozott a filmmel, és a nemzeti hozsannán felbátorodott jogtulaj elküldte a produkciót jó néhány külföldi fesztiválra, ahol be is gyűjtött vagy két tucat díjat (köztük a velencei filmfeszt arany oroszlánját és egy golden globe jelölést), pedig azért hátast nem kell dobni tőle.

ki tudja hol volt 12 éven át, de most egyszer csak hazatért. andrei és ivan, a 12 és 14 éves fiú gyanakvóan néz apjukra, aki bejelenti, hogy másnap kirándulni mennek. a szándék érthető: szeretné kicsit közelebbről is megismerni a gyerekeit, feloldódni, felvenni az apaszerepet, amit rég eldobott, meg minden. csakhogy a kisebbik gyerek túl makacs, ő meg túl erőszakos, csak nem akar létrejönni az a bizonyos kapcsolat, ami a hollywoodi filmekben szokott. ehelyett inkább valami csúnya dolog történik...

szóval tetszett is, meg nem is a film: hangulatos, szépen fényképezett és messzenőkig jól játszott darab, a zenéje patinás, kicsit yonderboi, kicsit lisa gerrard, simogatta a fülem, csakhogy a tempó olyan lassú, hogy néha úgy éreztem, visszafelé megy, s a hosszan kitartott jelenetekben merev arcokon időzött a kamera, hiába is próbáltam őket egy kicsit megszeretni. értettem én a nemakarom-trió tragédiáját, csak nem igazán váltam érdekeltté.