az undying anno hatalmasat bukott, pedig az egyik legjobb horrorjáték volt, amit valaha programoztak, ráadásul a háttérben álló clive barker fps-től szokatlanul fordulatos sztorit szőtt hozzá. hamarosan (talán már októberben) mindenféle platformra megérkezik a horrornagymester újabb kirándulása a játékok világába, ami ezúttal is horror fps lesz. összegyűjtöttem egy csokorra való trailert és gameplay videót, aztán eldöntheted, hogy várod, vagy nem várod. személy szerint nagyon-nagyon...
nagyformátumú és nagyhatású biográfia edith piafról, korának és hazájának egyik legnagyobb ikonjáról, kinek dalai nélkül franciaország talán nem élte volna túl a második világháborút. olivier dahan (bíbor folyók 2.) mohón, de nem tolakodóan szemezget az énekesnő életművéből: a legnagyobb slágerek mind felcsendülnek, de szinte sosem akkor és úgy, amikor várnád. a rendező piaf életútjához is invenciózusan nyúl hozzá, lazán váltogatja az évszámokat, néha egy dalon belül többször is, de arra azért ügyel, hogy ne veszítsd el a fonalat. edith, a veréb droggal, szerelemmel és tragédiákkal pettyezett életet élt, ez a filmből is kiderül, ami a közel két és fél órás játékidő ellenére mégis felszínes és sötét foltokkal tarkított mű (mikor lett magymacska az kisegérből? mit jelentenek a dalok magának, piafnak?). hogy mégis szívfacsaró és érdekfeszítő darab, az kétségkívül a címszereplőt alakító marion cotillard hibátlan játékának köszönhető. (trailer)
az év egyik legjobb komédiája feladta a leckét az év egyik legjobban várt komédiájának. sajna, az utóbbi nem is bírta a versenyt, félúton feladta a küzdelmet, hogy kecsesnek éppenséggel nem nevezhető mozdulattal átforduljon szappanoperába. a hatványozottan viccesebb superbad már megtanította, hogy nem minden mosolyog, amit judd apatow fingik, így aztán óvatosan közelítettem meg az egyéjszakás kalandból lett terhesség kritikusok és nézők által is körbeajnározott krónikáját. és még így is sikerült csalódnom.
a karrierista szingli és a szívós-lógós részeg hancúrja teljesen hétköznapi sztori, mindenkinek van egy haverja, akivel ez megtörtént, ám az egy csöppet sem vált világossá, hogy a munkalkoholista csajszi, aki élete nagy dobbantása előtt áll, mikor és miért döntött úgy, hogy megtartja a bébit. a mozi pedig akkor rugaszkodott el végképp a valóság talajától, mikor ez a csajszi azt is eldöntötte, hogy azzal a szívós-lógóssal együtt próbálja meg kivitelezni ezt a sorsfordító küldetést, akitől tegnap még hihetetlen módon undorodott. és az elkövetkezendő hónapoban csak annyi derül ki róluk, hogy uygan mindketten jó fejek, de semmi keresnivalójuk nincs a másik életében. oké, vígjátékban realizmust keresni általában nagy botorság, de a 40 year old virginhez hasonlóan ezt a filmet is úgy hirdették, hogy "hétköznapi emberek, hétköznapi szituációk", és míg a fenti film hőse a maga szélsőséges módján is hús-vér figura volt (és nem csupán az epilálós résznél :), addig a knocked up két főhősét hiteltelen döntéseik teszik hazuggá.
mindezt simán megbocsátanám, ha száguldoznának a poénok, és az apatow-kompániától megszokott imprózás a film első felében még el is viitte a játékidőt (főleg a lógós kompániája pirít nagyokat), ám mikor a film átment veled-vagy-nélküled drámázásba és elhalt a nevetés, akkor elindult a visszaszámlálás is, de mivel voltam olyan felelőtlen, hogy a jó 130 perces unrated változatnak veselkedtem neki, a megváltó finish is csak nagysokára jött el. (trailer)
egy olyan világban, ami híján van minden eredetiségnek, a kritikus is felhasználhatja korábbi megmondásait, melyekhez csak annyit kell hozzáfűznie, hogy "ez a film olyan, mint ez és ez". a blades of glory-t is el lehetne intézni azzal, hogy olyan vígjáték, amelyben a talladega nights találkozik a dodgeballal, hisz will ferrell jól bejáratott karizmájára építettek abszurd sportkomédiát, melynek vonzerejét nem csupán a választott sportág tisztelgéssel vegyes kifigurázása adja, hanem az, hogy valamennyi figurája véresen komolyan veszi magát és a dolgát. szerencsére a blades of glory van olyan jó komédia, hogy a mozibemutatót elsunnyogó és a produkciót az év legszörnyűségesebb magyar címével (jégi dicsőségeink) megbélyegző intercommal ellentétben én ne bánjak mostohán vele.
természetesen az übermacsó chazz michael michaels (ferrell) és az angyali jimmy macelroy (jon heder) hülye mint a tök: az egyik a tesztoszterontól, a másik a naivságtól nem látja, hogy olyan sportágat képviselnek, melyben a hetero férfi ritka, mint ferrellben a szemérem, így aztán mikor a sors úgy hozza, hogy ez a két fickó - akik amúgy ősellenségek - megalkotja a műkorcsolya történetének első férfi párosát, egy pillanatra megremeg a világ, aztán persze megy tovább, mintha mi se történt volna.
valóban, a blades of glory akár nyakig is merülhetne az olcsó homofób poénokban, de frappánsan kivágja magát egy olyan műsorszámmal, ami túl direkt ahhoz, hogy bármelyik szubkultúra támadásnak vegye. legutoljára a borat meztelen verekedése nyomott hasonló fricskát az előítéletek orrára, de megnyugtatok mindenkit, ezúttal rejtve maradnak a családi ékszerek.
nem így a tehetség. a blades of glory-ban fél percenként repkednek a sírva röhögős beszólások, megkérdőjelezhető popkulturális epigonok piszkálgatásáról nem is beszélve, miközben egy olyan alternatív világ épül fel, amelyben a hősök egy észak-koreából kicsempészett, kim dzsong il felvezetésével kísért kalózfelvételen látják minden idők legveszélyesebb figurájának halálos kimenetelét - aztán betanulják ők is. mindeközben faarccal kísérik végig a sport- és haverfilmek kliséit, s csak néha-néha tévednek át a ZAZ-univerzum ingoványos szürrealitásába. a blades of glory oscart biztosan nem fog kapni, illetve dehogynem: a kosztümök mindenképp, hisz sikerült nekik összegyűjteni a világmindenség valamennyi giccsét. és mint sok minden más ebben a filmben, ez is nagyon vicces. (trailer)
nóném színészek elénekelnek harmincegynéhány beatles-dalt egy szürreális világban, ami mintha a hatvanas/hetvenes évekre emlékeztetne. mi több, feltűnik bono egy fura bajusszal és még furább barkóval és előadja az i am the walrus-t. és ami a legszembetűnőbb: mintha a hairt mártanád egy vödör mézbe. akkor mit keres a várométerTM után az a rengeteg csillag? 1. előzetes, főleg az utolsó fél perc 2. a zenéket t-bone burnett és eliot goldenthal dolgozta át. 3. a filmet julie taymor (frida, titus) rendezte, aki a producerek sopánkodása ellenére sem volt hajlandó újravágni (játékidő: 140 perc), ugyanis 4. a szerelmes musical valójában droggal, háborúval, előítletekkel foglalkozó társadalomkritika, csak nem olyan in-yer-face, mint a rent. meg különben is 5. all you need is love. várométerTM
mielőtt még a letöltésre kattintanál, jobb, ha tudod, hogy ez egy 650 megás video lesz, ugyanakkor abszolút megéri meglesni, ugyanis a 12 perces ingém videóból kiderül, mire lesznek képesek a földi haderők a 2008. elején megjelenő starcraft 2-ben. <ez itt a szuperlatívuszok helye.>
tudom, hogy "saját gyerek" effektus, meg minden, még ha csak egy vagyok a sok szülő közül, de kérdem én, őszintén, láttál-e már ennél szebbet? (a kiadvány innen rendelhető.)
újabb hollywoodi tökönlövésként könyvelhető el az a tény, hogy az álomgyár legjobban fizetett színésze hivatalosan is chris tucker, aki ott van majd' minden "legidegesítőbb színészek" listán, s tulajdonképpen szart se csinált a 2001-es rush hour 2 óta. nekem nem volt hiányérzetem az elmúlt években.
nem úgy a new line-nak, amely jó mélyen a zsebébe nyúlt és kiperkált 35 millió dollárt a gülü szemű feka szopránhuszárnak. és mindezért cserébe mit művel tucker a vásznon? jóformán semmit. bambul, fáradt szóvicceket ereget és fejben számolja a nullákat. ezt vehetnéd akár jó hírnek is, hisz kevesebbet majomkodik, mint az előző részekben, de el kell, hogy szomorítsalak: így is bőven kiveri a biztosítékot.
azonban a legnagyobb vesztes nem ő, nem is az a néző, aki jegyet vált erre a filmre, hanem jackie chan, aki szemlátomást megöregedett: vetített háttér előtt dolgozik, műteremben parolázik, kaszkadőr helyettesíti, s csak rövid snittek erejéig villog. tudom: ki vagyok én, hogy megmondjam neki, mikor kell abbahagyni, mikor hazájában még mindig imádják (habár kína kimarad a rush hour 3-ból), de jobb lenne, ha más szerepkört keresne magának. felőlem akár hangosabban is énekelhet, azt könnyebb megkerülni. :)
gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a rush hour 3 buta film: az előző részek sem a kifinomult humorukról voltak híresek, de a nációkat jellemző klisék és ezek ütköztetése sokkal jobban csúszott (nem is csoda, hogy a beach boysszal való dobálózás egész szériás poénná vált). a harmadik részben már a sötét arrogancia diktál, amely közeli rokonságban áll a rasszizmussal, hiába is hangoztatják úton-útfélen, mennyire jó fejek a kínaiak és az amerikaiak, és végsősoron a gusztustalan csigazabálók is.
a poénok igazán magasröptűek: az egyik jelenetben a homofób tucker buzi stylistnek adja ki magát, egy másikban egy apáca nyomat menő feka riszát, míg egy haramadikban a lehető legősibb szóviccet veszik elő, amelyben az egyik tagot "ki"-nek hívják, a másikat meg "mi"-nek. tényleg vártam, hogy valaki elsüssön egy taszilós poént.
nem gondoltam volna, hogy valaha leírom a következő mondatot: a filmben polanski a legjobb. kár, hogy mindössze két jelenete van, de azok legalább nem tűnnek akkora blamázsnak, mint max von sydow jelenése, akiről (SPOILER!) süt, hogy ebben a filmben ronszilverezik. s ha már a film végét kapirgálom, vajh a "war, huh, what is it good for?" dallamira denszelő párosnak mikor juthatott eszébe, hogy tulajdonképpen a megmentendő kínai kiscsajt ott hagyták az eiffel-toronyban a rosszfiúk között? (trailer)
giuseppe tornatore tavaly kirándulást tett a thrillerek világába, mindjárt meg is csinálta élete egyik legnagyobb sikerét, melyet állva ünnepeltek kritikusok, nézők, fesztiváljárók egyaránt. a sztori egy titokzatos ukrán nőről mesél, aki bármit képes megtenni azért, hogy beállhasson házvezetőnőnek egy gazdag párhoz, akik beteg kislányával különös kapcsolatot ápol. az erotikával és vérrel díszített film olybá tűnik, mintha hitchcock találkozna egy giallóval. hogy ebből mi igaz, novemberben kiderül, ugyanis akkor mutatja be az SPI "az ismeretlen" címmel. várométerTM 
néha már csak egy morzsányi lélekjelenlét választ el attól, hogy kivegyem a ninja gaiden sigma lemezt a konzolból és kihajítsam az ablakon. feszültséglevezetésnek az sem lenne rossz. :) a tecmo harmadik nézetű hentelős játéka hivatalosan is kivívta nálam minden idők legnehezebb játéka címet, amely akkora adrenalinbomba, hogy ne akarj a közelemben lenni, mikor ezt nyüstölöm. valószínűleg még jó sokáig fogom, mert az istennek se sikerül teljesítenem a kilencedik pálya egyik kihívását, és még csak a játék felénél tartok. review majd csak ezután jön.
ellenben immáronképek és egy videó is megtekinthető a game folytatásából, amely nem csupán gyönyörű lesz, de úgy tűnik, rendesen úszik majd a testnedvekben. egyelőre csak az XBOX360-as változatról van hír, de valószínű, hogy hamarosan követi a PS3-verzió is. csak fel ne robbanjak addig.
Az oldalon található tartalmak kizárólag
Beszélt