A Star Wars előtti csendben a The Disaster Artist országos bemutatója bizonyult a legérdekesebb fejleménynek; James Franco filmje sikerrel vette ezt a fordulót is. Az élen harmadik hete a Coco áll, míg a hét újdonsága, a Just Getting Started című vígjáték gyakorlatilag be is fejezte pályafutását, mielőtt elindult volna.
> új filmek
Ron Shelton író-rendező régi motoros, és talán azok a régi motorok nem engedték, hogy a mai közönség ínyére legyen a Just Getting Started című akció-vígjáték, amelynek két főszereplője bármily megbecsült színész is, magatehetetlen, ha bevételprodukálásról van szó. Így a Broad Green Pictures alig több mint 2000 moziban lerakott bemutatója 3,1 millió dollárral csak a 10. lett, vagyis Morgan Freeman pályáját illetően A nagy zsozsó, Tommy Lee Jones filmjei közül pedig a Szemtelen szemtanúk méltó utódjának bizonyult. Nem volt tehát elhamarkodott a stúdió-forgalmazó részéről a végleges kapuzárás: utolsó bemutatójuk is illik a korábbiak sorába a kellemetlen anyagiak szempontjából. A 9%-os RT-értékelést őrző, 22 milliót kóstáló idősek találkozóját két hét múlva minden bizonnyal már el is temetik a mozik.
> korábbi filmek
Már több mint 800 moziban vetítik a The Disaster Artistot, és láss csodát, nem törte meg úgy az érdeklődést ez a szélesedés, ahogy a sztori korlátai azt sugallták: 6,4 millió dollárral negyedik lett a hétvégén a sajátos életrajzi film, az A24 pedig nem ringatná magát tévhitbe, ha egyre nagyobb reményt fűzne a film további bevételi- és díj, vagyis inkább jelölés-esélyeihez.
Az animációs kategória pedig már rég lefutott meccs: a Disney/Pixar Cocója fog úgy uralkodni, ahogy immáron harmadik hete teszi a toplistán. 18 millió dollárral magasan emelkedik az egyébként szerény képességű mezőny fölé, összesen pedig már 135 milliót gyűjtött.
Túlhaladt a 100 millión Az igazi csoda, az év végi ünnepi szezon eddigi legmeglepőbb sikere. A Lionsgate forgalmazta könyvadaptáció ugyan a jövő héttől alaposan elkezdi veszíteni vásznait, de december végéig még biztosan a felszínen tartják a nézők - ami 140 millió feletti végződést is eredményezhet.
Kasszában a 200 millió Az Igazság Ligája számára. A Warner szuperhősös filmje egészen pontosan 212 milliónál jár, ami éppen 200 milliós távolságra leledzik a Wonder Woman végső bevételétől.
300 millió fölé érkezett a Thor: Ragnarök, azaz már csaknem 100 millióval múlta felül a második Thort. 315 millióig még van esélye elvánszorogni.
> végszó & ami jön
Mondani sem kell, az összforgalom takaréklángon ég - nem sok hétvége, konkrétan három akadt, amely a mostanihoz hasonlóan 80 milliót sem termelt a top 12 vonatkozásában. Annál nagyobb lesz az ugrás, hiszen a Star Wars: Az utolsó Jedik célozza be minden idők második legnagyobb nyitányát, hozzávetőleg 210 millió dollárral. A Fox hisz az alternatívákban, így a Ferdinánd is útjára indul, s a jámbor patás 35 millió dollárt biztosan belasszóz magának.
> a top 10 (hivatalos becsült adatok)
# | film | hétvégi bevétel |
összbevétel | büdzsé |
1 | Coco | $18.3m | $135.5m | $200m |
2 | Az Igazság Ligája | $9.6m | $212.1m | $300m |
3 | Az igazi csoda | $8.5m | $100.3m | $20m |
4 | The Disaster Artist | $6.4m | $8.0m | $10m |
5 | Thor: Ragnarök | $6.3m | $301.2m | $180m |
6 | Megjött apuci! 2. | $6.0m | $91.2m | $69m |
7 | Gyilkosság az Orient expresszen | $5.1m | $92.7m | $55m |
8 | The Star | $3.7m | $32.3m | $20m |
9 | Lady Bird | $3.5m | $21.3m | $10m |
10 | Just Getting Started | $3.2m | $3.2m | $22m |