aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: logain Takács Máté
2017. március 05. 18:37:00

Kategória: boxoffice 2 komment

Az utolsónak beharangozott Farkas-film számára minden roppant ideálisan alakult a kaszáláshoz, és a Logan - Farkas robbantott is. Ezalatt a The Shack című könyvadaptáció és szépen profitált, a további premierekre viszont kevés figyelem vetült.

> új filmek
Mikor olyan nagyot szólt 2000 nyarán az X-Men - A kívülállók, hogy elindította a képregényadaptációk dominálta blockbuster-korszakot, még akkor sem sejthette senki, hogy Farkas figurája több mint másfél évtizeden át mondhatni szüntelen népszerűségnek örvend majd. Ezidő alatt Batmant ketten, Supermant ketten, Hulkot hárman, Pókembert ugyancsak hárman játszották el a vásznon, és még James Bondot is többen, viszont Hugh Jackman nem lehetett kirobbantani a legkedveltebb mutáns gúnyájából. Az X-Men kezdetek: Farkas iránt mutatkozott jelentős kezdeti érdeklődés (amely, ha emlékszünk még, egy munkakópia kiszivárgása ellenére jött össze) világossá tette, hogy a figurára lehet építeni, ám a fővonal nagyon megfárasztotta a teljes franchise-t, részben ezért sem tudta a 2013-as Farkas tartani az iramot, és a komplett széria sereghajtójává vált a kasszáknál (noha a kritikák kedvezőbbnek bizonyultak, mint a kezdetek esetében). Ezek után a Farkas rendezője, James Mangold kapott még egy lehetőséget, és minden mindegy alapon elkészíthették a Logan - Farkast (Logan; hazai bemutató: már a mozikban), ami deklaráltan Jackman utolsó eresztése, és a figura természetének megfelelőbb, magas korhatáros film. Ezek mind jól hangzó dolgok, ha a film propagálásáról van szó, és a március eleji premier is mindig ideális, ha dobbantani óhajt egy stúdió (bár ez a március akár júniusnak is elmenne a felhozatalt látva). A Fox persze nem akarta elbízni magát, és 60 millió dollárra lőtte be az elvárásait, amit a szakértő weboldalak jócskán túllicitáltak. Nekik lett igazuk: a Logan 85 millió dollárt hajtott fel, vagyis beérte a fénykorban termett összegeket. Roppant jól fest ez, de a legkevésbé sem váratlan a sok szájtépés után, ami a fentebb nevezett utolsóságról, korhatárosságról, és újonnan pedig már a kiválóságról szól. Mert hát úgy néz ki, ez ilyen egyszerű: ha elhatározzák, tudnak igazán jó filmet kreálni. A 97 millió dollárt kóstáló Logan így biztosan 200 millió felett végez, sőt, talán csak az szab majd gátat a legnagyobb bevételt elérő X-mozinak járó cím elnyerésében, hogy a március bizony meg van rakva komoly játékosokkal. A Deadpool és ez után mindenesetre számítsunk egy egészen hangyányi változásra ezekben a filmekben...

A viskó című regényben egy fickó Istennel ül le csevegni a címszereplő építményben (ami egyben az ember fájdalmának építménye, vagy valami ilyesmi). A keresztény kötelékben fogant mű nagy sikert aratott világszerte, ehhez képest meglepően sokat, tíz évet kellett várni a filmadaptációra. Az utóbbi időkben nem volt hiány a mozikban az ilyen szellemiségű produkciókból, ám kitörni nemigen tudott egy sem úgy, mint amikor megindult a nagy biznisz. A The Shack ellenben elég erős háttérrel nyomult be csaknem 2900 moziba, és a Lionsgate a lesajnáló előrejelzések ellenére arathat a Logan árnyékában (ez a taktika épp oly gyakran működik, mint amilyen gyakran nem). A 20 millió dolláros költségvetésű dráma 16 millióval nyitott, szóval lesz mit a tejbe aprítani. A Sam Worthington, Octavia Spencer és Graham Greene főszereplésével készült film az újságírók körében osztatlan sikertelenséget aratott, de ez már csak így megy. Ha a megszállja a hinni akarás a népet, 50 millió fölé is eljuthat a The Shack. Ébredhetnek a magyar forgalmazók.

Ugyancsak sikerkönyv alapján forgott a Before I Fall, melyben egy fiatal lány éli meg újra és újra halálát egy héten át. Miközben próbálja kideríteni, mit kell ebből tanulnia, a néző jól szórakozhat. Az Open Road Films alighanem elmérte a premier dátumát, nyáron talán jobban csúsznak ezek a fiatal felnőtt nőket célzó drámák, jelen helyzetben be kell érni nem egészen 5 millió dollárral - ami megegyezik a büdzsével. A kritikák jobbára elnézőek, úgyhogy ez már a "majdnem megérte" kategória, aminél azért mindig többet remélnek a Black Listen, azaz a legjobb megfilmesítetlen forgatókönyvek között leledző projektek. Ha kicsit ráérez a célközönség még, akkor 15 millióig elverekedheti magát, de ebben a márciusban nagyon szívósnak kell lenni bármihez. A Before I Fall tehát alighanem most van, egy hét múlva esés várható...

A Duplass-fivérek által írt Table 19 sztorija egész mókásan hangzik (egy esküvőn ezen asztalhoz a kelletlenül meghívottakat ültetik), a Fox Searchlight azonban nem a szokásos taktikáját folytatja a vígjátékkal: egyből országosan, ám csak 868 moziban mutatták be. Nem is baj, mert a kritikák igazán lesajnálóak, így az érdektelen, 1,5 millió dolláros start összhangban is áll velük. Anna Kendrick láthatóan nem óhajt elszakadni a függetlenektől, ám jóval gondosabban kellene válogatnia...

> korábbi filmek
A múlt hét szenzációja, azaz a Tűnj el! ezen a hétvégén is villantott: 26 millió dollárral szilárd második, úgyhogy a Széttörve után újabb eleve magasan kezdő horror-thriller hazudtolja meg a zsáner szokásait. A Universal terjesztése 10 nap alatt már 76 milliót hajtott fel, és ugye 4,5 millióba került. Ezek után április 20-tól mi is megnézhetjük.

> végszó & ami jön
A Logan - Farkas és a The Shack remek belépője, illetve a Tűnj el! nyitánynak is felérő második hétvégéje elég jó hónapkezdést prezentált: 9. hétvége nem volt még ilyen mozgalmas, és március eleje is csak 2010-ben, az Alice Csodaországban premierjekor generált nagyobb összbevételt. A folytatásban a Kong: Koponya-sziget hívja ki Farkast. Egész nagy csata lesz...

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1  Logan - Farkas
$85.3m $85.3m $97m
2  Tűnj el!
$26.1m $76.0m $4.5m
3  The Shack
$16.1m $16.1m $20m
4  LEGO Batman - A film
$11.7m $148.6m $80m
5  Before I Fall
$4.9m $4.9m $5m
6  John Wick: 2. felvonás
$4.7m $82.9m $40m
7  A számolás joga
$3.8m $158.8m $25m
8  A sötét ötven árnyalata
$3.5m $109.9m $55m
9  A nagy fal
$3.5m $41.3m $150m
10  Kaliforniai álom
$3.0m $145.7m $30m

 

Címkék

fox comics box office comedy logan drama hugh jackman wolverine sequel x men james mangold adaptation lionsgate sam worthington the shack anna kendrick religious before i fall open road films table 19

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr3912315097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dzsoker1976 2017.03.05. 20:50:25

Ó,pedig reménykedtem benne,hogy hátha még nagyobb meglepetést okoznak az amerikai nézők és 100 millió felett kezd a Logan.Persze így is ami jó,az jó.Viszont ahogy elnéztem nem nagyon tolta meg az Oscar díj a nyertes filmek szekerét.

Atkakukac1989 2017.03.06. 12:15:54

@dzsoker1976: Szerintem aki meg akarta nézni, az már a díjátadó előtt megnézte. Én ezzel magyarázom a dolgot, meg azzal, hogy az emberek tudták, hogy brutál lesz a március és inkább nem vártak a megnézéssel.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása