aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: szoftkór Takács Máté
2016. április 10. 17:32:00

Kategória: film 8 komment

Egy olyan irdatlan nyitány után nem lett volna illendő a harmadik hétvégén elveszíteni a vezető pozíciót, ám a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala most mégis kénytelen volt átengedni azt Melissa McCarthynak. A főnök jól nyitott, aláhúzva a színésznő piacképességét. Ezalatt a Hardcore Henryre nagyon-nagyon kevesen váltottak jegyet, holott több mint háromezer mozi tűzte műsorára...

hardcore_henry.jpg

> új filmek
Az amerikai közönség egyelőre nem tud vagy nem akar különbséget tenni Melissa McCarthy két vígjátékfajtája között. Na jó, ez így azért nem teljesen helytálló, hiszen a Paul Feig rendezte darabok mind-mind bevették a százmillió dollárt, míg a színésznő férjura, Ben Falcone által dirigáltak nem jutottak-jutnak oly messzire. De azért nem kevés patrónust szereznek; a két évvel ezelőtti Tammy után A főnök (The Boss; hazai bemutató: már a mozikban) is megütötte a húszmilliót első hétvégéje során, és ez a 23.5 millió már ahhoz is elég volt, hogy megszorongassa a Batman Superman ellent, de alaposan. McCarthy tehát bármilyen blődliben érdekel egy komoly tábort, kérdés ugye, hogy az alacsony színvonalú próbálkozások nem fogják-e károsítani a jobbféle produkciókat a jövőben. A Universal most mindenesetre 29 milliós költségvetésre láthat 70 millió feletti bevételt is akár.

Nagy cucc az akciófilm műfajának, érdektelen trükk a széles közönségnek a Hardcore Henry (hazai bemutató: már a mozikban) FPS nézetből prezentált cselekménye. Az STX Entertainment alighanem túl lelkes volt, s nincs arról szó, hogy rosszul mérte volna fel a lehetőségeket, de kétségtelen, hogy ennek a különc filmnek túlzott terep volt már a kezdetkor is a 3000 mozi. Az ötmillió dolláros nyitány láttán még fele ennyi is bőkezű lett volna, de tán ilyen alacsony érdeklődésre nem számított senki... vagy legalábbis, csak kevesen. A 10 milliós költségvetés nagyjából az a szint, amit az amerikai mutatók megcélozhatnak. Pedig volt, ahol ez a nyitány előrejelzéseként szerepelt...

A Mielőtt meghaltam és a Vadon rendezőjének új filmje a Demolition, ám a kritika kevésbé méltatja, így hát első blikkre logikus lépésnek tűnik a Fox Searchlighttól, hogy szokásuktól eltérően egyből országos pályára állították, jóllehet, ez csak alig több mint 850 mozit jelent. Épp elég nagy lefedettség volt ez azonban ahhoz, hogy elvérezzék a Jake Gyllenhaal főszereplésével készült dráma: egymillió dollár gyűlt csupán össze, vagyis a mozinkénti átlagos bevétel az ezer felé konvergál, miközben a csak pár nagyvárosi mozira kalibrált premierrel legalább egy ilyen jellegű adat kiemelkedett volna a film rezüméjéből, közepes fogadtatás ide vagy oda. Ez van, meg legfeljebb hárommillió a bankban.

> korábbi filmek
A Batman Superman ellen: Az igazság hajnala tovább süllyed lefelé, midőn közel 55%-kal kevesebb jegybevétellel képviseli magát, mint egy hete. A Warner szuperprodukciójának 23.4 millió dollárja azonban még elégséges lehet az első helyhez (a végleges adatokra kell várni az ítélettel), ellenben 296 milliót számláló eddigi bevétele 325 milliónál sokkal tovább nem gyarapszik majd.

> végszó & ami jön
Ezt gyorsan elfelejtjük, mert a következő hét megint nagy dobást tartogat: A dzsungel könyve kedvező kritikákkal erősíti eleve előnyös helyzetét, így a Disney vállalkozása akár 70 millió felett is befuthat. A Barbershop: The Next Cut talán képes lesz legalább a második részhez felérni (bár annak is már 12 éve), míg a Beépített tudat Kevin Costner kudarcainak sorát gyarapíthatja.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 ú  A főnök
$23.5m $23.5m $29m
2 1  Batman Superman ellen
$23.4m $296.7m $250m
3 2  Zootropolis - Állati nagy balhé
$14.4m $296.0m $150m
4 3  Bazi nagy görög lagzi 2.
$6.4m $46.8m $18m
5 ú  Hardcore Henry
$5.1m $5.1m $10m
6 5  Miracles from Heaven
$4.8m $53.9m $13m
7 4  God's Not Dead 2
$4.1m $13.8m $5m
8 6  A hűséges
$3.6m $61.8m $110m
9 7  Cloverfield Lane 10.
$3.0m $68.0m $15m
10 9  Eye in the Sky
$2.8m $10.4m n.a.

 

 

Címkék

fox box office comedy jake gyllenhaal action universal melissa mccarthy stx batman vs superman

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr258584934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Feiertag Erik · http://fastfoodcentral.blog.hu 2016.04.10. 18:17:10

10 millióba került a Hardcore Henry? Azt hittem max. 1-2 milkából rakták össze :O

misafeco 2016.04.10. 18:18:01

Dzsungel könyvétől tarolásra számítok.

Atkakukac1989 2016.04.10. 18:22:35

Nem tudom, amúgy mi ment félre a Hardcore Henry esetében? Jó volt a marketing, érdekes volt a koncepció (fps-nézet), a kritikák is méltatták, plusz az előzetesek is jók voltak. A nézők meg otthon maradtak. Nem tudom itthon mekkora siker lesz, de tegnap délután nagyon kevesen voltunk a moziteremben.

Repce Manó 2016.04.10. 18:24:36

Tavaly a Gunman is ugyanennyivel nyitott, mint a Hardcore Henry. Szerintem amennyi új nézőt szerzett az új látásmód ígérete, ugyanannyi meg elpártolt tőle azzal az indokkal, hogy lehet, hogy vagány, de működik-e ez egy egész filmen keresztül? Személy szerint ugyanez volt a bajom Pálfi György filmjével, amelyikben minden snittje más filmből van kivágva és abból alkot egy egészet, hogy végül is egy 10-15 perces filmre ez nagyon érdekes, de másfél óráig nem működik. De azért örülök neki, hogy próbálnak kísérletezni, újat mutatni, csak egyik se lesz siker, mert a néző csak a megszokott tömeggyártmányokra fizet be.

FaKe.beL1eVe 2016.04.10. 19:56:18

@Atkakukac1989: Na igen! A Boss-t meg mind kritikai, mind nézői szempontból alul teljesít és mégis sikeres lesz. Végül is ja. Melissa McCarthy kell a népnek nem egy kreatív, stílusos akciófilm.

misafeco 2016.04.10. 21:04:24

@FaKe.beL1eVe: Ő már egy bejáratott brand önmagában, megvan a stabil nézőközönsége.

Repce Manó 2016.04.10. 21:29:41

@FaKe.beL1eVe: 51%-os kritikai átlaga van. Ezen kívül hetente mutatnak be tömegével jobb kritikai átlaggal filmeket, amelyeket a kutya se néz meg.

Csaba Turbucz 2016.04.10. 23:11:11

Ez már a legalja amit a BvS művel.. Csalodott vagyok nagyon.. nulszaldós lesz egyáltalán?

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása