aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: hűséges hívők Takács Máté
2016. március 20. 16:48:00

Kategória: film 7 komment

A hűséges csak félgőzzel vágott neki a listának a tengerentúlon, így még az első helyet sem tudta megkaparintani, az ugyanis harmadik hete a Zootropolis - Állati nagy balhé jussa. A keresztény drámák sorát folytató Miracles from Heaven korrekt módon szerepelt a dobogó fennmaradó fokán.

allegiant_kiskep.jpg

> új filmek
Bizonyosan bánja már egy ideje a Lionsgate, hogy ennyire széthúzta a young adult-sorozatait. Na jó, azért Az éhezők viadala utolsó fejezetének hatszázvalahány millió dollárja nem jött rosszul pluszba', viszont A beavatott-sorozattal kétségtelenül csínjábban kellett volna bánni. A harmadik, de nem utolsó részt jelentő A hűséges (Allegiant; hazai bemutató: már a mozikban) hanyatlása messziről kiszagolható volt, hiszen a második epizód tavaly alulmúlta az elsőt, és ez sosem jó forgatókönyv egy ilyen hosszúra tervezett szériánál. Az elpártolás kétségtelenül méretes: 50 milliók után még a 30 sincs meg, hiszen 29 millió dollár gyűlt össze csupán a több mint 3700 moziból, ami a százmilliós végződést is kívül helyezi a látóhatáron. 110 milliós költségvetés mellett ez kínos, pláne úgy, hogy nemzetközileg is csak az erőlködés megy, és hogy hibátlan legyen az összkép, messze rosszabb kritikák gyűltek össze, mint máskor, pedig már korábban sem ajnározták Veronica Roth agyszüleményét az újságírók. Az érdeklődés visszaesése egyébiránt konkrétan az érdektelen, ráadásul önismétlő cselekménnyel magyarázható - még három filmre sincs elegendő muníció ebben a sztoriban, ez van.

A szűkebb keresztény közösségre szabott drámák mellett akadnak szokványos drámai köntösbe bújtatott prédikációk is közismert színészekkel, amiket jobbára a Sony/TriStar propagál 3000 mozis színtéren. A Heaven Is for Real után a Miracles from Heaven igyekszik pénzzé tenni egy mennyeket meg egyebeket látott illetőségekről szóló igaz történetet, és az ábra szerint nem kell különösebben csalatkozni: a film 15 millió dollárral nyitott, szerdai bemutató óta pedig már több mint 18 milliót kalapozott össze - mindezt 13 milliós árcédulával. Míg a föld kerek, lesz piaca ezeknek a sztoriknak, és színészek is lesznek, akik szívesen mártóznak bennük, ezúttal Jennifer Garner volt a vállalkozó szellemű, s alakítását egyébként kifejezetten méltatják. A kitűnő nézői visszajelzések 70 millió dollár feletti végződést sugallnak.

Egykoron még valamiféle nyerő fesztiválos cuccnak tűnt, most már minden téren kudarc a The Bronze című korhatáros vígjáték, melyben egy kisvárosi olimpiai bronzérmes tornászcsaj helyi celebstátusa veszélybe kerül egy új csillag felragyogásával. Jó sztori, de eladhatatlannak bizonyult, legalábbis a Sony Classics teljes zavarban látszik azzal, hogy több mint 1000 moziba küldte egyből a kritika által alaposan helyben hagyott produkciót. 420 ezer dollár került a kasszákba, ezzel vége is a dalnak.

> korábbi filmek
A Zootropolis - Állati nagy balhé hétről-hétre még állatibb sikerré dagad: ezúttal 38 millióval vezeti az amerikai listát (ejha!), s át is csusszant a 200 millión, de persze a nemzetközi, azon belül is a kínai érdeklődés löki igazán a milliárdos közelségbe. Közel 600 milliót számlál már a globális mutató - az igen sok!

> végszó & ami jön
Hogy A hűséges nem tudott első lenni, az kellemetlen dolog, ám a Zootropolis tartja a szintet, amiről csak ugrani lehet, hiszen érkezik a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala, aminek 150 millió dollár felé tendálnak lehetőségei és reményei. Ezalatt a Bazi nagy görög lagzi 2. is bepofátlankodik több mint háromezer moziba.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 1  Zootropolis - Állati nagy balhé
$38.0m $201.8m $150m
2 ú  A hűséges
$29.1m $29.1m $110m
3 ú  Miracles from Heaven
$15.0m $18.6m $13m
4 2  Cloverfield Lane 10.
$12.5m $45.2m $15m
5 3  Deadpool
$8.0m $340.9m $58m
6 4  Támadás a Fehér Ház ellen 2.
$6.9m $50.1m $60m
7 5  Whiskey Tango Foxtrot
$2.8m $19.3m $35m
8 6  The Perfect Match
$1.9m $7.3m n.a.
9 8  Agyas és agyatlan
$1.4m $5.9m $35m
10 11  A visszatérő
$1.2m $181.2m $135m

 

 

Címkék

sony box office sci fi jennifer garner drama sequel adaptation lionsgate young adult religious divergent

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr378507128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

antiszociális munkás 2016.03.20. 17:50:40

És a Spectre végre átszenvedte magát a 200 millás határon.

misafeco 2016.03.20. 17:57:53

@antiszociális munkás: A Sony biztosra ment, gondolom a végén már saját maguk vásárolták fel a jegyeket. Elvileg 200 millió feletti bevételnél kedvezőbb feltételek vannak a TV-s jogdíjak eladásánál.

antiszociális munkás 2016.03.20. 18:03:15

@misafeco: Igen, bennem is felmerült, hogy ezzel trükköznek. :-)

MasterTom 2016.03.20. 18:07:07

Szerintem jó esély van rá, hogy a tervezett Divergent 4. részből csinál a Lionsgate egy 40 milliós YA kamaradrámát zárásul, hogy ne bukjanak sokat a sztorin.
Azért az rendben van, hogy a Spectre jócskán elmaradt a Skyfall mögött, de a 880M szerintem tisztességes szám, pénzüknél vannak, akkor is, ha a nemzetközi bevétel nem nyom úgy a latba.

Atkakukac1989 2016.03.20. 18:28:42

A Divergentet elcseszték, mert a könyv nem olyan vészes alapanyag. Ha réengedtek volna egy jobb forgatókönyvírót, nem lenne ilyen a végeredmény.

A Spectre szerencsére nem bukás, de nyilván nagyobb tervei voltak a Sonynak vele. Kíváncsi vagyok, hogy Craig helyett ki lesz az új választás...

tjunior 2016.03.20. 18:33:25

@misafeco: nem gyengén feltünö, hogy a párszáza moziátlag múlthéten több mint 2ezerre ugrott, a hétvégén meg már majdnem 4ezer volt

misafeco 2016.03.20. 22:11:29

@tjunior: De nem ám. :D
@MasterTom: Elvileg SPOILER

Már ezzel a legújabb résszel lefedték a teljes 3. könyvet, tehát ha lesz 4., akkor annak már túl sok köze nem lesz a trilógiához. Ha ez igaz, akkor jól tették, hogy átnevezték a filmeket, mert ha pénzügyi okokból nem kezdik el a befejezést forgatni, akkor nem egy 1. rész nevű lesz az utolsó.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása