- SPOILERMENTES -*

Matt Damon a magukat minden megpróbáltatáson átverekedő figurák gyakorlott megformálója: Tom Ripley, Will Hunting, Jason Bourne és az Elysium Maxe után Mark Watney már a sokadik ebben a sorban. A vörös bolygó kényszerűségből első telepesévé váló botanikus-asztronautát az Erő helyett a MacGyver-effektus segíti, ami jótékony hatását kifejtve könnyíti meg a főhőssel és problémáival való azonosulást.

*A regényt ismerőknek, míg akinek fogalma sincs a történetről, annak SPOILERES lehet.

Watney mindenáron túl akarja élni a marsi körülményeket, és ehhez a tudomány, illetve saját kurázsija szegődik segítségéül. "I'm gonna science the shit out of it" – bukik ki belőle töményen, és ennek megfelelően nem lamentál, nem csügged, hanem cselekszik. Ridley Scott idei mozija a tavalyi Csillagok között tömény A. C. Clarke-izmusával és pesszimista jövőképével szemben az emberi találékonysághoz és a reménytelennek tűnő helyzetek megoldásához szóló, nagy ívű óda. A két alkotás közös vonása, hogy jellemzően a tudományos, mintsem a fantasztikus megközelítés az uralkodó elemük, de az Interstellarhoz képest a Martian sokkal inkább emberközelire sikerült. A Nolan-mű befejezésén többszöri megnézés után is bőven lehet agyalni, itt viszont a közel két és fél órás játékidő vége egyértelmű katarzist hoz. A már említett macgyverizmuson túl ebben erőteljes szerepe van a kiváló humornak és a jókor, jó helyen felbukkanó popkulturális utalásoknak.

A veterán brit rendező ezredforduló utáni munkái enyhén szólva is ellentmondásosak. Véleményem szerint a sokat vitatott Prometheust – amit sci-fi- és Alien-rajongóként nem tudok nem nagyszerűnek tartani, de tisztában vagyok vele, hogy ezzel nagyon sokan nem értenek egyet – leszámítva egyik sem nevezhető kiemelkedő darabnak. Scott tehetsége most viszont ismét a régi fényében tündököl, mert hibátlan a ritmus, gyönyörű a vizualitás, és a film nem esik át a ló tudományfetisiszta oldalára sem: a szó jó értelmében vett blockbuster, ami egy nagy kóla és egy óriás adag popcorn mellett is remekül élvezhető.

Matt Damon pedig ismét bebizonyította, hogy kitűnő színész. Watney egyszerre hős asztronauta és hétköznapi "real american hero", akinek hazatéréséért közösen izgul az egész világ. Megmeneküléséért ugyanis nemcsak ő hajlandó bármit megtenni, hanem az Ares 3 maradék legénysége, a NASA szakemberei, és az intézményi politika egyaránt képes a cél érdekében egymással összefogni - a végeredmény így nem a távolban rekedt űrhajós magányos diadala, hanem a kollektív erőfeszítés gyümölcse. Ehhez alaposan megírt és kellő alázattal eljátszott mellékszereplőkre volt szükség, a küldetést irányító Lewis parancsnoktól (Jessica Chastain) kezdve a NASA-igazgató Teddy Sandersen (Jeff Daniels), a repülésirányításért felelős Mitch Hendersonon (Sean Bean) és a tudományos igazgató Vincent Kapooron (Chiwetel Ejiofor) keresztül a repülési adatokat véglegesítő Rich Purnellig (Donald Glover).

Arra viszont csak a legnagyobb mesélők képesek, hogy történeteiket a bemutatáson túl valóságossá és átélhetővé tudják tenni. Dacára annak, hogy még nem járt ember a Marson, végig elhittem, hogy a látottak valóban és ugyanígy megtörténhetnek. Még ha a "tudós kertész" egyszer-kétszer szuperhősi ügyességről tett is tanúbizonyságot, akkor sem fikciót néztem, hanem igazi, mentésbe forduló küldetés pergett le a szemeim előtt.

Ridley Scott zseniális hozzáértéssel elkészített filmje münchauseni módon, saját hajánál fogva húzza ki alkotóját a "régen minden jobb volt" mocsarából. Legnagyobb erénye emellett, hogy nemcsak a direktorba rajongói által, hanem mindannyiunk az általánosan értett közös ügyekbe vetett hitét is visszaadja: azt, hogy katasztrófák bekövetkeztével képesek vagyunk önös érdekeinken túllépve a bajba jutottakon segíteni. A Mentőexpedíció Santangel az 1492: A Paradicsom meghódításában majd' negyedszázada Kolumbusznak adott válaszát visszhangozza: "Faith, hope, charity".

Kövess minket facebookon és twitteren!