aeon flux

ready for the action now, danger boy?

ami a sonyn kifér: bad boys 3-4., új jumanji, a setét torony... Takács Máté
2015. augusztus 05. 22:23:00

Kategória: film 6 komment

Nem kell ide adathalászat, a Sony magától is közzétesz olyan információkat, amik kevéssé öregbítik majd hírnevét. Az idén mélyponton leledző cég (a 71 millió dollárt gyűjtő A pláza ásza Vegasban a top filmjük) 16 film premierjét tűzte ki az elkövetkezendő évekre, melyek között akadnak érdekes és kiakasztó címek egyaránt.

sony.jpg

Az már tudvalevő volt, hogy az Underworld 5. és Resident Evil 6. is megúszhatatlan, ezekkel 2016 októberében ill. 2017 januárjában kell számolni – vagyis felcserélték szokott terepüket.

Folytatástéren pár fokkal izgalmasabb a 2017 februárjában (szokatlan! de egyre divatosabb – és kifizetődő) Bad Boys 3. érkezése, aminek pontosan 10 évvel korábban kellett volna elkészülnie. A stúdió mondjuk bízik a sikerben, hiszen 2019 nyarán jön a negyedik is. Remélhetőleg nem Michael B. Jordannel és Chadwick Bosemannel, hanem Lawrence-szel és Smithszel, annak rendje és módja szerint.

Remake-fronton a Ghostbusters lesz az első delikvens jövő júliusban, majd a remake remake-je, azaz a The Magnificent Seven is belovagol szeptemberben. A legsokkolóbb azonban a jövő karácsonyra datált Jumanji.

A fentieken túl az Uncharted (2017 június) és A Setét Torony első fejezete (2017 január – hogy még véletlenül se termeljen eleget a folytatásokhoz) vonja magára a figyelmet.

A további címek:
Money Monster – 2016.04.08.
The Shallows – 2016.06.24.
Patient Zero – 2016.09.02.
Passengers – 2016.12.21.
Baby Driver – 2017.03.17.
Barbie – 2017.06.02.
The Lamb – 2017.12.08.

Címkék

sony remake anniversary underworld resident evil bad boys coming soon sequel ghostbusters uncharted adaptation the dark tower game adaptation

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr247684600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LasDen 2015.08.05. 22:58:47

Sonynak össze kell kapnia magát, mert eddig elég siralmas az évük. Persze Bond majd kozmetikáz rajtuk, de az nem túl sok.

Resident Evil leginkább csak világ többi része miatt éri meg nekik. Amcsiba nem érdekel senkit. Underworld még annyira sem éri meg, nem értem minek.
Bad Boys, Jumanji meg a többi elég lutri. Bay hozhatja a sikert...

Viszont Uncharted, Setét lehet a nagy dobásuk, ha képesek nem elbaszni....

Atkakukac1989 2015.08.05. 23:00:42

A Bad Boyst olyan régóta mondogatják, hogy szerintem nem lesz belőle semmi. Jó lenne, ha elkészülne és legalább a 2. rész szintjén mozogna, de ez ugye lehetetlen egy olyan korban, ahol nem tudnak írni jó poénokat a karakterek szájába és rossz a sztorik többsége is. Azt meg a ugye begyepesedett stúdió úgy se engedi, hogy a Lawrence-Smith páros írja meg a szövegek nagyon részét. Túl nagy a kockázat!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.08.06. 08:01:40

@Atkakukac1989: ha olyan lenne, int a második rész akkor inkább el se készüljön...

Atkakukac1989 2015.08.06. 09:26:28

@doggfather: Alapvetően más hangvételű volt, de nekem tetszett a folytatás is. De abban egyetértünk, hogy az első az egyik legjobb 90-es évekbeli akciófilm, sőt film. :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.08.06. 10:59:33

@Atkakukac1989: mikor két miami rendőr lerohanja kubát ott eldobtam az agyam.

Andrews 2015.08.06. 11:53:11

Setét torony várós. A hét mesterlövész is ha nem mert túl merész lenni vagy túlontúl copy paste lenni.

www.ropeofsilicon.com/the-hobbit-battle-of-the-five-armies-extended-edition-is-rated-r/
Ezt láttátok egyébként? Hoppá R rated lesz a Hobbit 3 bővített változat? :D
'The Hobbit: Battle of the Five Armies' Extended Edition is Rated R -

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók