aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: pixel [pixels] (2015) Richter Géza
2015. július 29. 21:36:27

Kategória: film 7 komment

 - SPOILERMENTES -

Sam Brenner (Adam Sandler) és Will Cooper, becenevén Chewey (Kevin James) gyerekkoruk óta cimborák annak ellenére, hogy előbbi szerelőként tengeti hétköznapjait, míg utóbbi az USA elnöke. Barátságuk alapja közös játékszenvedélyük, ami még kölyökként megismerteti őket a kockánál is kockább Ludlow-val, azaz a Csodakölyökkel (Josh Gad). Amikor a Földet idegen invázió fenyegeti, össze kell fogniuk ősellenségükkel, a magát Turbó Titánnak hívó Eddie Planttel (Peter Dinklage). Az emberiség sorsa a retró gamereken, valamint a hozzájuk csatlakozó Violet van Patten alezredesen (Michelle Monaghan) múlik.

pixels.JPG

Esküszöm, idén másodjára szorítottam Adam Sandlernek, de A cipőbűvölő után ezúttal sem tudta átugrani a saját árnyékát. Pedig az alapötlet megkapó volt, az ihletadó forrás a saját műfajában egyenesen zseniális, a válogatott tettestársak és a Chris Columbus rendező személye is néminemű bizakodásra adott okot. A végeredmény azonban sajnos nem hazudtolta meg a főszereplő munkássága alapján róla kialakult előítéleteket és -feltételezéseket.

Egy szórakoztató mozinál nem feltétlenül kenyerem a hitelességet számonkérő szőrszálhasogatás. Néhány év csúsztatás lényegtelen, így nem osztom azokat a kifogásokat, amik a sztori időrendjét érintik. Tényleg az számítana, hogy az 1982-es előzményben űrbe lőtt VHS-en konkrétan melyik videojátékok szerepelhettek? Nem hiszem, hogy pár esztendőnyi pontatlanság anakronizmus lenne, ennyi belefér (lásd még: a Super 8 és a Rubik-kocka esete). Ne legyenek illúzióink, nyilván elképzelhetetlen, hogy egy olvasni alig tudó, középosztálybeli családból és kertvárosi környezetből származó klambóból az Amerikai Egyesült Államok első embere legyen. Na és akkor mi van?

Viszont ha egy történet saját, belső logikáját feláldozzák a látvány oltárán, azért igen zabos tudok lenni. Ha az egész interplanetáris csörte a félreértelmezett üzenetben láthatókra épül, és a kihívó fél vérre menően komolyan veszi a szabályokat, azokat nem kellene neki is betartania? Mégis akkor hogyan lehetséges, hogy a földieknek végig a játéktermi konzolok életre keltett gonoszaival kell megküzdeniük, egy kivétellel? Ja hogy az óriási Pac-Man sokkal jobban mutat a vásznon, mint ahogyan a szellemek néznének ki? Minden világos.

Az elvarratlan szálak sem erősítik a Pixel okozta élményt. Akad köztük apróság – mi lett az első megnyert meccs  díjával? –, de súlyos hiányosság is, mint amilyen a valódi ellenség ábrázolásának vagy a befejezésnek az elmismásolása. A sztenderd kutya helyett hozzáadott cuki figurák és a gyerekszereplő nem kárpótol mindezért. Nem beszélve a szexizmus komoly vádjáról, és az most lényegtelen, hogy a minden egyes hős férfinek kiosztott jutalomnő csupán egy átgondolatlan klisé következménye vagy tudatos faragatlanság. Mindezeken túl az sem árt, ha egy vígjáték humorfaktora nem az azonos neműek ölelkezésében vagy a macsók-agyasok ellentétének hangsúlyozásában merül ki.

Tehát amit nyerünk a réven, elvesztjük a vámon, ráadásul mindkettőnek ugyanaz az oka: az arcade játékok aranykorának (3D-ben is) élvezetesen kivitelezett esztétikája agyonnyom bármiféle dramaturgiát. Durván sarkítva a Pixel egyetlen előnye, a vizualitás a legnagyobb hátránya egyben. Bátran kijelenthető, a 12-es karikát simán 6-osra lehetne cserélni, mert ez a film valójában a gyerkőcöknek szól. Én magam, a nagykocka kontrollcsoportja a saját kiskockája, a hat és fél éves fiam volt, aki szerint összvissz azok a jelenetek egy picit ijesztőek, amikor az áldozatokat felsugározták.

Sebaj, a magyar nézők szeretik a Sandler-műveket – aki nem hiszi, ide kattintva meggyőződhet az állítás box office igazságtartalmáról –, a rajongók maximum a szellentős-böfögős-vizelős poénok kimaradása miatt érezhetnek majd enyhe csalódottságot.ae1csillag.jpg

Kövess minket facebookon és twitteren!

pixels_hun_poszter.jpg

Címkék

kritika game * sony sci-fi jatek comedy sci fi michelle monaghan adam sandler intercom columbia pixels chris columbus brian cox sean bean jane krakowski kevin james peter dinklage josh gad ashley benson

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr267663844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2015.07.30. 06:28:38

Nem vagyok meglepve :-))
Viszont a plakát mintha azt sugallná, hogy Sandler rendezte ezt is, meg a HP-t is.

kaamir 2015.07.30. 07:21:02

Kevin James az USA elnöke?! Ekkora katasztrófa mellé minek kellenek egyáltalán idegenek? :D

Spawn85 2015.07.30. 12:09:19

Én jókat röhögtem rajta néhol. Egynek szerintem simán elment. (Vagy csak nem egy kőkemény munka nap után kellett volna beülnöm rá...)

Near93 2015.07.30. 16:47:41

Ez a film nagyon érdekelt.... egészen addig, amíg meg nem láttam Adam Sandlert a gárdában. Tény, hogy divat őt utálni, de most komolyan: Tud bárki bármilyen jó filmet mondani tőle az elmúlt évek terméséből?

Na ugye. És mivel már elég nagy befolyása van a filmek terén, így simán megteheti, hogy MINDEN jelenetet Ő akar irányítani. Tökéletes példa erre a Jack és Jill, ahol ugye minden helyzetkomikumot tőle láthattunk.

Innentől kezdve csak a Sandler (ízléstelen) rajongók fogják élvezni a filmet, engem viszont teljesen hidegen hagy.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2015.07.30. 17:47:18

Sandler utolsó értékelhető filmje talán a 50 first dates volt, az meg már nem mai darab. Kár bármit is remélni tőle.

nortonp 2015.07.31. 08:49:02

"Chris Columbus rendező személye is néminemű bizakodásra adott okot"

én nem akarom védeni Sandlert, mert évek óta tényleg vállalhatlan szarokat gyárt, de azért jó lenne kicsit kinyitni a szemünket és nem csak őt sározni. Columbusban bízni? Komolyan? Mikor láttál tőle utoljára filmet? A faszi olyan mélyrepülésben van lassan 15 éve, hogy a neve garancia a legszürkébb blockbusterre az évben, de benne azért lehetett bizakodni...

ugyanakkor "asandlerfilm" kategóriát is érdemes lenne egy kicsit értelmezni, mert én egyértelműen azt kenném rá, amit ő is írt. na ezt pl nem, biztos sok beleszólása volt, de ez nem a tipikus Jack and Jill sandlerfilm, ami tényleg egy az egyben bűn.

ha bemész a mcdonaldsba, tolsz egy sajtburgert, akkor kifelé menet nem hiszem, hogy a szar sajtburgert ekézed csak, az éttermet meg felmented.

BloggerBiker 2015.08.01. 02:14:47

maximum Peter Dinklage-ben lehetett reménykedni, de egy fecske...

persze Sandlernél is van rosszabb :)
youtu.be/EFLuIn6lj5g

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása