aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: terminated magic Takács Máté
2015. július 05. 18:23:00

Kategória: film 20 komment

A függetlenség napjának hétvégéjét tizenkét évente Arnold Schwarzenegger hivatott uralni terminátorként, ám ami összejött az előző két alkalommal, az most látványos kudarcot vallott. Mindazonáltal a Terminator: Genisys a fiatalos folytatást lenyomta: a Magic Mike XXL éppen úgy, vagy még jobban veszített három évvel ezelőtti vonzerejéből, mint a múlt heti Ted 2. A legnézettebb filmek Amerikában továbbra is a Jurassic World és az Agymanók.

UPDATE: Az Agymanók (29.8m) végül elhódította az első helyet a Jurassic Worldtől (29.2m).

> új filmek
Viszonylag szűk világ a Terminátoré ahhoz, hogy újabb és újabb trilógiákban gondolkodjanak a franchise jogait birtokló producerek, úgyhogy kétségtelenül hátrányosabb helyzetből indul a Jurassic Parkhoz vagy a Star Warshoz képest, már azon túl, hogy nem kimondottan családi filmről van szó (volt szó eddig?), és persze rajongótábora is szűkösebbre szabott. 2009-ben a Terminátor: Megváltás azért mégiscsak leszállított annyit a már 2003-ban is csak félgőzzel gyűjtögető sorozat számára, hogy az a fránya jogbirtoklás égető fontosságúvá váljon, pláne mára, 2015-re, amikor a globális bevételek 75%-át úgyis az Észak-Amerikán kívüli nemzetek lapátolják össze. A Terminator: Genisys (hazai bemutató: már a mozikban) tehát készülhetett akár elbizakodottságban is, amire leginkább a kritikák tükrözte félvállról vevés utal, márpedig ha csakugyan több részt kíván egészségben megélni, akkor nem árt, ha minden téren kedvezően fogadják. E terek közül a nemzetközi jegypénztárak tűnnek az egyedüli biztosítottnak, noha az amerikai nézők látszólag elégedettek a látottakkal úgy általánosságban. Ám egy ilyen franchise-címnél még az sem segíthet; elsőre kell kaszálni ahhoz, hogy igazán kaszáljon, viszont a Genisys inkább csak gyűjtögetett szerdai premierje óta. Akkor még a Magic Mike XXL is lenyomta a negyedik helyre, majd annak legalább fölébe kerekedett, s vasárnapig 44 millió dollárt terminált ki a tárcákból – ebből 28 millió jut hagyományos nyitóhétvége gyanánt. Ölég szánalmas adat egy 155 milliós filmmonstrumtól, de hát túlzottan nem lehetett másra számítani, hiszen ha Arnold sima akciófilmekben 5-6 millió dollárokra képes, akkor legismertebb szerepével sem lehet a csillagokig jutni már. A Genisys bronzérmesként rajtolt el, a Terminátor-széria háza táján azonban a negyedik helyig viheti csupán bevételileg, s alighanem az első rész óta először nem lesz szükség kilenc rubrikára a könyvelésnél a bruttó bevétel címszónál. Ezt most a Paramount bánja. A 85 milliós nemzetközi összeget viszont aligha.

2012 régen volt már, ezt egy hete alaposan megjegyezhették a folytatásbizniszben, s most a Teddel egyazon hétvégén elrajtolt Magic Mike-ot forgalmazó Warner is belegondolhat az idő múlásába. Meg abba, mit is jelent az egynyári sláger kifejezés, mert Channing Tatum vetkezése meglepetéssiker volt a javából, amit nehéz megismételni. A Magic Mike XXL (hazai bemutató: már a mozikban) ennek megfelelően csak első napján mutatott biztató jeleket, amikor 9 millióval lenyomta a Terminátort, ám innen az első rész vaskos negatív változókkal teli pályafutását kezdte felidézni, míg végül a péntek-vasárnap 12 millió dollárra süllyedt, ami csaknem 70%-os bukfenc a három évvel korábbiakhoz képest. Az öt nap alatt összegyűlt 27 millió dollár láttán (amit 96%-ban női közönség dobott össze) azért inkább csak legbelül szomorkodnak a filmbe fektetők, hiszen 15 milliónál nem került többe tető alá hozni ezt a folytatást. Gyors búcsú várható a moziforgalmazástól, amikor is 45-50 millió között áll majd a mutató.

A Fox Searchlight ezúttal nincs a helyzet magaslatán, már ami a legújabb független reménység okos forgalmazását illeti. A Me and Earl and the Dying Girl mondjuk eleve nem kezdett kiemelkedően, mint ahogy az egy valamirevaló fesztiválsikertől elválható, és az ezt követő moziszám-emelések is csak körülményesebbé tették a helyzetet egy országos bemutató előtt. Így jött össze végül az alig 1500 dolláros átlagot jelentő nyitás 1.3 millió dollárral, ami után a végső cél már csak 10 millió dollár lehet.

> korábbi filmek
A Jurassic World negyedik hétvégéjét tölti az élen, ami egy történetesen pár hónapja már előfordult bravúr (a Halálos iramban 7. volt még ilyen szívós idén), de a blockbuster-aspiránsoktól hemzsegő nyárban azért nem piskóta. A negyedik víkend is 50%-on belüli csökkenést hozott, így a Universal kalandfilmje 30 milliót tehetett hozzá történelmi bevételéhez, ami 558 millióhoz érkezett, vagyis a negyedik legnagyobb amerikai bevétellé lépett elő. A Titanic innen éppen egy százas – vajon meglehet a második hely az Avatar mögött?

Az Agymanók a Pixar nyári premierjeihez hűen vaskos napi bevételekkel menetelt előre, hogy aztán forgalmazásának harmadik hétvégéjén is kénytelen legyen beérni az ezüstéremmel. A 30 millió dollár ugyan csak kevéssel jelent vereséget, viszont a már közel negyedmilliárdosra duzzadt bevétel biztos útra helyezi a filmet a harmadik helyhez a gyártó házi bajnokságán belül (a Toy Story 3. és a Némó nyomában mögött).

Katasztrofálisan folytatódott a Ted 2. pályafutása, mivel a vígjáték-folytatás nyitánya kétharmadát veszítette. Tíz nap alatt 58 milliót termelt, miközben az első rész csaknem 55 millión állt három nap után. Ezzel együtt a Universal, meglehet, tojik az egészre.

> végszó & ami jön
Ez a július eleji ünnepi hétvége már második éve múlik el mindenféle ünnepi jelleg nélkül a jegypénztáraknál. A premierek dugába dőlését az Agymanók–Jurassic World-kettős csak annyival kompenzálta, hogy a tavalyinál valamicskével több dollár folyjon a kasszákba. A soron következő hétvége viszont felzavarja az állóvizet a Minyonok premierjével, lévén a spin-off a Gru 2. nyomába kíván szegődni (124 millió nemzetközi dollárral már a zsebében), ami 83 millió dollárral kezdett két évvel ezelőtt. A csendesebb termekben az Akasztófa című horrort és az Önkívület című thrillert vetítik majd, 10-10 milliós várható forgalommal.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 1  Jurassic World
$30.9m $558.2m $150m
2 2  Agymanók
$30.1m $246.2m $175m
3 ú  Terminator: Genisys
$28.7m $44.2m $155m
4 ú  Magic Mike XXL
$12.0m $27.1m $15m
5 3  Ted 2.
$11.0m $58.3m $85m
6 4  Max
$7.0m $25.7m $20m
7 5  A kém
$5.5m $97.9m $65m
8 6  Törésvonal
$3.0m $147.4m $110m
9 14  Me and Earl and the Dying Girl
$1.3m $4.0m n.a.
10 7  Dope
$1.1m $14.1m n.a.

Címkék

fox box office independent sci fi terminator warner paramount arnold schwarzenegger pixar sequel channing tatum jurassic world

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr137602292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.07.05. 18:30:38

Kimondhatatlanul örülök a Terminator bukásának. Már rég nem méltó az, amit csinálnak a Terminator névhez. Hagyják inkább a picsába.

tjunior 2015.07.05. 18:37:29

JW még mindig tud meglepetést okozni

Atkakukac1989 2015.07.05. 18:47:17

@tjunior: Konkrétan nekem azzal is meglepetést okoz, hogy szinte semmivel nem volt vonzóbb a marketingje, mint a Terminátornak. Mindkét film bőven merített az előző részekből, oké a JW-nek jobb volt a marketingje, de nem annyival, hogy ekkora siker legyen, a Terminátor meg ekkora kudarc. Fura egy helyzet ez.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.07.05. 18:54:41

@Atkakukac1989: Viszont a JW nem tűnt erőltetettnek. No, nem azt mondom, hogy az előzetesek egy új klasszikust ígértek, de a világos színek, valamint a dinók, illetve Pratt miatt mégis könnyednek tűnt. A Terminator viszont már az első előzetessel is botrányosan izzadságszagúnak tűnt. Mindezt mondom úgy, hogy kedvenceim között van a JP és a T1-2 is. A JW-re egyből rohantam, a Terminatort meg nem is biztos, hogy megnézem moziban. És az adatok alapján úgy látszik, nem csak én érzem így.

kóbormajom 2015.07.05. 19:20:53

Őszintén: Alan Taylortól mégis ki mit várt? A Thor folytatása finoman szólva is maximum közepesre sikerült - az hogy rendezett Trónok Harcát még néhány egyéb nevesebb sorozatot, sajnos a mozis minőséghez úgy tünik, nála nem elég.

A Jurassic World is járhatott volna így, de ott vagy a Taylornál is kevesebb rutinnal rendelkező Trevorrov fogta meg sokkal jobban a témát (mivel bevallottan a széria nagy rajongója, inkább erre tippelek), vagy nagyon a körmére néztek.

vision_j 2015.07.05. 21:33:52

Remélem ezek után senkinek se fordul meg a fejében hogy a Terminátort folytatni kéne(a T-2 után az összesett elkéne tüntetni),ekkora bukták után.
A JW nek meg gratula a 4hét után is az elsö hely?
Ki gondolta volna amikor az első trailerek megjelentek hogy ekkora siker lesz?(mondjuk joggal).
Személyes véleményem szerint a JW azért (is) jobb a Terminátornál mert ott vissza tudták hozzni azt az érzést ami az 1 résznél megvolt,mig a T-nél már részek ota csak a mitosz robolás zajlik.
+A JW-hez normális szinészekett szerzödtetek a Terminátorhoz meg olyanokat akkik nem igazán nevezhetők annak.(E.C-a trónok harcában is a leggyengébb,ennyiböl jöhetett volna helyette Natalie Dormer is mondjuk ö azért jobb,J.C-tol meg csak a Jack Reacher volt jó de ott is szerencsére leverte Cruise,).

E900 2015.07.05. 22:44:43

Hát ez nem sok minden , Svarci beláthatná hogy neki már leáldozott. E C igen tronok harca elején jó volt, de most már nagyon uncsi lett. Többi szereplő meg említésre sem méltó .

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2015.07.06. 06:18:16

Az még hagyján, hogy a film gyenge, de a Paramount nagyon elcseszte a T5 marketinget.
Már rögtön azokkal a nevetséges promó-képekkel (menjünk ki egy reptérre, és üvöltve lőjünk az aszfaltra), onnantól bűzlött az egész, pedig az még csak az első lépés volt. Aztán jött egy béna trailer, amin csak sírva lehetett röhögni.

Mondjuk a Salvationnek nagyon király marketingje volt anno, és mégis megbukott, szóval úgy tűnik, mindegy. A világnak elég volt két Terminátor film.

kaamir 2015.07.06. 07:53:20

@Atkakukac1989: A Jurassic Parkot még nem gyalázták annyira szénné az évek során, mint a Terminátort. Volt egy vállalható 2. rész, meg egy felejtős, de nem ciki 3. A Terminátorból meg volt két nézhetetlen rész, meg tv sorozat, meg anyámkínja.

Meg hát robotos filmekkel Dunát lehetne rekeszteni az elmúlt évekből, dínós film meg nem volt egy évtizede.

kescefko19 2015.07.06. 08:18:00

A 2. rész csak vállalható? Mi????

kaamir 2015.07.06. 09:01:51

@kescefko19: Ha ez nekem szól, akkor én a Jurassic Park 2-re mondtam.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.07.06. 09:03:12

@kescefko19: Hát, a JP-ből ja. T-Rex viszi el az egészet, amúgy nem nagy szám.

Mondjuk szerintem a 3. bűn rossz.

E900 2015.07.06. 09:23:16

Bár külföldön azért elég jol nyitott a Terminator, $85,m

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.07.06. 09:48:20

@REMY: a 3. rész szerintem jó kis B-film, annak minden előnyével és hátrányával.

tjunior 2015.07.06. 09:58:37

@Atkakukac1989: én inkább arra gondoltam, hogy már múlthéten is az Agymanókat tippelte mindenki ( én is) az első helyre, aztán ezen a héten is, még szombaton ezt mutatták az eredmények, de a JW nem hagyja magát :)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.07.06. 10:24:10

@Zalaba_Ferenc: Próbáltam szeretni, hidd el. Sajnos nem sikerült.

butch2038 2015.07.06. 11:48:55

Azt az Amy-t a hatkópiás indulásához képest a 37.000-s vászonátlaggal becsületesen odatették azért.

iopi 2015.07.06. 14:17:20

Nem is értem, hogy ezt a Terminátor hogy gondolhatták komolyan. Illetve azokat, akik szerint méltó folytatás a T1-2-höz és 9/10-et vagy 7/10-et osztogatnak rá.

isvaen 2015.07.08. 10:33:01

offtopic: jerry weintraubról semmi? hm. fura

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók