aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: kormeghatározás Takács Máté
2015. május 03. 17:58:00

Kategória: film 40 komment

A nyári szezon egyből legnagyobb aduját prezentálta, és a Bosszúállók: Ultron kora oda is pörkölt a kasszáknak nyitányával, ami rekordot ugyanakkor nem hozott.

avengers_age_of_ultron.jpg

> új filmek
Három éve már, hogy a Bosszúállók egyetlen hétvége leforgása alatt több mint 200 millió dollárt termelt, s ezzel a kimagasló eredménnyel a sok mellékrekord mellett a legértékesebbet, az első hétvégi bevételét is magáévá tette, s azóta sem ereszti. Legkomolyabb kihívója most éppen maga volt, azaz a közvetlen folytatás. A Bosszúállók: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron; hazai bemutató: május 7.) remek pozícióban találta magát, hiszen amellett, hogy a legforróbb szezon nyitófilmjeként tetszeleg, egy meglehetősen unalmas áprilist követ (egyetlen film vezette azt az egész hónapot!), és a mostanság legérdekesebb mozimatériát kínálja, vagyis a szupherhősiességet. Az egy filmbeli szuperhős-abundancia pedig pénzhatványozó hatással bír, és ez most sem volt másképp: a Disney terjesztése 188 millió dollárt kasszírozott, ami minden idők második legmagasabb nyitóhétvégéje. De miért nem lett első? Hol maradt az a húszmillió dollár?

Itt is, ott is. Először is, 2012-ben a hősök házasítása még egy popcornmajszoláshoz ideális vágyálom volt, amit teljes mértékben kiszolgált és kihasznált az első össznépi Marvel-mozi, azóta azonban történt egysmás. Jobbára további szuperhős-filmek, egyéniek, majdnem-össznépik, bejelentettek még fél tonna újabb egyéni, majdnem-össznépi és össznépi szuperhősfilmet, ami kicsit lelopott az Ultron kora mojójából. Már nem akkora szám Vasember, Thor, Amerika Kapitány és Hulk egy filmben, mint három éve; így is nagy szám, csak épp 10%-kal kisebb szám. Maga a fő folytatás nem tudott tehát meríteni oly módon a 2012-es sikerből, mint a szereplők egyéni megmozdulásai, és ez tökéletesen érthető. A műfaji túláradáson kívül is érthető, hiszen erősen feszegette egy film box office-lehetőségeinek határát akkor Joss Whedon munkája, amit, olybá tűnik, nem lehet kibokszolni egy újabb szintig egyhamar.

További apróság, ami befolyásolta a rekord elmaradását, az némi otthon marasztaló esemény: a média által alaposan taglalt Mayweather–Pacquiao bokszmérkőzés, ami mindenféle rekordot szállított az eseményt közösen közvetítő HBO és Showtime csatornák számára szombaton. Az ezen a napon beállt negatív változás az Ultron kora bevételében szembetűnően nagyobb, mint amit az első rész könyvelhetett el annak idején, de persze egy folytatásnál az ilyesmi eleve adott. A több mint 4200 moziban futó sci-fi akciófilm összességében beváltani látszik a reményeket, hiszen a kritikai visszhang korrekt, a nézői értékelés pazar, és akár úgy is alakulhat, hogy négy hétig őrzi elsőségét a film, bár biztosítottnak csak a következő forduló látszik. A végösszeg 500 millió dollár fölé várható, s talán megcsíphető egy negyedik hely az öröklistán az Avatar, a Titanic és a Bosszúállók mögött (ehhez 535 millióra volna szükség).

Nemzetközileg 439 millió dollárnál jár a film, vagyis globális bevétele 627 millió.

> végszó & ami jön
Mondhatni éppen akkora mozgolódás volt a hétvégén az amerikai mozikban, mint egy hónapja, a Halálos iramban 7. premierjekor. Akkor viszont a mezőny többi része módfelett elevenebb volt, így most a #1 a komplett jegybevétel csaknem 85%-át (!) birtokolja. Az Ultron kora a jövő héten is magabiztosan vezet majd, valószínűleg ugyancsak a második pozíciót szerezve a legjobb második hétvégék toplistáján – ehhez elég 76 millió dollár, de ideális esetben 80 millió alá nem esik. A második helyre Reese Witherspoon vígjátéka, a Csábítunk és védünk farol majd be, kedvező széljárás mellett 25 millió dollár feletti eredménnyel.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 ú  Bosszúállók: Ultron kora
$187.7m $187.7m $280m
2 3  Adaline varázslatos élete
$6.3m $23.4m $25m
3 1  Halálos iramban 7.
$6.1m $330.5m $250m
4 2  A pláza ásza Vegasban
$5.6m $51.2m $30m
5 4  Végre otthon!
$3.3m $158.1m $130m
6 12  Hamupipőke
$2.4m $193.7m $95m
7 6  Ex Machina
$2.2m $10.9m $16.4m
8 5  Unfriended
$2.0m $28.5m $1m
9 7  The Longest Ride
$1.7m $33.2m $34m
10 10  Hölgy aranyban
$1.7m $24.6m $11m

 

Címkék

joss whedon disney box office marvel sequel superhero the avengers avengers age of ultron

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr727427122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LasDen 2015.05.03. 18:21:39

pedig azt hittem, hogy minden létező és nem létező rekordot megdönt a multiverzumban :O

Feiertag Erik · http://fastfoodcentral.blog.hu 2015.05.03. 18:33:19

Remélem ez az első jele a pukkanó lufinak.

Mester0523 2015.05.03. 18:36:59

Milyen pukkanó lufi? Csak azért mert nem döntött rekordot már le is húzhatja a redőnyt a szuperhős mizéria? Erősen kétlem...

tjunior 2015.05.03. 18:43:50

Ilyen amikor minden idők második legnagyobb nyitóhétvégéje csalódáskeltő :). 400 azért meglesz. Lassan belefáradnak az emberek ebbe a tömegtermelésbe.

misafeco 2015.05.03. 19:04:24

@Feiertag Erik: Szörnyű, hogy "csak" minden idők második legnagyobb nyitóhétvégéjét hozta, és "csak" 500 milliót ér el az USA-ban (a világ többi részén is hülyére keresi rajta magát a Disney).

misafeco 2015.05.03. 19:05:10

@tjunior: A Mad Max nem kerül Kínában a mozikba. Kezdhetsz aggódni. :)

Repce Manó 2015.05.03. 19:23:08

"kritikai visszhang korrekt, nézői értékelés pazar" - valaki már évek óta rávilágított, hogy a képregényfilmek irreálisan jobb értékelést kapnak a kritikusoktól, a nézői visszajelzés? szerintem sok rajongó már akkor is 10-eseket dobnának az imdb-n, ha a szereplők beöltözve elénekelik a Boci Boci tarkát egymás kezét fogva.

misafeco 2015.05.03. 19:27:46

@Repce Manó: Tekintve a Hihetetlen Hulk, a Vasember 2., vagy a Thor 2. értékelését, ebben csak egyetérteni tudok.

E900 2015.05.03. 19:34:57

Ez még mindig nagyon jó.
Disney becslései szerint 150-175 milliót gondolt neki most. Igy is több lett.

misafeco 2015.05.03. 19:47:51

@E900: A Disney rekordot várt, mint szinte mindenki, aki hozzáértő.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.05.03. 19:52:01

@Feiertag Erik: Továbbra se kötelező nézni. Vagy ez valami terjedő kór, hogy ha valami nem tetszik valakinek, akkor az csődöljön be, húzza le a rolót, takarodjon a picsába, stb?

Remélem top 5-be kerül a film, aztán mutathatja a középső ujját a Marvel a károgóknak. Nem értem mire jó ez.

Repce Manó 2015.05.03. 20:29:04

@REMY: az a terjedő kór, hogy nincs más alternatíva, amit érdemes lenne elkészíteni, mert a paraszt már csak Marvel filmet meg Star Warst meg Halálos iramban-t néz és minden más eredeti ötlet bukás, aminek az lesz az eredménye, hogy nem lesznek új ötletek, vagy ha igen, akkor kis költségvetésből... és igen, nekem sem tetszik ez a tendencia, mert ugyan én szerettem az első Marvel filmeket, de egyre gyakrabban észlelem, hogy a futószalag effektusnak hála a minőség is romlik, lásd a jelen tárgyalt filmet, ha majd látod. Van, aki most ecsetelte a facebook-on, hogy ő az X filmet nem nézi meg, mert az nem moziban nézős, de a Marvel mindegy milyen fost tol az arcába, az moziban nézős lesz. Nézz rá a nyári premierdátumokra! Minden folytatás, előzmény, spin-off, tele vagyunk sokadik részekkel és nem kapunk semmi újat. San Andreas szerinted siker lesz? Egyáltalán lesz még más látványfilm? Mortdecai és Blackhat még ha rossz filmek is, engem aggaszt, hogy ennyire alulteljesítettek, mert bármikor jöhet egy olyan film, amiben lenne potenciál, de lehet meg sem szavazzák neki a zöld útat, vagy ha igen, 20 millióból forgass akciófilmet amatőrökkel és hátha megtérül. Szerinted az nem röhejes, hogy 15 éven belül harmadjára jön majd Pókember eredetfilm? Látom, hogy neked képregényfilmes avatarod van, biztos bele vagy őrülve ezekbe az egy kaptafára épülő én már nem is számolom, hogy hanyadjára kell megmenteni a világot ugyanabban az univerzumban filmekkel, de én szeretnék látni több Éjjeli férget, Holtodiglant, meg már sorolni sem tudom, mert nincs más a menün. Igen, én remélem, hogy gyorsan visszaesik és a Vasember 3 lefutását követve valami 430 milliónál megáll és lassan egyre több nézőt veszítenek ezek a franchise-ok, amíg nem lesz értelme ilyet csinálni és valamelyik stúdió csinál valami mást. Én speciel ott tartok, hogy lassan jobban várok egy Szürke ötven árnyalatát, mert abból nincs kéthavonta egy premieren.

tjunior 2015.05.03. 20:31:59

@REMY: Azért még a véleménynyilvánítás szabad nem? Van aki már megcsömörlött ezektől a szinte egy kaptafára sorozatban készült filmektől. Bakker 2016ban és 17ben 8-8 képregényfilmet akarnak a mozikban (nyilván nem mind Marvel). Csoda, hogy van aki, köztük én is unja már, hogy lassan minden hónapban jön egy. Semmi bajom a szuperhősökkel, de ez már sok szerintem.

batboy 2015.05.03. 20:59:17

nagyon szép, nagyon jó, kábé háromszor fogom megnézni moziban. mert paraszt vagyok.

misafeco 2015.05.03. 21:20:43

@tjunior: Uh, bocsi, összekevertelek totorohun-nal.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.05.03. 21:20:53

@tjunior: Minden héten új filmek kerülnek a mozikba, el lehet menni és meg lehet nézni a maradék 450 filmet.

Azt meg nehogy elvárjuk már a tömegtől, a moziba járók 95%-ától, hogy a művészibb filmekre üljenek be a popcornmozik helyett. Persze fasza lenne azt látni, hogy egy eredeti, tényleg király ötlet jól teljesít a pénztáraknál. De ez ritka, és akármennyire is küzdenek itt egyesek, hogy márpedig ez lenne a helyes, sose lesz ilyen. Hiába mennek ki majd a képregényes hülyeségek. Jön más.

Régebben is özönlöttek a popcornfilmekre, de a médiának hála, a technikai fejlődésnek hála természetes, hogy még többen mennek manapság az efféle filmekre. Mozi a szórakoztatóipar része. Ezt pedig teljesíti ezekkel az alkotásokkal.

@Repce Manó: Nem lesz új Pókember eredettörténet. :)

Holtodiglan, ha jól emlékszem eléggé jól teljesített. Éjjeli féreg 8,5 milliós büdzséből csinált 38 milliót, ami szintén teljesen korrekt ahhoz képest, hogy mennyire promózták, vagy, hogy mennyire tömegtermék. De mit vársz? Egy Éjjeli féreg hozzon 7-800 milliót világszinten?

Vannak eredeti ötletek, ott vannak a mozikban, de attól, hogy nem azoktól hangos a média, még ott vannak és nézheted is őket. Én szeretem az efféle filmeket is, de nem várok el tőlük olyat, amit ebben a világban esélytelen véghezvinni. A TÖMEG nem ezekre kíváncsi, és ettől még nem lesz paraszt egyik, se másik. Bár tény, vannak érdekes dolgok, mert az Adam Sander féle hülyeségek meg a Szürke ötven szarját se tudom felfogni, hogy lehet ennyire sikeres. Viszont, míg ezek tényleg a filmgyártás legmélyét képviselik, addig a képregényes alkotások a blockbusterek között igencsak kimagaslóak. Egyiknek se az a célja, hogy filmtörténeti remekmű legyen, csak szórakoztasson. ezt pedig többnyire sikerrel megoldják. :)

tjunior 2015.05.03. 21:28:55

@REMY: Ne túlozzunk már...nyilván aki kritikával meri illetni a Marvel filmeket, az egyből már kultúrsznob aki csak lett művészfilmet hajlandó megnézni rétorománul. Teljesen félresiklott az érvelésed mivel nem a popcorn filmeket kritizáltam, hanem ezt a tömegtermelést.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.05.03. 21:34:46

@tjunior: Oké, de mit vársz? Felgyorsult a világ, olyan pénzek mozognak, amit mi átlagemberek fel sem foghatunk. Egyre rövidebbek lesznek a határidők, egyre több filmet kell készíteni. Ez a trendi, ezzel nem tehetünk semmit. Hiába várod el, hogy ne legyen tömegtermelés és mondjuk az évi 8 marvel/dc filmből csak 2 legyen. Ez senkinek nem érdeke. Se a stúdiónak, se a fogyasztónak.

Ecco 2015.05.03. 21:40:33

@Repce Manó: "de én szeretnék látni több Éjjeli férget, Holtodiglant"

Azért azt remélem vágod, hogy attól még, hogy az Avengerst kevesebben nézik meg, a Nightcrawlert nem fogják többen? Szerinted melyiknek van értelme, picsogni, hogy sokan néznek közönségfilmeket, vagy reklámozni az alternatívokat és "elvinni rájuk még egy embert"? :P

misafeco 2015.05.03. 21:43:14

@REMY: Azért az erős túlzás, hogy a képregényfilmek a blockbusterek közül kimagaslanak a minőség szempontjából.

A mondandód többi részével nem vitatkozom, mert tényleg mindenki azt néz, amit akar. Aki unja a képregényeket, annak idén is van rengeteg opciója akkor is, ha csak a mainstream érdekli. Lesz nyáron vagy 3 képregényfilm az Avengersszel együtt, az azért nem annyira vészes. Más kérdés, hogy pár év múlva már tényleg annyi jön belőlük, hogy nem győzik nézni az emberek.

Németh Barna 2015.05.03. 21:45:41

@REMY: "nem lesz paraszt", de azért finoman leparasztoztad a Sandler és szürke rajongókat :)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.05.03. 21:47:54

@Németh Barna: Rosszul írtam, vagy értelmezted, mert engem nem zavar, hogy azokat is nézik, csak nem tudom felfogni, hogy mit szeretnek ennyien bennük. :)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.05.03. 21:49:03

@Németh Barna: Mert mondjuk én eléggé mindenevő vagyok, de azok még az én gyomromat is megterhelik.

Csaba Turbucz 2015.05.03. 21:50:42

Rekord döntés is csak maywather és pacman miatt nem volt :) jó darabig nem fog az a lufi kipukkadni! 2milliárd nem de 1,6-1,8 meg lesz nekik!

Németh Barna 2015.05.03. 21:52:12

@REMY: Hát igen, mindenkinek más a hülyeség, de fentebb elhangzott a megoldás, nem kell megnézni :) Opció mindig van. Igaz, itthon egyre szánalmasabb, de van. Még jó, hogy egyre több a tematikus filmhét/filmnapok, ez kicsit tágítja a szűkülő horizontot.

Kovács Erzsébet 2015.05.03. 23:17:35

@REMY: "a Szürke ötven szarját se tudom felfogni, hogy lehet ennyire sikeres. Viszont, míg ezek tényleg a filmgyártás legmélyét képviselik"
Akkor az ördög ügyvédje leszek. A Szürke az "irodalmi" alapanyaghoz képest egy decensen összerakott romantikus film, mint amilyen anno a Micsoda nő! volt. Női fantázia, női film, amire, mint a box office mutatja, kereslet van, kínálat alig. A film igazi hibája (azon túl, hogy tovább romantizálja az alapanyagban olvasható bántalmazó kapcsolatot) az, hogy rettenetesen unalmas és középszerű gazdagságpornó (imitt-amott szándékolatlan önparódiával, pl. a barkácsbolti jelenetben).

Spawn85 2015.05.04. 00:27:23

@batboy: Én ma néztem negyedszer. Szóval akkor én nagyobb paraszt vagyok :P

Repce Manó 2015.05.04. 11:35:30

@REMY: naná, hogy félreértettél, de én sem fogalmaztam teljesen tisztán. Örülök az Éjjeli féregnek és a Holtodiglannak is, de szeretnék több önálló ötleten alapuló blockbustert. Önálló ötleten alapuló blockbustert. Mint majd most lesz a San Andreas, ami valószínűleg bukás, de ha a film a maga műfaján belül kiváló is lenne, már most lesajnálóak a vélemények róla. De ne csak katasztrófafilmekről beszéljünk, szeretnék Ál/arc-ot, Con Air-t, A sziklát. De nem Olympus has fallen-t, ami ugyan hozott 100 milliót, de meglehetősen gagyi cgi-vel készült, mert látták a bukás lehetőségét és nem szavatak neki meg egy normális költségvetést. De látom az emberek előítéleteiben is. Kijön az új Star Wars vagy Marvel film előzetese és már automatikusan megy ezen a fórumon is a f@szverés, hogy húde jó lesz, alig várom, függetlenül attól, hogy jó-e a film. Pedig dramaturgiailag kábé egyenértékű a Szürke ötven árnyalatával. Hogy megvédjem Kovács Erzsébet kommentjét is, az nem rossz film. Sőt, én speciel egy szintre emelném, ha nem magasabbra a Bosszúállók 2-vel, mert az tényleg a középszerűség magasiskolája, amit a Marvel már képvisel egy ideje, de a nagy számok és a pénz törvénye alapján tényleg készült pár több, mint korrekt képregényfilm. De, hogy mire alapozod, hogy kimagasló minőséget képviselnek? Minél több képregényfilm készül, annál inkább csak bővül a csapnivaló filmek listája. Nem azért mondom, férfiként én is inkább a Bosszúállók 2-t fogom megnézni mégegyszer, mint A szürke ötven árnyalatát, mert az ízlésem ezt kívánja meg, de észreveszem, hogy a női közönségnek íródott mű sem rossz. Mellesleg ez is egy érdekes téma, hogy ha Alkonyat vagy Szürke film jön, már automatikusan még mielőtt egy képkockát is láttunk volna a filmből, már megy az utálkozás, ellenben egy Marvel film esetében, még ha röhejes is, amit látunk, jönnek a szakértők és elkezdik magyarázni, hogy hát ennek ilyennek kell lennie. Ergo már a kritikusoknál is érezhető, hogy nem elvárásokkal, de rajongással ül neki az anyagnak, de még arra is mernék pénzt tenni, hogy a stúdió lefizeti az újságírókat, hogy azért rosszat ne nagyon írjanak már róla. De így egyáltalán a nagyobb franchise-oknál, mint most a Halálos iramban 7-nél is látom, hogy erősen túl van értékelve. Elfogadom én, hogy más az ízlésem, csak én szeretem a szuperhős filmeket, szeretem a blockbustereket, és sajnos észlelem, hogy a minőség vagy romlik és senki nem veszi észre, vagy átalakul, hogy kizárólag nagyobb és több kell a népnek. Ezeket a cgi és eseményorgiákat pedig olyan szinten túlzásba viszik már, hogy az ember immunis lesz rá. De hát ez van, én látom, hogy átalakul a világ, nem látunk több 'A szikla' vagy 'Ál/arc' filmet, vagy ha igen, akkor megalázóan kis költségvetéssel a kis művészteremben harmadmagammal. Amit ettől még bizonyára nagyon élvezhetek. Nem panaszkodni akartam, csak a kommentedre reagáltam, hogy miért nem örülünk a sikerének. Mert szar a film és nem érdemli meg, mert akkor még több szar film készül, ami majd kirekeszti az alternatívát a mozikból, hiszen már csak a biztos befutók kapnak pénzt, míg az eredeti ötletek vagy el sem készülnek, vagy a bemutatójuk bizonytalan, gondolok itt most a Green Inferno-ra, aminek tavaly szeptemberben kellett volna megjelenni... bár sejtem, hogy ott valami cenzúrás okok vannak a háttérben.

L. Thomson 2015.05.04. 15:25:41

Parasztozás teljesen felesleges. Csak az indulatokat korbácsolja fel és nincs semmi értelme.

"egyre gyakrabban észlelem, hogy a futószalag effektusnak hála a minőség is romlik"

Mikor voltak a Marvel filmeknek nagy minősége? A Vasember egy szórakoztató, laza blockbuster volt. 1 bugyuta fő gonosszal + jó pár hibával, de időben jött és beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A hihetetlen Hulk, Vasember 2., Thor és a Amerika Kapitány első része max. közepes filmek. Bosszúállók pedig jól zárta az első fázist. Egy ütős, élvezetes látvány mozi és kész. 2. fázis eleje folytatta a középszerűséget. Vasember 3. számomra a legkínosabb marvel film. Thor: Sötét világ is csak egy kicsit jobb az előzőnél. Amerika Kapitány: A tél katonája és A galaxis őrzői-ért pedig általában oda volt a publikum nagy része és még az én vas(nem ember :)szívem is a sikerültebbek közé rakja. Szóval inkább jött a javulás :). Ultront még nem láttam, de biztos megnézem. És még ott van a Hangya, ami részemről eddig teljes érdektelenséget váltott ki.

Szegény Star Wars rajongóktól pedig mit vársz? 10 éve volt az utolsó rész a moziban. Előző trilógia pedig hát... Szóval kivannak éhezve és világ egyik legnépszerűbb univerzumáról van szó.

Új Pókemberről. Már a 2. Hulk filmnél sem merték meglépni, hogy eredet történet legyen. Szerinted 5 mozi film és 2 színész után ezt az utat választják? Nagy hülyeség lenne. Szerintem még az én nagyim is kívülről fújja.

Egyébként üdv Mindenkinek!

Spawn85 2015.05.04. 21:23:43

"Van, aki most ecsetelte a facebook-on, hogy ő az X filmet nem nézi meg, mert az nem moziban nézős, de a Marvel mindegy milyen fost tol az arcába, az moziban nézős lesz."

Ebben mondjuk szerintem az is benne van, hogy Magyarországon a mozijegyek ára és a fizetések sokszor nem annyira vannak összhangban úgymond. (Legalábbis nekem sokan panaszkodtak emiatt) És sokan nagyon megválogatják, hogy mikor és mire mennek el moziba.
(Többen nekem ezzel magyarázták a kamerás minőségben való filmek letöltögetését is. Konkrétan volt ismerősöm Mo.-n akit akárhányszor hívtam moziba mindig az volt a válasz, hogy "Áh, inkább letöltöm")

Amíg Mo.-n éltem és dolgoztam én is megválogattam, hogy mire megyek el moziba, és ha arról volt szó én is inkább ültem be mondjuk egy Marvel látványfilmre mint mondjuk egy művészfilmre. (Aztán DVD-n az utóbbit is megnéztem)

Sőt itt Angliában is akkor kezdtem el rendszeresen (heti 3-4 alkalom) moziba járni amikor felfedeztem a havi bérletet amit a korábbi Ultron posztnál kibeszéltünk. Azóta viszont igen, mindenre beülök ami egy kicsit is érdekel. (Ami meg nagyon arra többször is :) )

Repce Manó 2015.05.05. 09:45:32

@Spawn85: a jó kis Anglia :) gondolom te is szembesültél már vele, hogy ebben az országban, annyira nem érdeklődnek az emberek a művészfilmek iránt. Sejtem, hogy Londonban jobban, ahogy több ember, több igény és több lehetőség, de itt vidéken, ahol egyébként is minden olcsóbb, tényleg csak ezeket a mainstream filmeket látni. Egy Boyhood vagy It Follows már eseményszámba megy annak a maréknyi érdeklődőnek, míg otthon egy ilyen csicska városban is, mint Nyíregyháza, van választék a Krudy moziban és esetenként még be is ülnek rá az emberek. Plusz had reklámozzam már a Krudy mozit még egyszer, a jegyár most sem több, mi több, meg sem közelíti az 1000 Ft-ot, de hasonlóan olcsó és jó minőséget képvisel a debreceni Apolló mozi illetve emlékeim szerint Miskolcon a Művészetek háza. Emlékszem a Krudy moziban anno volt éves bérlet, ami alapján 200 Ft volt minden film egész évben, én meg egy-egy szabadnapomon beültem és ott maradtam. Ott volt Lars von Trier napok, Kurosawa-kat láttam moziban. Eastbourne-ban meg az A Million ways to die in the West is csak két hétig ment, mert a második hétvégéjén 10-en sem ültünk a teremben egy vasárnap délután. De van ellenpélda is, gondolom ritka, de a Nightcrawler-t mikor másodjára néztem, tele volt a terem egy hétköznap este. Ellenben van angol ismerősöm, aki kitalálta, hogy megnézzük az Expendables 3-at moziban, majd egy héttel premier előtt mondta, hogy nincs rá pénze, pedig olyan munkahelye van, ahol én alsóhangon 200 fontot tennék félre havonta, de úgy, hogy jól élek. Illetve az volt még érdekes számomra, hogy egy Breaking Bad vagy Game of Thrones sorozat már "crap" jelzőt kap, mert már az is túl magas egyeseknek. Minden más nemzet viszont rajong ezekért, de angolt még nem láttam, aki szereti ezeket.

Oktogon8 2015.05.05. 14:17:16

@Repce Manó:
Tök jó, kár hogy más városban (pl. Győr) nincs ilyen mozi :(

De ki nézi akkor Nagy-Britanniában a BBC-s drámákat?
Ki az a 1,5 millió Nagy-Britanniában élő aki a Game of Thrones évadpremiert nézte?

Oktogon8 2015.05.05. 14:19:54

@LazacGalaxis:

Akkor mondjuk úgy hogy a jövőben jó eséllyel a Marvel filmek közepesnél gyengébbek lesznek a jövőben tehát a Thor 2-höz hasonló filmek lesznek és nem a Galaxis örzőihez hasonlók.

Németh Barna 2015.05.05. 15:11:55

@Oktogon8: A nagyvárosiak, mint általában mindenhol. Az Egyesült Államokban is csak 6-7 millió nézi a 300+ millióból, zömében nagyvárosiak.

Spawn85 2015.05.05. 15:13:00

@Repce Manó: Szerintem minden országban megvan az a réteg akit érdekel a művészfilm. Persze itt London nyilván más mert itt nemcsak angolok hanem szó szerint a világ minden tájáról vannak emberek.

Azt viszont senkinek sem hiszem el hogy itt dolgozik Angliában és nincs pénze mozijegyre :D (Nekem még akkor is volt ha akartam amikor a minimálbér 2/3-ából éltem)
Szerintem haverod leszedte az Expendables 3-at (kiszivárgott ugye elég jó minőségben), megnézte aztán rájött hogy szar és nem akart érte pénzt kiadni :)

A Game of Thrones esetében mondjuk a 3. Évad nekem sem jött be igazán. A Breaking Bad meg...nem tudom mi. Persze nem csoda, nincs időm sorozatokra. (De hogy is lenne amikor állandóan moziban vagyok -vagy színházban vagy a drámasuliban- szabadnapom meg eleve csak egy van egy héten -akkor van a suli- :D )

Németh Barna 2015.05.05. 15:22:15

@Repce Manó: Azért ez elég érdekes okfejtés az újságírókról, akiknél jelenleg úgy 65-67/100-on áll az Avengers 2 (Metacritic és Rotten Tomatoes alapján). Nem kell mindenben összeesküvést látni :)

L. Thomson 2015.05.05. 15:28:48

@Oktogon8: Persze ez az irány is egy lehetőség, mert az a bizonyos futószalag a 3. fázisban tényleg meglódul. Kockázat megvan. De szerintem megmarad hullámvasútnak. Rossz, közepes és jobban sikerült részekkel.

Marvel Paraszt 2015.05.05. 15:50:15

@LazacGalaxis: bárcsak lendülne már, de még jövőre is csak két filmet tolnak. a Phase 3-at pedig stílusos lett volna három filmmel indítani. :D

L. Thomson 2015.05.05. 17:51:02

@Marvel Paraszt: Hát vannak, akik csökkentenék a fordulatszámot, mások pedig alig várják, hogy beinduljon. Van ez így :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása