aeon flux

ready for the action now, danger boy?

blomkamp ma is mondott valamit Németh Barna
2015. február 28. 21:02:00

Kategória: film 16 komment

Ugye először volt az, hogy Neill Blomkamp mégsem csinálhat Alien-mozit, aztán meg az, hogy mégis. Ezután kijelentette, hogy volt az Alien, aztán az Aliens, majd az ő filmje. Lett is közfelháborodás, hogy csak úgy el akar törölni két epizódot, mire Blomkamp meghátrált, mondván ő nem akar ilyet, csak az első két felvonást akarja folytatni. Persze ettől még Fincher harmadik, és Jeunet negyedik mozijának sztorija menne a kukába, úgyhogy Blomkamp ma újat gondolt: a Variety értesülései szerint az új film a folytatások előtt játszódna, egyfajta hidat képezve az első és a második mozi között, mert hát így érvényesülne Blomkamp óhaja.

Ez nagyon szép, csakhogy Sigourney Weaver viszont Ripley történetének méltó lezárásáról beszélt a tervbe vett produkció kapcsán, ez az új felállás viszont éppen ezt nem hozná meg, hacsak nem átvitt értelemben kell értenünk ezt is. (megj.: A Variety kijelentő módját vegyétek inkább feltételesnek, sok itt a félreértés!)

alien_1.jpg 

Címkék

alien sci fi sigourney weaver neill blomkamp filmhir

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr37229209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Németh Barna 2015.02.28. 21:23:06

Szóval ha a 3. és 4. rész továbbra is a történet részét képezi, akkor tényleg az az egyetlen megoldás, ha ez azok előtt játszódik. Eddig világos. De hogy lesz Weaver újra 20 éves? Mitől lesz az méltó lezárás? És egyesek még a Prometheust nevezték túlbonyolítottnak :)

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2015.02.28. 22:22:33

Miután az Alien 3 közvetlenül ott folytatódik, ahol az Aliens véget ért, ez az elképzelés elég nehezen megvalósíthatónak tűnik.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2015.02.28. 22:26:48

Ha meg az Alien és az Aliens között játszódna kb. szintén csak azt nézhetnénk, hogy Ripley hibernációban alszik.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.02.28. 23:15:48

A nemzetközi sajtónak most már össze kéne kapnia magát. Blomkamp nem mondott olyat, hogy az ő filmje az Aliens és az Alien 3 között játszódna. Azt mondta, hogy az első két részre hajazó filmet akar. Komolyan, azért a Variety-ből ennél többet néztem volna ki.

Németh Barna 2015.02.28. 23:38:58

@Zalaba_Ferenc: Mert mindenki össze-vissza beszél ahelyett, hogy kinyögne egy értelmes mondatot. A másik nekiáll kombinálni, meg hivatkozni valakire, aki úgy gondolja, hogy...
Ez a szerencsétlen is csak magyarázkodik ahelyett, hogy egy világos mondattal tisztázná a helyzetet és elmondani, mi a francot keres ott Hicks, ha nem akarja lenullázni a 3. és 4. részt.
Elég nevetséges, ezért választottam címnek, hogy "mondott valamit" :)

Németh Barna 2015.02.28. 23:54:30

@Zalaba_Ferenc: Mondjuk abban tök igazad van, hogy a Variety lehetne kicsit körültekintőbb, mert őket aztán a kutya nem szokta megkérdőjelezni :/

batboy 2015.03.01. 00:06:53

tisztázzunk valamit: Sigourney Weaver le akarta zárni a karaktert, így az Alien 3-ban megírták a halálát. Aztán elkészített egy negyedik filmet, amiben lezárta a karaktert azzal, hogy visszatért a Földre. Erre most közli, hogy a karakter a levegőben lógva lett hagyva, így elkelne egy méltó lezárás, egy ki-tudja-mikor játszódó filmben.

zseniális! át is lehetne nevezni az Alien filmeket:
Ellen Ripley's Serial Close Space Adventure
(featuring the acid band, Aliens)

@Zalaba_Ferenc: az Alienre és az Aliensre hajazó filmek ötlete olyan rosszul hangzik, mint amennyire jól cseng elsőre.

The beast is done. Cooked. biztos sokan fognak még egyszer elfehéredett körömmel és szederjes ajkakkal izgulni az Idegen elképesztő életciklusain (nem). ki kell tehát találni valami MŰKÖDŐ újdonságot, ami viszont sokkal nehezebb mint azt hinnénk. de ha sikerül is, akkor még rá kell tenni az állig felfegyverzett, de tökéletesen alkalmatlan űrkommandósokat, a diszfunkcionális családot, az anya-anya rivalizálást, stb.

Sok szerencsét Blomkamp!

sinex321 2015.03.01. 03:35:28

Elképzelhető megoldás lenne, ha Weaver Ripley lányát játszaná öregebb korában. Így adva egy folytatást az Isolation-nek. Ez pont az 1. és 2. rész között játszódana. Nem tudom mit lehet ebből kihozni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.03.01. 08:09:46

Az első kettő közé akar hidat?
Miért nem a kettes hármas közé akkor már??

exilis 2015.03.01. 09:23:33

Nehéz dolga lesz az biztos. Ha jót akar, akkor nekiáll turkálni a 70-80-as évek scifi novellái között, és azok közül valamelyikre húzza rá a filmet. El nem tudom képzelni, hogy a mai eltunyult, vizuális kultúrán csökevényesedett agyak fel tudnak mutatni valami érdekeset a témában.

Bence Gerhardt 2015.03.01. 09:52:36

@Zalaba_Ferenc:
Blompkamp is összekaphatná magát. Eleve úgy indult, hogy akarja, de nem lehet; aztán lehet, de nem akarja; aztán akarja is, lehet is. Kész cirkusz, "itt van Blompi bohóc, gyerrekeeek, akarjááátok? igeeeen?"... Eközben koncepciós rajzokat posztol az élő Hicksről, majd az első két részre hivatkozik (közben a háttérben Weaver azzal asszisztál, hogy Ripley sorsának nem megfelelő lezárásáról filozofál). Most meg az a feltételezhető álláspont, hogy a négy film marad.
Ha így van, és nekünk (meg a nemzetközi sajtónak) így is kéne kezelnünk az eddigi kommunikációt, akkor nem kéne helyre rakni a koncepciós rajzokat, meg az eddigi kijelentéseket?

Én pl. nem bírom az ilyen nyilvános huzavonát. Vagy direkt hülyéneknézős stratégia van, vagy nincs is még meg a végleges koncepció, de már nagy erővel kommunikálják a semmit. Nekem egyik verzió sem szimpatikus. Tisztára, mint egy itthoni választási kampány.

Szerintem derüljön ki az összes eddigi részről, hogy Ripley csak álmodta, amíg Bobby zuhanyzott.

batboy 2015.03.01. 12:43:14

@Bence Gerhardt: aláírom én is. egyik verzió sem szimpatikus.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.03.01. 13:50:58

@Bence Gerhardt: Igazából egyetértünk. Mindenki fogja be a száját. Egyébként a rajzok csak rajzok. Akkor még nem volt film, csak fantáziálgatás. Beléjük lehet látni bármit, mint ahogy Blomkamp nyilatkozatait is lehet így is meg úgy is értelmezni: a sajtónak sikerült kétszer is félreértelmeznie (köztük amúgy nekem is, habár odatettem egy "ha"-t): a nagyobb baklövés egyértelműen a Variety-é (érdekes módon a fontosabb orgánumok nem is vették át tőle a hírt), ugyanis Blomkamp tényleg nem mondott olyat, hogy az ő filmje az Alien és az Aliens között játszódna (amúgy tényleg van zavar, mert fent én is rosszul írtam :). Vicces, hogy közben a Vaiety törölte a maga hivatkozási alapját, de azért még megtekinthető.

Bence Gerhardt 2015.03.01. 14:12:56

@Zalaba_Ferenc: Őszintén szólva, bár a fentiekben kritizáltam Blompkamp megnyilvnulásait (és a kritikát tartom is!), alapvetően egy zseninek tartom. De ha dollármilliókkal és dollármilliós nagystúdiós franchise-okkal (ráadásul filmtörténeti legendákkal) kíván játszani, akkor azért meg kéne tanulnia hogy a hollywoodi stúdiórendszerben a rendező nem csak kreatív szakember, hanem projektmenezser és kommunikációs vezető is.
Benne amúgy a produktum tekintetében bízom is, a Foxban nagyon (nagyon-nagyon) nem. Amilyen módon erőszakolták meg, taposták agyon és hugyozták le eddig az Alien univerzumot (kezdve a számomra csakazértis zseniális 3. résszel, folytatva a gyalázatos AvP-kkel, megfejelve a kelleténél jóval inkább véleményes (khm) Prometheus-szal), félek, hogy f@szra húzzák ismét, Blompkamppal együtt (aki az Elysium kapcsán már valószínűleg sejti is, milyen érzés az). Blompkamp összevisszának tűnő nyilatkozatai nem azt a képet mutatják számomra, hogy erős kézzel tartaná és irányítaná a projektet, sokkal inkább azt sugallja, hogy egyelőre még a producerekkel és egyéb kurvaokos nagyszavú ötletemberekkel pettingelnek/szkanderoznak. Imádkozom, hogy a kisdedhez furakodni akaró sok jószándékú szakember agyon ne dédelgesse az újszülöttet, mint pl. a Robotzsaru remake-et.
Meg nehogy, mint a Prometheust, megint a nézőknek kelljen megírniuk a filmet internetes kommentekben, utólag.

Blompkamp egyelőre olyan benyomást kelt, mint egy szerencsétlen fasz, aki úgy próbál valami jót alkotni, hogy közben damilon ráncibálják az ostoba, újgazdag megrendelők.
Drukkolok, hogy ő legyen az erősebb, és hogy közben észnél is legyen azért.

Benny1223 2015.03.01. 17:04:49

Blomkamp az általános véleményekkel ellentétben szerintem egyáltalán nem egy zseni.
Egy effektes faszi aki egyszer elsült a District 9-al, bár én azt is csak egy élvezhető sci-fi-nek tartom, korántsem zseniálisnak, egy Alien Nation remake Dél-Afrikába oltva.
Az Elysium olyan amilyen, és ott jobban kijön, hogy emberünk inkább kreatív és technikai oldalon kéne , hogy villogjon, nem kell rá egész filmet bízni. A mostani robotos filmje is neccesnek tűnik, de azt majd meglátjuk, mennyire igazolja, hogy Alient kell e neki adni.
Egyébként összességében pont ő bizonyíthatná rátermettségét azzal, ha pusztán az Alienből ( is) építkező, de eredeti ötlettel állna elő, kompromisszumok nélkül, és nem a 30-40 éves koncból próbálna meg marni...Az Alien világát meg hagyjuk már békében nyugodni végre, akármennyire jó is, persze pénz beszél, kutya ugat...de tudni kéne nemet mondani és a saját utunkat járni.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása