aeon flux

ready for the action now, danger boy?

rick deckard tényleg visszatér Németh Barna
2015. február 27. 09:31:00

Kategória: film 8 komment

Úgy tűnik, ez a nagy bejelentések hete, bár ez a mostani közel sem annyira meglepő fordulat. Már korábban is volt róla szó, hogy Harrison Ford elolvasta A szárnyas fejvadász folytatásának forgatókönyvét, tetszett is neki, de akkor még nem bólintott rá, hogy újra magára öltse Rick Deckard gúnyáját. Ami késik, nem múlik, Ford most igent mondott a néhány évtizeddel az első rész után játszódó második etapra, amelynek szövegkönyvét ugyanaz a Hampton Fancher írta, aki több mint húsz  harminc évvel ezelőtt filmre adaptálta Philip K. Dick regényét is. Akkor David Peoples volt a partnere, a történet továbbszövésében azonban már Michael Green (Zöld lámpás) segédkezett Fancher és Ridley Scott ötlete alapján.

Apropó, Ridley Scott. Logikus lenne, hogy ismét ő foglalja el a rendezői széket, de a jelek szerint Scott csak ötletgazdaként és produceri minőségben vesz részt a produkcióban, átadva helyét a kanadai Denis Villeneuve-nek (Fogságban), akivel már javában tárgyalnak a producerek. A forgatás legkorábban 2016-ban kezdődhet el, vagyis a kész film majd csak A szárnyas fejvadász 35. évfordulóján kerül a mozik műsorára.

blade-runner-sequel-harrison-ford.jpg

Címkék

harrison ford sci-fi anniversary philip k dick sci fi ridley scott sequel blade runner denis villeneuve filmhir film hir

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr937224397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mentat 2015.02.27. 09:44:07

Nem kötekedésképpen, de a "több mint húsz" az közel 33 év jelen esetben :)

McCl@ne 2015.02.27. 09:47:10

Már épp anyáztam volna egy jó nagyot, de ez a rendezőválasztás tetszik. Az Enemy után azt mondtam, hogy bármit megnéznék Villeneuve-től, úgyhogy ehhez tartom magam :)

Németh Barna 2015.02.27. 09:53:14

Ez már csak tényleg képzelgés, de Villeneuve előző filmjének operatőre épp mostanában nyilatkozta, hogy szívesen csinálna sci-fit, mert azt még nem csinált. Az szuper lenne. Ja, Roger Deakins-ről van szó :)

Kovács Erzsébet 2015.02.27. 11:52:10

Villeneuve jó, Deakins is jó, de Ford már Indynek is öreg volt. Fázom ettől a sequeltől.

exilis 2015.02.27. 13:26:33

Szerintem kezeljük egyből paródiaként, és akár még élvezhetjük is.

OneBoy FromBrasil 2015.02.27. 18:34:10

@McCl@ne: +1

- Ford, neki eddig nem áll jól az öregedés színészként, bár nem volt soha színészóriás.

Pölös 2015.03.02. 01:25:14

Fordnak tényleg kihívás lehet

No de Villeneuve, Deakins meg ez az univerzum

(és remélem egy kis EJO cameo)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása