aeon flux

ready for the action now, danger boy?

breaking: pókember hazatér Richter Géza
2015. február 10. 07:04:34

Kategória: film 45 komment

Hihetetlen, de igaz: valóra válik képregényrajongók millióinak álma, mert a Sony és a Disney végre-valahára egyaránt hallgatott az idők szavára a Foxhoz hasonlóan (lásd: Ryan Reynolds, mint Deadpool a mennybe megy), és a két cég megegyezett arról, hogy PÓKI A MARVEL CINEMATIC UNIVERSE-BEN szövögeti tovább a hálóját. Ó, drága nap! Most már az sem érdekel, ha Mr. Grey elkap mindenkit álmában, boldogan halok meg. Részletek a folytatásban.

UPDATE: Új, egyelőre csak részben megerősített infók láttak napvilágot Öcsipókról, amiket legalul keressetek.

spider-man.jpg

A hivatalos közlemény rövid összefoglalója:

 – A megállapodás értelmében az új Pókember először nem egy önálló mozgóképben, hanem az MCU egyik filmjében jelenik meg.

 – Ezután a következő, saját filmet a franchise folytatásaként a Sony Pictures fogja bemutatni 2017. július 27-én, aminek a társproducere a Marveltől saját csapatát hozó Kevin Feige, valamint Amy Pascal (Sony? ex-Sony? Sony-társ?) lesz.

 – A Marvel és a Sony dolgozik a lehetőségek feltárásán, hogy az MCU karaktereit beépítse Pókember jövőbeli filmjeibe

– A Pókember-filmek finanszírozásának és terjesztésének, illetve a végső kreatív kontroll jogát azok tulajdonosaként továbbra is a Sony Pictures gyakorolja.

Hogy ehhez mi köze van az észak-koreai Sony-hacknek, meg a rengeteg szószkavarásnak, volt-e ilyen egyáltalán, vagy csak zseniális piackutatást végzett a két mamutcég a deal megkötése előtt, illetőleg a leggerillább reklámkampányt EVÖR az Interview-hoz, soha nem fogjuk megtudni, de ha őszinte vagyok, mindez szerintem lényegtelen. A Pókember-franchise továbbszövésének korábbi terveit (Sinister Six, Venom,  The Amazing Spider-Man 3, stb.) a Sony naná, hogy törölte, Andrew Garfieldnak pedig megköszönte az eddigi munkáját. Arról egyelőre nincs további hír, hogy a "new" kitétel vajon rebootot jelent-e, de az újabb szereplőválogatás miatt ez szinte biztos.

A Marvel bemutatónaptárára kattintva indulhat a sakkozás: szerintetek az MCU melyik fázisának melyik etapjában tűnik fel elsőként a piros-kék gúnya? Emellett aktualizáltuk, hogy a 2017-es dátum hogyan befolyásolja a premierek már bejelentett időpontját.

UPDATE: Hollywoodi források szerint gyakorlatilag biztos, hogy Andrew Garfield a 31 évével túlkorosnak számít, és nem térhet vissza a pókkosztümben a vászonra, helyette egy fiatalabb színészre számíthatunk. Ennek egyértelmű következménye (vagy inkább oka?), hogy a két "csodapókot" dirigáló Marc Webbnek is búcsút intenek, illetve a franchise eddigi két főmuftijának számító Avi Arad és Matt Tolmach producereket executive producerekké fokozták le.

Többen úgy tudják, hogy pénz nem cserélt gazdát a Disney és a Sony megállapodásának megkötése során, valamint valószínűsítik, hogy a mozijegyek eladási bevételeiből utóbbi több, mint 60%-nyi részesedést tudhat majd a magáénak, míg előbbi a kapcsolódó termékek, elsősorban a játékok értékesítéséből fog tovább tollasodni.

A Sony állítólag nem mondott le teljesen a spinoffokról, így a gonosztevő hatos, a szimbióta és a Spidey-univerzum női karaktereinek hívei még reménykedhetnek.

Címkék

sony disney comics marvel reboot thor spinoff hulk sequel superhero iron man avengers captain america spider-man filmhir avengers age of ultron

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr977157147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

noxwill 2015.02.10. 07:14:07

CA: Civil War.
Ami mondanom se kell, tökéletes az időzítés. Főleg a képregény ismeretében. :)

Richter Géza 2015.02.10. 07:21:25

hová tűnt doggfather :) ?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.02.10. 07:33:05

@Richter Géza: megjöttem. :-)

Szóval a sony ezzel elismerte, hogy nem ért pókihoz illetve elb.szta a rebootot ahogy azt én a csodapók 1 óta mondom.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2015.02.10. 07:47:43

A premiertolásokat is megmondták már:
Thor 17 nyaráról novemberre
Black Panther 17 novemberéről 18 júliusra
Inhumans 18 novemberről 19 júliusra

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2015.02.10. 07:55:29

@Richter Géza: egyébként a hivatalos Sony közlemény nem tartalmazza azt, hogy Garfieldot "kirúgják", sőt, a jelenlegi Pók-csapatról egy szó se esik.
Erről persze sok mindenre lehet következtetni, de még nem mondtak semmi konkrétumot.

ScooHu 2015.02.10. 07:57:48

A Sinister Six-et azért sajnálom. Azt megnéztem volna. Mindenesetre jobban jár Póki így, az biztos. Meg persze mi is.

Richter Géza 2015.02.10. 08:18:08

@Adam Van Helsing: igen, azt nem a hivatalos közlemény tartalmazza, hanem a Sony-hoz közeli források nyilatkozták. a cikk írása közben kellett módosítani a szövegét, közben jött ki a hír. majd figyelünk, és ha kiderül, h pletyka, megírjuk :) .

peterd127 2015.02.10. 08:38:25

@Adam Van Helsing: faszér kellett ezeket eltolni

TomPowell25 2015.02.10. 08:56:47

A Sony nem a reboottal cseszte el (Raimi förmedvényei után arra szükség volt), hanem azzal, hogy túl erős volt a stúdió meg a produceri kontrol. Webb, Garfield és a többi színész ugyanis messze karakterhűbb világot teremtett, csak az a fránya forgatókönyv meg az univerzumépítés ambíciója...

Gallion 2015.02.10. 09:02:22

A Sony meglepően jól jött ki ebből az egyeszségből.

cjnin 2015.02.10. 09:11:34

A miért azért nem olyan nagy titok szerintem:
www.boxofficemojo.com/showdowns/chart/?id=spidermanvs.htm&adjust_yr=2015&p=.htm

Annak örülök, hogy lesz újabb Pókember film, bőven van benne lehetőség.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.02.10. 09:14:10

Jó dolog erre kelni. :) Andrew Garfield-et sajnálom... jó Pókember volt.

batboy 2015.02.10. 09:17:16

vajon volt-e a Marvelnek pár olyan forgatókönyv verziója a készülő filmekre, amikben már szerepelt Spidey, vagy legalább is fent volt tartva a hely számára? :) szerintem simán, hisz ezt a Marvel-Sony summitot már lehetett tudni egy ideje, és sokan reménykedtek benne, hogy ez lesz az erdménye, de nyilván biztos senki sem lehetett. ám ha tervezésről van szó, a Marvel elég róka, igy készülhetett egy ilyen scenarióra...

nekem kábé az év híre eddig

ocse1917 2015.02.10. 09:34:52

Andrew Garfield nem lesz többé pókember?
Akkor lehet a következőt mégis megnézem.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.02.10. 09:54:49

A sony nem mellesleg azt is beismerte elimserte, hogy garfield szar pókember volt.

SoZi · https://www.facebook.com/SosGraphicDepartment 2015.02.10. 09:55:57

Ettől azért tartottam. A Webb-Garfield duó végre jó volt :( Persze jó kezekbe kerül, de most megint ott a lehetőség, hogy félremegy.

Olvastam olyat, hogy Garfield beszólógatott a studiónak a 2.rész sikertelensége miatt, és ezért már elég régen kirakták.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.02.10. 10:01:51

@doggfather: nem volt ő szar Pókember, csak a filmek voltak gyengék, melyekben szerepelt, de sajna a teljes újragondoláshoz az is hozzátartozik, hogy őt is kukázzák.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.02.10. 10:07:25

@doggfather: Garfield kurvajó Pókember volt. Az első film még teljesen korrekt volt, aztán jött a folytatás...

TomPowell25 2015.02.10. 10:14:05

@doggfather: azért nem kéne a személyes véleményt kivetíteni egy üzleti döntésre. Garfield bitang jó Pókember volt, csak a filmekkel voltak problémák (leginkább forgatókönyvi), amiknek ráadásul megkellett küzdeniük a régiek friss emlékével. Garfield esetleges kirúgásában (merthogy hivatalos info erről nincs, csak szóbeszéd) az is közrejátszhatott, hogy a színész beszólt a stúdiónak a második film kapcsán.

mel gibson 2015.02.10. 10:19:00

legyen minden évben új spider-man és minden évben játssza új színész!
agyfasz...

peterd127 2015.02.10. 10:21:16

@REMY: hét azért az első rész sem váltotta meg a világot szerintem, annak ellenére hogy abban volt a legjobb Stan Lee cameo

LasDen 2015.02.10. 11:17:15

egyetlen örömöm a Marvelben Pókember nem léte volt :((

TomPowell25 2015.02.10. 11:25:01

@doggfather: kérdezhetném fordítva: Miért is volt pocsék?
De oké, a személyes véleményem: Garfield (és Webb) nem egy lúzer, töketlen bamba okostojásnak ábrázolta a figurát, akit vagy szánsz és/vagy agyonvernél, mint a Raimi féle interpretációkban, hanem egy eszes, érzékeny, ugyanakkor vagány kívülállónak, amilyen a képregényekben is. Akinek el hiszem, ha áltudományos szövegeket karattyol, ha esetlenül próbál szerelmet vallani szíve hölgyének, akit komoly dilemma nyom magánemberként vagy szuperhősként osztja az észt az ellennek. Magyarán Garfield volt a tökéletes Pókember kinézetében, stílusában, ami mellé nemcsak hatalmas rajongója a figurának, de értette is azt, plusz e mellé vannak olyan magasak a színészi kvalitásai, hogy mozgásában, gesztusában, játékában is hibátlan teljesítményt nyújtott.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2015.02.10. 12:00:22

Garfield maga Peter Parker és Pókember, Webb pedig remekül közelített a figurához, szerintem hibátlanul kapta el az egész szellemiségét.
ASM2 ide vagy oda, én nagyon sajnálnám, ha ez a páros repülne, mert rengeteg potenciál van bennük.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.02.10. 12:36:05

@TomPowell25: pont azért volt rossz amit írsz.

A képregényben a GIMIBEN sose volt vagány kívülálló. Egy szerencsétlen figura volt, olyan akit az első részben megmentett a piszkálódástól.

Egy rendes pókember filmben őt mentette volna meg valaki, illetve senki nem mentette volna meg a piszkálódástól. Garfield meg egy outlaw volt olyanra vette a figurát ahogy te is írod, de peter parker sose volt ilyen a gimiben.

Az ó furapókságát (hahaha) nem ő választotta, a többiek "közösítették ki", mert árva, gyenge, okos volt.

Az egyetemen ott már igen, miután pókember lett akkor már azt hitte minden ismerőse, hogy ő egy lázadó kívülálló aki őket nézi le, mert nem elég okosak, de ott se direkt csinálta csak peches volt pókember miatt.

Igen raimi meg a másik véglet volt. A képregényben valahol a két verzió (webb és raimi, illetve tobey és garfield) közöttinek ábrázolják.

Innen jön, hogy miért szar garfield:

10 évvel azután,hogy raimi elb.szta, és ezt már a sony és a rajongók is beismerték (ezért kellett a reboot) nem kiköszörülték a csorbát hanem cseberből vederbe estek. :S

Elfogadom, hogy garfield jobb,m int tpobey, de még mindig messze az ideil, vagy akár csak elfogadható peter parkertől ezért se akarja őt a marvel valószínűleg. és mivel ebbe a sony is belement így látszik (ahogy írtam is), hogy beismerték, hogy garfield szar peter volt.

TomPowell25 2015.02.10. 13:24:47

@doggfather: és egy teljesen szerencsétlen figura ábrázolása mennyire lett volna hihető a mai környezetben? Az, hogy a figura másik életszakaszában lépték meg ezt a kívülállóságot, még egyáltalán nem idegen a karaktertől. Tisztán átjön, hogy kiközösítik, és hogy ő sem találja a hangot másokkal, tehát ezt a státuszt - az X-Men mutánsaihoz hasonlóan - nem ő választja, hanem az élet adja, ő pedig amennyire tudja, elfogadja. Tehát továbbra sem jön le ebből, hogy Garfield miért pocsék, csak az, hogy szerinted miért az. Az pedig egyelőre kevesen tudják, hogy mik zajlottak le a tárgyaló asztalok mögött, hogy milyen jövőt szánnak a karakternek, és melyik stúdió érdekei érvényesültek. Ez túl sok kérdést vet fel ahhoz, hogy a Sony részéről beismerésnek lehessen venni, miszerint nem voltak elégedettek a színésszel, ezt megint csak te akarod bele látni.

Stopi 2015.02.10. 13:44:16

Mindenki nyugodjon le a picsába. Néger pókember lesz :D

E900 2015.02.10. 13:49:00

Nem mert Ázsiai :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.02.10. 14:38:45

@TomPowell25: persze csak én, de a tények ettől még tények. és azok mocsok dolgok, nem lehet, hogy csak te nem akarod belátni?

15 éven belül 2x reboot.
az új színész se éri meg a terveket és újabb rebott/remake/átértelmezés.

Mi ez ha nem annak a "be/elismerése", hogy az eddigiek nem voltak jók? Se a filmek se a színészek?

És ne gyere azzal, hogy a csodapókot a rajongók szerették csak financiálisan bukott, mert ha szerették volna nem bukott volna.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.02.10. 14:42:03

@E900: @Stopi: ha az ulti verzióból indulunk ki akkor hispán/spanyol. ;)

iopi 2015.02.10. 15:40:42

Annak örülök, ha lesz bejárása Pókembernek is a Marvel univerzumba, viszont mellette folytathatnák a Garfield féle megkezdett utat. Nekem egyedül a rebootban, ott is főleg a tavalyi, 2. részben volt az az érzésem, hogy tényleg a gyerekkoromban olvasott pókembert látom megelevenedni. Tobey pedig egy tévedés volt.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2015.02.10. 15:43:12

@Stopi: felröhögtem. Köszi! :) Nap kommentje.

batboy 2015.02.10. 15:54:45

...és talán ezzel a lépéssel a Batman V Supermanre, illetve úgy általában a Warner/DC-re is rászorítanak egy kicsit. örülnék, főleg ha ez a Warnernél a minőségre való nagyobb odafigyelésben merülne ki.

TomPowell25 2015.02.10. 17:53:25

@doggfather: nem kívánok személyeskedésbe átmenni, de lehet, hogy a most következ sorok kicsit úgy jönnek le, ami természetesen nem áll szándékomban, így előre is bocs.
Lehet, hogy valamit nem akarok belátni, számomra minden hibájukkal együtt szerethetőek A csodálatos Pókember filmek (még a kettő is), de az önigazolást felőled érzem, hogy ezzel bizonyítsd, hogy igazad van, mert nem szóról szóra úgy kaptad vissza a karaktert, ahogy az a képregényekben van és/vagy ahogy te elképzelted. Azért egyik médiumból a másikba átültetni valamit nem egyszerű, szükségesek a változtaások, de amiket te nehezményezel (hogy nem tök gyámoltalan gimisként, hanem ki mer állni magáért és másokért, aminek rögtön megfizeti az árát) azok egyáltalán nem karakteridegenek, csak előrevetítik a karakter jellemének olyan tulajdonságait, amik később meghatározó részévé válnak. Plusz meglehetősen sarkítva látod a helyzetet, ami lényegesen bonyolultabb ennél.

A reboot az eredeti tervek szerint még párhuzamosan futott volna Raimi betervezett folytatásaival, majd miután Raimi dobbantott azért is volt szükséges elkészíteni, hogy a jogok ne szálljanak vissza a Marvelra.
Ez a megállapodás nem az elmúlt hónapok, hanem évek eredménye. Fél évvel a Bosszúállók és A csodálatos Pókember premierje előtt röppent fel a hír (nem pletyka), hogy a két stúdió fejesei tárgyaltak egymással, hogy Garfield felbukkanjon a szuperhőscsapat első közös mozijában, de végül a tárgyalás lukra futott, amit a Sony azzal magyarázott, hogy Pókember el van a saját világában a bűnözőkkel. Addig semmi ilyen jellegű bejelentés, vagy elmélet nem volt, ezért is ért sokakat váratlanul és gyakorlatilag azóta fohászkodnak a rajongók és gyártják az elméleteket, hogy miként tűnik fel Vasemberék mellett.
Aztán amit mind a Marvel, mind a Sony elismert, hogy a Bosszúállókban eredetileg felbukkant volna az Oscorp torony, de mire a tárgyalások odáig jutottak, addigra Whedonék lerenderelték a digitális New Yorkot. Ezután a Sony (és gondolom főleg Avi Arad producer, akit mondjuk én is elhajtanék a francba) megmakacsolta magát, mondván, hogy ők is tudnak univerzumot építeni. Ennek lett az eredménye A csodapók 2 túlzsúfoltsága.

Ami meg az anyagi helyzetet illeti. Raimi trilógiája egyenként is simán kitöltött egy jelentős piaci rést, Webb interpretációi viszont már egy olyan közegbe érkeztek, amikor minden második hónapban láthattak egy szuperhőst a nézők, plusz elmeséltek újra egy olyan történetet, aminek az emléke még élénken élt a közönség emlékezetében. Azt se felejtsük el, hogy Amerikában akkortájt volt a mozis lövöldözés, ami az akkori friss premiereket, nemcsak Nolan trilógia záróját szépen megtorpantotta. A második résznek meg lényegében rosszkor volt a premierje a még élénk Amerika Kapitány és a már kanyarban lévő X-Men között, plusz ott volt a vitatható minőség, és az agresszív, majd mindent elmesélő marketinget se hagyjuk ki. Plusz fent felsorolt okok miatt a rajongók önmagukban annyira nem elegendők egy ekkora film monstrum esetében, hogy azt sikerre is vigyék.

homer006 2015.02.10. 20:24:10

Webb egy pocsék rendező! Már az első rész után látható volt, hogy totálisan alkalmatlan a feladatra. Erre még is csak ő rendezte a máspdikat.(+ a forgatókönyv is borzalmas volt) Ha igazak a pletykák Raimi visszatérhet, legalábbis producerként. Egy jó forgatókönyv, jó rendező, + Raimi, és garfield is maradhat, akkor egy nagyon ütős filmet kaphatunk. Legalábbis én ebben bízom.

replugged 2015.02.10. 21:30:48

nos, hatalmas öröm. végre hazatalál pókfej.

remélem lecserélik Garfield-ot, mert egyszerűen rossz nézni ahogy egy harmincas játssza a tinit. (pedig nagyon jó színésznek tartom)

a régiek is rosszak voltak, de ez az új, kiskamaszoknak szóló, nyáltól csöpögő szerelmes, direkt kék-pirosra agyonszínezett bazári látványvilágú, ostoba történetű reboot egy valóságos förmedvény volt.
minden csak, nem pókember.

az meg valóban több a soknál , hogy közel többe került mint a bosszúállók, és látványban még a kis-lábujját se csókolhatta meg. legalább pótolták volna sztorival, de az is förmedvényre sikeredett. a gonoszok über gagyik voltak, pedig aztán pókembernek van egy csomó tök jó ellensége, de neeeem. újra végig kellett nézni ahogy meghal ben bécsi, ahogy rinyálnak, a szerelmes picsogást, és közben az elektróra pazarolják az időt (aki a képregényben is egy nulla), rinót átszabják a gagyi ultimate fazonra, zöld manó meg kb annyi szerepet kap, mint a raimi féle harmadik részben a venom.

bocs, de sztm felháborítóan rossz volt a film. értem én h a tiniknek akarták megcsinálni, de azért lehetett volna úgy is, h gondolnak a 16 fölötti rajongókra is. pl én, aki a nyolcvanas évek óta olvassa.

szóval nekem ez a mai nap piros betűs ünnep, remélem végre lesz egy vagány, és kemény pókember, aki tényleg odacsap.
(pl akit nem tud meglőni egy rendőr pisztollyal)

replugged 2015.02.10. 21:33:47

jah, az meg szintén felháborító volt, hogy az első rész végén azért kellett izgulni, h pókember eljut a-ból b-be... ehh.
az a darus jelenet. pfejj

Richter Géza 2015.02.11. 01:00:55

egyébként nem lepődnék meg, ha az Ultron stáblistája után már befigyelne Peter Parker.

kaamir 2015.02.11. 07:45:31

Még fiatalabb Pókember? Egyszer nem lehetne már egy felnőtt Pókemberről filmet csinálni, felnőtt nézőknek? Csak úgy, a változatosság kedvéért.

Richter Géza 2015.02.11. 08:55:37

@kaamir: a nap végére nekem is lekonyult a szám sarka ennél a részletnél.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.02.11. 09:22:47

@TomPowell25: elfogadom, hogy szerethetőek számodra a póki filmek, csak fogadd el, hogy nem jók. :-)

Igen is egy képregényfilmben fontos a hűség az alapanyaghoz vannak is rá jó példák (hellboy pl) van, hogy nem ragaszkodnak mégis jól sül el (hegyomlás rozsi pl) van, mikor alig marad vmi az alapanyagból mégis siker lesz (vasember), van mikor görcsölnek, hogy hüek maradjanak és mégse sikerül (hulkok vagy a póki filmek).

Persze ettől még lehet szeretni őket csak tudni kell helyükön kezelni.
Én pl nagyon steretem a fenegyerek filmet, mert
1. Ö a kedvenc képregényhösöm
2. Szeretem colint is meg mcd-t is (rip)
3. Affleck testfelépítése tényleg, mint egy szuperhősé ö tényleg rajongó látszik hogy probálkozott
Stb...
Tudnám még sorolni az okokat végtelenségig mégis elfogadom, hogy nem a legjobban sikerült képregényfilm ever, finoman szólva se.

Tőled is csak azt kérem, hogy gondold át beférne e akér csak egy póki film is a top 10 képregényfilmbe?
(De őszintén)

Aztán meg, hogy van e olyan ami egy worst 10be beférne?

Az előbbibe tuti nem.
Az utóbbiba lehet kettő is. (Poki3, csodapók 2)

Ezután nincs kérdés sztem. :-)

Nem volt semmi személyeskedés a kommentedben, meg nem szoktam megsértődni se.

replugged 2015.02.11. 09:24:16

"A Sony állítólag nem mondott le teljesen a spinoffokról, így a gonosztevő hatos, a szimbióta és a Spidey-univerzum női karaktereinek hívei még reménykedhetnek."

majd lemondanak azokról is, miután jól elcseszik őket :D

iopi 2015.02.11. 19:13:46

@Stopi:

Egy cikkben ezt írják, szóval nem annyira elszállt ötlet :)

"A Variety egyébként azzal a gondolattal is eljátszik, hogy a Sonynak el kell döntenie, mit akar kezdeni Peter Parkerrel: ő húzza magára ismét a Pókember-jelmezt, vagy bemutatnak egy másik karaktert ebben a szerepben. Az Ultimate Marvel-képregényekben Peter Parker helyett Miles Morales ölti fel Pókember ruháját, ami a maga idejébenn médiatörténeti jelentőségű volt, hiszen a karakter félig latin-amerikai, félig afroamerikai."

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók