aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: dumb és dumber kettyó [dumb & dumber to] (2014) Richter Géza
2014. december 10. 15:10:00

Kategória: film 4 komment

- SPOILERMENTES -

Az élet abszurd. Ha túl komolyan veszed, a végén bekattansz. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha eleve így kezdenéd! A Dumb és Dumber két címszereplője valahol irigylésre méltó nemtörődömséggel, mégis boldogan csetlik-botlik egyik kalandjából a másikba. Az egyik általános kifogásként a Farrelly-fivérek filmjeivel kapcsolatban azt szokták megfogalmazni, hogy az alkotók nem éreznek együtt a figuráikkal, nem velük, hanem rajtuk nevetnek, így nézőként sem lehetséges azonosulni a hősökkel. Utóbbira egyébként akkor is képtelen lennék, ha fegyvert tartanának a fejemhez.

dumb_and_dumber_to.jpg

Mire próbálok kilyukadni? Egyrészt nyilván torzít a tükör, amit a rendezőpáros időről időre elénk tart, ám létező emberi hibákat nagyít fel, a butaságot, a kicsinyességet, az önzést, és hát bizony ha kényelmetlen ezekkel szembesülni, nincs jobb tanácsom, mint nem odanézni. Másfelől nem kell ahhoz társadalmi-mélylélektani elemzésekbe bonyolódni, hogy belássuk, a két taplót körülbelül annyira érdekelné az empátiánk, hogy fél másodperccel később bokrosítanának meg.

Imigyen félretéve a pszichologizáló aggályoskodást, egyúttal egy pillanatra a tágabb keretet, a Dumb és Dumber kettyó saját közegében, annak mércéjén kifejezetten jól teljesít. Nemhogy a léc leverése nélkül megugorja az elvárásokat, néhol még a nagy elődnél is színvonalasabban teszi azt. A két főszereplő jelenléte például egyenletesebb, míg az első részben egyértelműen Jim Carrey alkalmanként túlzásba vitt játéka dominált, ezúttal Jeff Daniels ugyanakkora teret kap debilitása kibontakoztatására. A történet ismét a "keresd a nőt" road movie-s tematikája mentén bonyolódik, és természetesen megint megkapjuk a krimiszálat egy mókásan megtekert McGuffinnal. A tudományos élet képviselőivel való találkozás a KEN Konferencián tartalmazza talán a legviccesebb jeleneteket, de összességében nem panaszkodhatunk, a poénok folyamatosan záporoznak a hálásan guruló közönségre. Itt jegyezném meg, a kifejezések idétlen félremondása folyamatosan nem tudom, hogy hangzik angolul, de a sok szójátékos ferdítés a végére már igen fárasztó volt. A magyar változat munkatársai nevének stáblista alatti rímbe szedését én simán elhagytam volna, elég lenne az alkotók által eredetileg a végére biggyesztett, szuperhősös slusszpoén és kamu(?) teaser. Emellett úgy tűnik, Harry és Llyod végleg elsztanéspanosodott hazánkban, azaz a keresztnevük egyszer sem hangzik el a szinkronizált verzióban, végig következetesen Dumb és Dumbernek szólítják egymást. Lehet aztán nagyon nézni, amikor utóbbi Dr. Christmas-ként mutatkozik be.

Ha úgy nézem, remake-et látunk, ha meg amúgy, ismétlődő motívumokat. A film egy hatalmas, szerelmes köszönőlevél a két évtizede masszívan kitartó rajongótábornak, hozza a várt színvonalat, ez azonban legnagyobb előnye mellett a legszembetűnőbb hátránya is. Nem hiszem, hogy akik idáig nem kedvelték ezt a fajta humort, azok mostantól el fogják fogadni. Nem tudom, hogy ezt negatívumként avagy épp ellenkezőleg kellene értékelni. Bár már megint kezdek a szorosabban vett témától elkanyarodni.

Visszatérve a humorhoz, illetve annak altesti fajtájához (nem mintha mondjuk takony és nyál nem fordulna elő a Farrelly-k alkotásaiban), jómagam is jobban értékelem a testnedvi undormányt például animációs, mint élőszereplős változatban, akár jóval durvábban is - vö. Ren és Stimpy Show. Stílus kérdése, viszont azt el kell ismerni, minden mentegetés ellenére a Dumb és Dumber kettyó ugyanabban a betegségben szenved, mint a tesók eddigi filmjei: inkább lazán összefűzött gegparádét látunk, mint valódi történetet. Az eltelt 20 év problematikáját in medias res megoldó felütés eleve ehhez adja meg az alaphangot, és maga az utazós történetmesélési mód is erre erősít rá. Ez az epizodikusság is azt bizonyítja, a két sutyesz ökörködése jobban ült-ülne rövidebb részekben, sorozatként, és hogy kapcsolódjak az előző gondolatmenethez, számomra továbbra is a rajzfilmes változat marad a legkedvesebb az élen a hóddal.

Aki tehát jellemfejlődést vár és efféle mélységeket, az tartsa távol magát a filmtől, de aki a borzasztó 2003-as előzménysztori után tűkön ülve várta a reménybeli folytatást, az nem csalódhat. Közhellyel élve, bátran ajánlom a Dumb és Dumber kettyót mindenkinek, aki szereti.

Kövess minket facebookon és twitteren!

Címkék

kritika *** anniversary comedy jim carrey universal sequel jeff daniels sean anders farrelly freeman film john morris

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr476972131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OneBoy FromBrasil 2014.12.10. 17:46:58

ez így bőven elég is nekem. nincsenek elvárásaim.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.12.11. 15:14:03

A film ilyen hit and miss alapon egészen szórakoztató volt. Akadtak jól, nagyon jól és egyáltalán nem sikerült poénok, habár még ez utóbbira sem lehet mérget venni, ugyanis a magyar ferdítés azért rendesen odatette magát - hogy milyen előjellel, az teljesen egyénfüggő.

OneBoy FromBrasil 2014.12.11. 19:48:52

@Richter Géza: mindenféleképpen társasággal és "alapozással" nézném:)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása