Tomas és családja számára a francia Alpokba tett kirándulás sorsfordítóvá válik, mikor úgy tűnik, hogy mindjárt elsodorja őket a hegyről lezúduló lavina, mire a férfi feleségét és két gyermekét hátrahagyva nyúlcipőt ránt. A hős. A lavina végül nem okoz tragédiát, de a tüske az asszonyban és a gyerekekben egyaránt megmarad: ki ez a férfi, akire eddig támaszként tekintettek?
A néző számára nyilvánvaló, hogy Tomas miféle ember, és igazából a családja, sőt, önmaga is látja, csak hát nehéz dolog szembesülni a lesújtó igazsággal. Viszont sokkal fontosabb az a kérdés, amely felmerülésére a film hosszan kitartott, helyenként redundáns, egyébként gyönyörű képsorai bőven engednek időt: te vajon hogy reagálnál hasonló helyzetben? Nem is olyan régen volt egy többé-kevésbé hasonló élményem, amely alapján megnyugtató választ tudnék adni a kérdésre... addig, amíg jobban bele nem gondolok a kérdésbe, hisz veszély és veszély között is van különbség, és biztos vagyok benne, hogy van egy olyan határ, melyet átlépve bárkiben felülkerekednének a túlélő ösztönök, hisz alapvetően önző lény az ember, még a családalapítás és -fenntartás is önös érdekből történik.
Talán ezért is megy át a kispolgári - néhol kényelmetlen, néhol meglepően szellemes - megközelítésből a film egyfajta transzcendens szimbólumvilágba, melyben az individuumból szerepek lesznek, az egyéni értékrendet pedig felülírja a nos... egyfajta túlélőösztön. Mert hát a családnak túl kell élnie, bármi áron.