aeon flux

ready for the action now, danger boy?

birodalom a csillagok között Zalaba_Ferenc
2014. szeptember 16. 11:25:00

Kategória: film 37 komment

Mit gondoltok, beszélhetünk kicsit a Csillagok között Oscar-esélyeiről? Mondhatni a csillagok állása kedvező, hisz egy alapvetően Spielberg-matériáról van szó (őt kedvelik az ítészek), melyet a kritikailag körbedicsért és a közönség köreiben is mérhetetlenül kedvelt, ám az akadémia által rendezőként mindeddig mellőzött Christopher Nolan vett át, őt pedig ideje lenne megtisztelni egy díjjal, de minimum egy jelöléssel. A történet egy sci-finek álcázott dráma, méghozzá családinak tűnő, melyben egy apa elhagyja két gyermekét, hogy megmentse őket - no meg a Földet - a végső pusztulástól. A főszerepben a friss Oscar-díjas Matthew McConaughey, valamint további Oscar-díjas/jelölt üdvöskék (Anne Hathaway, Jessica Chastain, Casey Affleck), és nagy filmveteránok (Michael Caine, John Lithgow, Ellen Burstyn). Az előzetes inkább ígér könnyeket, semmint izgalmakat, habár kétségtelen, hogy az utóbbira is van esély: what's not to like?

Az Empire novemberi számában részletesen foglalkozik majd az Interstellarrral, mi több, egy különleges borítóval is kedveskedik majd a filmnek, illetve jelen esetben az előfizetőknek.

UPDATE: A lenti borítóból poszter lett. Mágia!

interstellar_empire.jpg

poster_interstellar02.jpg

Címkék

sci-fi sci fi empire drama michael caine matthew mcconaughey christopher nolan poster anne hathaway john lithgow interstellar jessica chastain film kep

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr66702795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csgergo 2014.09.16. 11:43:30

Mondhatnak a haterek akármit, Nolan már nagyon rászolgált arra a díjra.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.09.16. 11:57:02

Félek, hogy az lesz a sorsa, mint az Eredetnek. Megkapja az operatőrit, plusz még pár technikait mellé, esetleg befér a 9-10 legjobb filmbe, de rendezőként megint kihoznak valaki friss arcot a Sundanceről (Daminen Chazalle), pár trendi filmest (Linklater, Bennett Miller, Fincher), meg egy nagy öreget (Scott? bár az Exodusról még nem mernék nyilatkozni), aztán ennyi. A fontos kategóriák (rendező, fkönyv, színészek) pedig szinte abszolút kiesnek, max. kap egy mellékszereplői jelölést odadobott csontként, de akkor már sokat mondtam.

K. Kálmán 2014.09.16. 11:58:55

@csgergo: Nem vagyok Nolan-hater, de az eddigi filmjei nem épp Oscar-matériákként jellemezhetők. A Csillagok között talán valóban jobban illik majd az Akadémia által kedvelt mozik közé. Meglátjuk.

Németh Barna 2014.09.16. 12:04:31

@lisztes: Szerintem pedig egyelőre erről is pont úgy kéne nyilatkozni, mint az Exodusról. A trendiséget sem értem, náluk Nolan sem kevésbé trendi rendező.

Egyébként pedig úgy olvastam, hogy Nolan nem tud részt venni az Oscar-kampányban, mert más dolga van. Azt nem tudom, hogy ez változott-e, de az biztos, hogy a forgalmazó áthozott erre az évre némi mentőövet. Bővebben lásd a jobb oldali menüsor Díjszezon pontjában a Universalnál :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.09.16. 12:07:11

@Németh Barna: Pontosabban a Paramountnál.

@lisztes: Linklater trendi lenne? Szegény fickót főleg elkerüli az Oscar (teszem hozzá: most nem kéne).

DHOPW42 2014.09.16. 12:32:26

Amúgy ugyanez a kép lett a film egyik új, hivatalos posztere is! www.empireonline.com/news/story.asp?NID=42175

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.16. 12:46:30

@lisztes:

most túl azon, hogy az oscar nem mérce, és azon hogy reméljük a linklater nem, azért itt versenyben lenne anderson, fincher, nolan. mint rendező azért nolan a harmadik helyen van közöttük, vicces lenne ha ő kapna először oscart, nem amazok (most esetlegesen túlértékelt voltuktól tekintsünk el)

@csgergo:

nem kell ám ahhoz haternek lenni, hogy valaki úgy gondolja, az illető érdemel kritikai elismerést de mondjuk jajdekomoly díjakat nem...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.16. 12:52:54

nem semmi lenne ha MM megkapná az oscart 2 egymást követő évben.
(közel esélytelen, meg az ő jelöléséről még nem esett szó, de akkor is)

Nyílméregbéka 2014.09.16. 14:52:05

@doggfather: Nem olyan ritka az, hogy egy színészt/színésznőt két egymást követő évben is jelölik. Általában az első Oscar hozza maga után a nagy szerepeket, így könnyben belefutnak egy újabb jelölésbe a rákövetkező évben, és eddig ha jól tudom nyolc színésznek, színésznőnek sikerült is duplázás.

Németh Barna 2014.09.16. 15:28:54

@Nyílméregbéka: Csakhogy ezt még jóval az Oscar előtt elvállalta*:) A díj utáni első szerepe Gus Van Sant filmjében lesz, az öngyilkosos The Sea of Trees.

*ettől még lehet nagy szerep:)

nortonp 2014.09.16. 16:26:30

Spielbergtől átörökölt családi dráma...Nolan így, vagy úgy, hát nehogy sok legyen ott a giccs véletlen.

ha a Foxcathernek olyan elemi ereje, és hangulata van, mint az előzetesének, akkor ez a közelébe sem ér.

Matthew-nak meg már megint odaadnák a szobrot a film bemutatása előtt, mint anno...persze jó volt, de a hiperbrutál Úristen mekkora fordulása után is élnek mások a világon, kicsit sok neki a hpye, akármit is művel (de ez már ezerszer lerágott csont.)

Vektor- 2014.09.16. 17:12:23

Ha 80 fölé megy a Metacriticen, és az ősz legsikeresebb filmje lesz, akkor lehet esélye. Az Imitation Game kritikailag nem érte el a King's Speech szintjét, a többi eddig megjelent fesztiválos favorit meg nem legjobb film-anyag. Tippre közülük kerülhet ki a győztes:

The Imitation Game (ha a többiek elbuknak)
Selma
Unbroken
Interstellar

Az Akadémia készen áll arra, hogy díjazza Nolant és végre legjobb film-díjat adjon egy sci-finek. Az a kérdés, hogy Nolan mire képes egy spielbergesebb filmmel.

isvaen 2014.09.16. 17:13:44

Sci/fi+dráma= legjobb rendező/film Oscar? ki hallott már ilyet...

DHOPW42 2014.09.16. 17:43:20

@nortonp: Nolan eddigi filmjeiből kiindulva szerintem nem maradhat ki a filmjéből valami tragikus, kifejezetten sötét, hátborzongató vonal sem. Hiába tűnik úgy, hogy a film alapvetően a szeretet kozmikus méreteiről szól majd (True Detective, valaki?), szerintem meg kell hogy jelenjen akár McConaughey karakterében valamilyen sötét, árnyékos vonal... de még ha nem is ennyire konkrétan, szerintem semmiképp sem lesz Spielberg-jellegű a dráma. Nagyon fog rá hasonlítani, és szerintem Nolanből ez nagyon őszintén jön, de én semmiképp sem félek attól, hogy "giccses" lesz.

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.16. 18:06:08

mivel előző alkalommal kiszolgálták a cuarón-fanboyokat, most reménykedhetnek nolan győzelmében...
lehet hogy nolannek már több rajongója van, mint finchernek?
(pt andersonról nem is beszélve)

K. Kálmán 2014.09.16. 18:35:53

Mivel Nolan eddigi filmjei számomra némileg hidegek, érzelmileg túl sterilek voltak (talán a Batman-filmek egy-egy jelenete a kivétel ez alól), ezért én reménykedem benne, hogy a spielbergi örökségből azért átjön valamennyi az érzelemből is. Mondjon bárki bármit, nekem hiányzik ez a gyerekkoromtól jelenlévő spielbergi érzelmesség a mai filmekből!

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.16. 18:42:22

@K. Kálmán:

nem pont a spielbergi érzelmesség hiányzik, de az azért egyértelmű, hogy a manapság agyonsztárolt rendezők nem igazán tudnak érzelmes jeleneteket forgatni, jó részük nem is akar (nolan, fincher, nulla érzelem a filmeikben, vagy éppen a sztárolt coen filmek, meg tarantino félisten, és és...no meg az istenített sorozatok egyike-másika.
lassan odáig jutunk, hogy valami felszínes sötét perverz surmó fantáziálás jelenti egyesek szemében az értéket meg a művészetet...persze igazából nekem mindegy, csak néha szomorú/dühítő látni az ilyesfajta lesilányulást)

DHOPW42 2014.09.16. 18:48:10

@Deepblue Noir: A többi rendező (és rajongóik) nevében nem akarok nyilatkozni, de Nolan filmjeiben szerintem pont az érzelmek elhallgatása, azok benntartása, elfojtása, ami miatt nem látsz érzelmes jeleneteket. Az Inception egyik legdrámaibb jelenete is az, amikor (SPOILER?) Mal leugrik az ablakból, és arról is brutál hamar elvág Nolan - ez nem lehet véletlen. Az egész film a bűntudatról, a benntartott, soha ki nem mondott megbánásról és úgy általában az érzelmek elfojtásáról szól. Ugyanez igaz a Batman-szériára is, ahol Bruce Wayne arra kényszerül, hogy magába feszítsen minden feltörő érzést, a Mementoban a főszereplő meg éppen, hogy emlékszik rá, milyen is érezni valamit! Nolan hősei hidegek, de pont azért, mert magukba fojtanak mindent. Szerintem az Interstellar lesz a legérzelmesebb film, amit Nolan letett az asztalra, mert központjában is ez áll, a szeretet, illetve szeretteink hiánya. De mondom, ez sem lesz korlátlanul elszabadítva, megmarad valamilyen szinten a Nolan-i elfojtás, ebben biztos vagyok.

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.16. 18:54:46

@DHOPW42:

nekem egyszerűbb magyarázataim vannak, mindenesetre nem egyvalakiről beszéltem, hanem egy trendről, ami jó ideje fennáll

DHOPW42 2014.09.16. 18:59:36

@Deepblue Noir: Hát ilyen a művészet, korról korra változik, szóval ha tényleg van ilyen trend (lehet, még nem gondoltam bele), akkor szerintem fogadd el, és ne tekintsd elsilányulásnak. A művészetekben mindennek oka van, minden egy reakció valami korábbira, valószínűleg nem véletlenül látod azt, hogy sok népszerű film készül, ami érzelmileg steril (és örülök, hogy olyan neveket említettél, mint Fincher, Nolan, Coenek, Tarantino, mert rájuk nem lehet ráhúzni - szerintem -, hogy mainstream tömegfilmgyárosok). Ez egy reakció a részükről valami korábbira, valami jelenkori dologra, hogy mire, azon el lehet gondolni, de szerintem ez nem egy rossz dolog. Ez csak egy folyamat, egy tendencia.

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.16. 19:10:42

@DHOPW42:

részben a posztmodern, részben meg a kilencvenes évektől domináns fiatal filmrajongók hozhatták ez magukkal,akik személyes szórakozási vágyukat és rajongásukat tették amolyan abszolút mércévé és bizonyos, hangsúlyozom bizonyos esztétikum és tartalom és megközelítés már abszolút nem hiányzott nekik.
aztán a figyelemreméltó, de azért nem olyan hű de nagy szám alkotásokból/alkotókból elkezdtek remekműveket, zseniket faragni, és... de hát nem az én dolgom ezt itt elemezgetni.

K. Kálmán 2014.09.16. 19:38:08

@Zalaba_Ferenc: A Super 8 pont azért tetszett, mert sikerült visszahoznia ezt a manapság ritkán alkalmazott érzelemvilágú moziélményt.
Nem azt mondom, hogy teljesen kiveszett ez a fajta filmkészítés a világból, de egyetértek Deepblue Noir-ral abban, hogy a legtöbb mai filmkészítő egyszerűen nem vállalja ezt a stílust.

DHOPW42 2014.09.16. 19:43:03

@K. Kálmán: Amúgy azt Nolan kifejezetten nyilatkozta, hogy szeretné visszahozni a 70-80-as évek "családi" blockbustereinek élményét, szóval ez a ti szempontotokból mindenképp jó jel.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.09.16. 20:13:39

@K. Kálmán: Szerintem vannak, akik vállalják, rájuk viszont rásütik azt, hogy gyerekesek és giccsesek. Jó példa erre A galaxis őrzői, ami tele van gyermeki bájjal, de a moziban ezt hiányolóktól mégis csak előítéletes hozzáállással szembesül.

isvean 2014.09.16. 20:27:21

@DHOPW42:
benjamin button különös élete
pánikszoba
tetovált lány
social network
zodiákus

acélember
eredet
tökéletes trükk
sötét lovag I
sötét lovag II
sötét lovag III

kegyetlen bánásmód
égető bizonyíték
ó, testvér, merre visz utad
félszemű
betörő az albérlőm
a nagy ugrás
arizoniai örgögfióka

becstelen brigantyk
django elszabadul
kill-bill I
kill-bill II

mik ezek, ha nem tömegfilmek? néhány szerzői mellékvágány (mementó, követés, fargo, ember aki ott se volt, nagy lebowski, harcosok klubja, hetedik, ponyvaregény, halálbiztos) miatt már nem tömegfilmesek? hjaj-hjaj... kacag a máj...

isvean 2014.09.16. 20:31:04

@Deepblue Noir: "részben a posztmodern, részben meg a kilencvenes évektől domináns fiatal filmrajongók hozhatták ez magukkal"

részben?? :o))) (nálam ez egyenlő: részben a túrós palacsinta túrót is tartalmaz:DDD)

a te értelmezésedben mi a posztmodern? (ne a metropolisból és a prizmából másold ki, mert olvastam mind2 csodát ;o)..). mi ha nem a kilencvenes évek ifjainak világa? tehát nem egy s ugyanaz?

DHOPW42 2014.09.16. 20:43:36

@isvean: Nyilván definiálni kéne, hogy ki mit ért tömegfilm alatt. Persze, hogy tömegfilmek, mert széles tömegeket céloznak meg fele. Ismét csakis Nolanről fogok tudni nyilatkozni, mert ezen rendezők közül kifejezetten az ő filmográfiájába ástam bele magam, de szerintem ez applikálható a többiekre is. Nolan szándékosan széles tömegeknek készít filmeket, fontos neki a filmélmény, mint egy olyan szórakoztatási forma/művészeti ág, amit a társadalom legtöbb képviselője magáénak tud. Ilyen értelemben a filmjei, mint a többi rendezőé is, tömegfilmek, nagy stúdiók berkei alatt baromi nagy költségvetéssel készítik.

De most akkor azok a művészeti alkotások, festmények, szimfóniák, operák és szobrok, amiket hihetetlenül gazdag mecénások támogattak végtelen pénzzel az évszázadok során (márpedig elég sokszor erről volt szó), máris értéktelenebbek, mert nagy volt a költségvetésük? Szerintem a sixtusi kápolna kupolafreskóját sem egy szűk rétegnek szánták (most nem arra gondolok, hogy akkoriban nyilván csak azok tekinthették meg, akik ott éltek...), és akármennyire gyűlölte Beethoven, hogy sarlatánokhoz is eljut a művészete, szinte mindenki a magáénak tudta (és tudja) őket. A filmművészet szerintem nem olyan kifinomult, mint az említett képző- és szépművészeti ágak, de én tudom ugyanúgy a művészetek általános égisze alatt kezelni. És én speciel nem tartok kevesebbnek egy Fincher-, egy Tarantino- vagy egy Nolan-filmet attól, hogy nagyon széles, mainstream közönségnek szánták őket. Ettől ezek még szerzői filmek, az Inceptiontől, a Prestige-től, a Sötét lovagtól(!) szerintem ezt ugyanúgy nem veheti el senki, mint a Mementótól vagy a Followingtól. Egyszerűen csak sokkal nagyobb backinggel, sokkal kényelmesebben készültek el, és sokkal globálisabban marketingelték.

Értem, hogy a tömegfilm mitől lesz pejoratív, teljesen érthető: amikor tömegeknek gyártunk a pénz reményében műveket, muszáj klisékhez, megszokott, bevált formátumokhoz nyúlnunk, hogy bebiztosítsuk a befektetésünk sikerét. De én hiszem, hogy az említett rendezők NEM a pénzért készítik filmjeiket. A stúdiók, igen, a pénz reményében támogatják a projektjeiket, de ezek azok az esetek, amikor ezen projektek mögött igazi szerzői, művészi elgondolás és motiváció van, nem kizárólag egy franchise létrehozása, fenntartása. Ezek az emberek szeretik a filmeket, szeretnek filmet írni, rendezni, készíteni, csak mindezt a lehető legnagyobb vásznon és a lehető legnagyobb közönségnek szeretnék megtenni.

isvean 2014.09.16. 21:00:06

@DHOPW42: "máris értéktelenebbek, mert nagy volt a költségvetésük?"

ezt nem írtam. ne magyarázd bele a kérdésembe. nem ez volt a kérdés.

nolan és a művészet? a batmanek mitől művésziek?
nolan az egyik legprofesszionálisabb tömegfilmes ma, nem tagadom, soha nem tagadtam, de nem művész. spielberg sem az. a szakma mesterei. pont.

nem pénzért? hm. lehet, rosszul tudom, de az eredetre nem akkor, az után kapott zöld utat a WB-től, ha megcsinálja a sötét lovag III.-at? hm-hm...

nekem nem pejoratív a tömegfilm. ezt csak a bölcsész-dybbukok mondják.

"De én hiszem, hogy az említett rendezők NEM a pénzért készítik filmjeiket. "

hidd csak, addig fogod beleásni magad az életművükbe :o)))

(oh: neked mi a szerzői a prestige-ben vagy a sötét lovagban? michael caine? :DDD. ne viccelj.)

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.16. 22:21:10

@isvean:

ez aligha kisesszék írására szolgáló hely

@DHOPW42:

nem az a baj velük, hogy mennyiben szerzői vagy tömegfilmek, hanem a világképük, az egyoldalúságuk, felszínességük, műsötétségük,stb helyenként mérhetetlen butaságuk, erre most nem akarom leírni a régi jó példámat, mert nem szeretném a rajongóit megbántani. ahogy azt sem írom le, kit tartok a legkevésbé díjra érdemesnek ezek közül, bár ugye a coeneknek már van rendezői oscarja, viszont tarantinonak, finchernek, andersonnak még nincs, nolannek meg jelölése sem, talán most.

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.16. 22:30:58

@Deepblue Noir:

bár még ezek jelentkezése előtt megtörtént a bárányok hallgatnak 5 oscarja, ami azért finoman szólva, nos, nem volt túl ízléses.

zsóka_eszter 2014.09.17. 10:14:54

@Zalaba_Ferenc: OFF a bejegyzést tekintve, de lesz Boyhood kritika?

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.17. 12:23:04

@isvaen:

a téma sem ér annyit, meg megírni sincs kedvem:)

komplikato 2014.09.24. 00:31:09

@K. Kálmán: "Mondjon bárki bármit, nekem hiányzik ez a gyerekkoromtól jelenlévő spielbergi érzelmesség a mai filmekből!"

És tényleg. De ott van pl. a Super 8 az meg "túltolta" ...

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása