Bő egy héttel ezelőtt Cseh Dani már megemlékezett a filmről, ám úgy éreztem, nekem is szövegelnem kell róla egy-két sort, ugyanis sajnos másfajta vélemény alakult ki bennem, mint becses kollégámban, meg úgy általában a közvéleményben. Tehát ha az volt a PRO-kritika, akkor ez lesz a KONTRA-kritika.
Nem elég, hogy a számára ismeretlen világgal kell szembesülnie, még az egyetlen támaszt nyújtó S.H.I.E.L.D. falai is kezdenek omladozni Steve Rogers (Chris Evans) körül, akinek ráadásul egy új, már-már hátborzongatóan hatékony ellenféllel is szembesülnie kell. SPOILER! Ő a másik címszereplő. (SPOILER OFF.)
Amerika Kapitánynak nem áll jól a jelen. Nem feltétlenül azért, mert a fenti premissza ellenére azért elég jól feltalálja magát a jelenben - sokkal jobban, mint például én egy Apple Store-ban, pedig elvileg felhasználó vagyok -, nem is azért, mert magánélete se nagyon van, hanem mert túl naiv ehhez a világhoz. Nem csupán gondolataiban és érzéseiben, mellyel a magamfajta, klasszikus kalandfilmeken felnőtt, de azért a modernitásra is messzemenőkig nyitott fickó olyan könnyen azonosul, hanem mert az egész figura divatjamúlt. Így aztán hiába is építenek rá Bourne-i akciójeleneteket és rakják körül hidegháborús thrillerekre jellemző konspirációkkal, amíg maga Rogers vizenyős szemmel bámulja a Smithsonianben a II. világháborús híradót, addig én magam is abba a korba vágyom vissza, egészen pontosan abban a korban szeretném őt viszontlátni.
És ez leginkább azokban a momentumokban a szembeötlőbb, melyekben a film igenis ehhez a képregényes naivitáshoz nyúl vissza, mikor abbahagyja a papolást a 9/11 után megváltozott Amerikáról, a világpolitika terelgetéséhez szükséges hidegfejűségről, a nagyobb jó gyilkos elvéről, és felhagy a történet csavargatásával, hogy bedobjon egy olyan gonosztevőt, aki egy szuperkomputer képernyőjén tálal ki terveiről, hogy arról az Afganisztánt megjárt, némileg sérült lelkű katonáról (Anthony Mackie) is kiderüljön, hogy valójában egy igen cool szárnyas katona, arról a kirobbanó, de parádésan primitív befejezésről nem is beszélve, melynek lényege, hogy ezt vidd A-ból B-be, aztán ismételed meg még kétszer, és győzelem! Ezt egy fél világ választja el attól a konspirálástól, melyben még az egyik kulcsfiguráról is majdnem kiderült, hogy...
Amúgy derék dolog felnőttesebb filmekre jellemző elemek bevetésével nagykorúvá tenni egy hőst, ám amikor váratlanul belépnek a képbe az ilyen és ehhez hasonló kockás mókák, az ember hirtelen rádöbben, hogy mit is néz, mi több, arra is, hogy annak, amit eddig nézett, most hirtelen búcsút inthet, és az, ami előtte áll, ebben a környezetben már nem állja meg a helyét. Zavarba ejtő ez a törés.
Mintha valahol félúton szóltak volna a Russo-testvéreknek, hogy "Az addig rendben van, hogy a Szemtől szemben, A keselyű három napja és a Francia kapcsolat volt a hivatkozási alap, ahonnan elindultatok, de ne feledjétek, hová jöttetek, mi van kiírva az ajtó fölé, úgyhogy tessék, itt van ez a két tucatnyi marvelizmus, tessék szépen legalább minden másodikat belerakni a filmbe!" Így aztán A tél katonája első felében bátornak tűnő húzásokat a második fertályban egy tollvonással lenullázzák, mélynek tűnő karakterekből lesznek mókamikik, vagy éppenséggel cool karakterekből érzelmi csomópontok, a címszereplő félelemforrásról pedig kiderül, hogy valójában ő robotzsaru, akihez valamilyen rejtélyes okból "Made in USSR" feliratú alkatrészeket szállítottak. A hozzá köthető nagy revelációt az internet és a filmhez kapcsolódó reklámkampány javarészt kinyírt, de amúgy sem annyira emlékezetes a maszk mögött rejtőző figura ahhoz, hogy a közönség soraiban bármiféle megrökönyödést váltson ki. Ó, és szerintem azt is tudni fogjátok, hol keressétek a mindent megmozgató bábjátékost: ehhez elég csak megnézni a... Vasember 3-at.
Csúnyán elbánik nézőjével A tél katonája. Mikor azt hinnéd, hogy ez a film valóban más lesz, mint az eddigiek, és ebben még az se zavar, hogy javarészt a Bosszúállók díszletei között játszódik (csak abban jobbak voltak a poénok), de aztán rádöbbensz, hogy hiába mondogatja azt Kevin Fiege, a Marvel Studios feje azt, hogy a sikerük kulcsa az, hogy náluk minden film más és más, rá kell döbbenned, hogy voltaképp mindegyik ugyanaz. Csak néha jobban csúszik.
Kövess minket facebookon és twitteren!