aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: özönlés Takács Máté
2014. március 30. 17:51:00

Kategória: film 2 komment

Folytatódik a tavaszi blockbuster-áradat a Noé bemutatójával: a bibliai történet költséges filmváltozata erős nyitányt produkált, részben az amerikai sajtó szokás szerint hajhászó magatartásának farvizén. Lejjebb csúszott, de jól tartotta magát A beavatott, A Grand Budapest Hotel pedig már országos szinten hódítja rendületlenül a nézőket. Az egyetlen igazi sötét foltot Arnold Schwarzenegger képezi a hétvégén, aki David Ayer kezei alatt minden eddiginél nagyobbat hasalt a Sabotage élén.

sabotage.jpg

> új filmek
Végül is nem volt annyira merész vállalkozás a Paramounttól, hogy 120-130 millió dollárt áldozott a Noé (Noah; hazai bemutató: már a mozikban) címet viselő, látványos nagyszabásúságra, elvégre nem csak az egyik legismertebb bibliai történetről van szó, hanem konkrétan az egyik legismertebb történetről. Az egyetlen kockázati tényezőt maga a rendező, Darren Aronofsky jelenthette a stúdiófőnökök számára, mert hát nem egy Jonathan Liebesman vagy Brett Ratner ült a direktori székben, akit csak simán fel szokás bérelni. Hanem az a fickó, akinek legutóbbi munkája, egy művészfilm, 330 millió dollárt kasszírozott világszerte és ezzel megnyitott pár kaput, ami mögött csak szerényen illik nemet mondani neki. Azért biztos akadt pár nem, meg Aronofskyban is túltenghetett a hála, hogy megvalósíthatja dédelgetett projektjét, így végül a Noé kapcsán inkább csak a szokásos köröket futhatták a lapok: így meg úgy nem frankó a kész film a Biblia leírásához képest. Viszont ennek is meglett az eredménye: az Isten fiától és a God's Not Deadtől amúgy is mozilázba jött keresztény közösség abban az esetben is alaposan értesülhetett a bemutatóról, ha netán a stúdió marketinggépezete elkerülte volna őket. Na de Noé története kellőképpen kommersz ahhoz, hogy mindenféle visszhang nélkül is érvényesülni tudjon még az amerikai kasszáknál is, ennek fényében mindig is 30 millió fölé, 40 millió közelébe prognosztizálták az első hétvége bevételét. Aztán pénteken világos lett, hogy nagyobb az érdeklődés, és a nyitány végül felkúszott 44 millióig, ami igazán derék eredmény. Az amerikai kritika kedvezően fogadta a látottakat, ez azonban a premieresti nézőkről kevésbé mondható el, és talán akadt közöttük egy-két fő, aki csakugyan az irodalmi hűtlenség okán minősítette le a produkciót. 115 millió dollárt talán még e rossz hátszél mellett is megelőlegezhetünk a Noénak, a többi nemzet úgyis feltornássza majd ezt félmilliárdra.

Arnold Schwarzenegger számára lassan időszerű lenne, hogy belefogjon az Ikrek és a Conan, a barbár rendre megszellőztetett újabb fejezetébe, illetve hogy minél nagyobb szerepet szerezzen a készülő Terminátor-filmben, mert új portékát már képtelen eladni, és ez még egy szerény megfogalmazás. A tavaly januári Erőnek erejével a valaha oly népszerű akciósztár egyik legjobb kritikákat kapott filmje lett, ennek ellenére bukott, mint az ólajtó, és ősszel a Szupercella is csak egy kínai bemutatóval járt jobban. A Sabotage simán lehet a következő hollywoodi produkció, ami megtöbbszörözi az ázsiai országban amerikai bevételét, hiszen az Open Road Films terjesztése mindössze 5 millió dollárt bírt kisajtolni a volt kormányzó híveiből, ami a Vörös Szonja óta a legalacsonyabb összeg az osztrák könyvelésében. Szégyenletes összeg, és még cudarabb fejlemény, hogy az újságírók is alaposan lesajnálták a 35 milliós akció-thrillert, pedig a Kiképzéssel és Az utolsó műszakkal jó nevet szerzett David Ayer rendezéséről van szó (bár a szkriptbe Skip Woods is beleormótlankodott). A totális érdektelenség részben a sokat változtatott cím és premierdátum felelőssége, részben az ORF bénázásáé, hogy nem tudtak egy ilyen egyenes sztorit (drogrendészek keresztbe tesznek a kartellnek, aztán egyesével kezdenek hullani) eladni a közönségnek. És persze ott van a főszereplő személye, aki képtelen érdemi mozgósításra; jó kérdés, hogy mondjuk Dwayne Johnsonnal mire ment volna a Sabotage. 10 millió dollárnál biztosan többre.

A Lionsgate 664 moziba küldte szét a Cesar Chavez polgárijogi aktivista életéről szóló azonos című filmet, melynek címszereplője Michael Pena. A dráma csak hellyel-közzel rezonált a célközönséggel, a 3 milliós nyitány csak egy szokványos 4500 dolláros mozinkénti átlagos bevételt takar. Instructions Not Included ide vagy oda, a latinók még nem olyan tudatos moziba járók, mint a feketék, vagy legalábbis a komoly hangvételű produkciókra még nevelni kell őket.

Immáron országos szinten folytatja lenyűgöző futását A Grand Budapest Hotel. Wes Anderson filmje csaknem ezer moziban látható egyszerre, hétvégi bevétele pedig közel 9 millió dollárt mutat; ez közel tízezres átlagra jó, vagyis a korlátozott számú mozit magában foglaló hetek momentumából sikerült egészen sokat átmenteni, és így a széles körben méltatott vígjátékszerűség előtt beláthatatlan pálya nyílik meg. A Fox Searchlight bízhat a mostani 24 millió dollár minimum megkétszerezésében is.

Jason Bateman rendezői bemutatkozása, a Bad Words nem rengette meg annak a pár városnak a kasszáit, amelyek mozijai az elmúlt két hétben játszották, de ez nem változtatott a Focus Features szélesítési tervein. A Grand Budapest Hotellel ellentétben ez a korhatáros komédia azonban megsínylette az átállást: a 2.6 milliós hétvégi eredmény (842 moziból) érdektelen összeg, és 10 millió alá kényszeríti végül a betűzőversenyre trükkösen benevező felnőtt sztoriját.

> korábbi filmek
A vártnál stabilabb lábakon áll a múlt héten nagyot szakító A beavatott, hiszen 50% környékén tudta tartani negatív változását a második hétvégére. A Lionsgate pénzcsinálója tehát képes volt kamatoztatni erősen pozitív nézői visszhangját, és kicsit biztosabban szemlélheti a 150 millió dolláros határvonalat, hiszen tíz nap után máris 95 milliónál jár.

Ismételte múlt hétvégi produkcióját a God's Not Dead című keresztény dráma. A Freestyle Releasing terjesztése pár száz mozival növelte terét, miközben bevételét szinten tudta tartani. Még egy darabig biztosan nem szabadul a top tíz a filmtől.

Harmadikként a 2014-es filmek mezőnyében a 300: A birodalom hajnala átlépte a 100 milliós korlátot, és ezzel a Warner Bros. bemutatója lassan közelít is a végállomáshoz, küldetését, ha döcögősen is, de teljesítve.

> végszó & ami jön
A Sabotage éppen annyival hozott kevesebbet, amennyivel a Noé többet, úgyhogy a komplett hétvégi forgalmat tekintve nem panaszkodhat az ipar, mint ahogy március havát illetően sem. Ez kétségtelenül áll majd áprilisra is, hiszen egyből a máris 75 milliós globális (nemzetközi) bevételnél járó az Amerika Kapitány: A tél katonája követel magának helyet, rekordesélyekkel.

cím | becsült moziszám | nyitóhétvége-előrejelzés
Amerika Kapitány: A tél katonája | 3900 | $88m

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 ú  Noé
$44.0m $44.0m $125m
2 1  A beavatott
$26.5m $95.3m $85m
3 2  Muppets Most Wanted
$11.4m $33.2m $50m
4 3  Mr. Peabody és Sherman kalandjai
$9.5m $94.9m $145m
5 4  God's Not Dead
$9.1m $22.0m n.a.
6 7  A Grand Budapest Hotel
$8.8m $24.5m n.a.
7 ú  Sabotage
$5.3m $5.3m $35m
8 6  Need for Speed
$4.3m $37.8m $66m
9 5  300: A birodalom hajnala
$4.3m $101.1m $110m
10 8  Non-stop
$4.1m $85.2m $50m

 

Címkék

thriller box office comedy drama action paramount wes anderson arnold schwarzenegger jason bateman darren aronofsky david ayer religious

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr105885878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.03.30. 20:29:41

Mi lesz ez után Arnolddal? A Terminator: Genesis már biztosnak tűnik, de a Universal helyében egyáltalán nem erőltetném a Conan és az Ikrek folytatását. Ugye készül a Maggie című zombifilm, de kb. ennyi. Jó ideje mondogatom, hogy immáron karakterszerepek kellenének neki nagyobb formátumú filmesek filmjeibe: James Cameron igazán írhatna neki egy szerepet az Avatar-folytatásokba.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.03.30. 20:44:32

A Sabotage-nak amúgy van magyar címe, ami nem más, mint... dobpergés... Szabotázs! (Viszont csak DVD-n jön a film.)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása