aeon flux

ready for the action now, danger boy?

isten veled, breaking bad! Kovács Erzsébet
2013. október 21. 22:10:00

Kategória: tv 14 komment

Nem tudom, vajon merő egybeesés-e, hogy az utóbbi évek két, talán legélvezetesebb angol nyelvű tévésorozata, a Breaking Bad (AMC) és a Sherlock (BBC) is eljutott arra a zavarba ejtően érdekes forráspontra, ahol már egymásba folyik a gondosan megírt alkotói fikció és a rajongók lázas fantáziája által nem kevésbé kreatívan manipulált valóság. (Persze lehet, hogy csak a két tévétársaság PR-osai érdemelnének fizetésemelést az ügyes gerillamarketingért, bár John és Sherlock hivatalosan működtetett blogjaival ellentétben az Európa egyre több utcáján felbukkanó "I believe in Sherlock Holmes" és "I fight John Watson's war" feliratú, változatos kivitelű poszterekről még nem bizonyosodott be, hogy a tévészékházból indult volna a mozgalom.) Az is meglehet, nem kell jobb bizonyíték ennek a két sorozatnak a kiváló voltára, mint hogy milyen erős érzelmi azonosulást képesek kiváltani a rajongóikból. Legalábbis Albuquerque-ben egy édességgyártó most szép pénzeket keres a Walter híres-nevezetes kék metamfetaminkristályait megszemélyesítő cukorka utángyártásával és árusításával, a legutóbbi fejleményről pedig a hajtás után olvashattok. Ugye nem kell mondanom, hogy SPOILERes hír lesz?

heisenberg.jpg

Akkor hát, ahányan csak végignéztük a legutolsó epizódot, mondjuk együtt: nyugodj békében, Walter White. Annál is inkább, mert a Sunset Memorial Park nevű albuquerque-i temetőben október 19-én csakugyan nyugodalomra helyezték White tanár úr koporsóját. A gyászmenet végigvonult az utcákon, élen a megyei rendőrség által kísért ravatallal és Walt lakókocsijával, majd a nagyjából kétszáz gyászoló földet szórt a sírgödörbe süllyesztett koporsóra, és helyére került a sírkő is.

Gyászbeszédet mondott Michael Flowers díszletberendező, a résztvevők megéljenezték. Hát igen, a koporsó is üres volt. A steakvendéglőben tartott halotti toron legalább a metamfetaminszínű cukorkával készült italt szolgáltak fel.

Azok után, hogy az ifjabb Walter által a sorozatban összerakott (és az idősebb Walter által pénzmosásra használt) adománygyűjtő oldalon a valóságban egy rákbetegeket támogató alapítvány számára gyűjtöttek pénzt, nem meglepő, hogy a temetést is jótékonysági célra szervezte egy, a hajléktalanok egészségügyi ellátását segítő albuquerque-i szervezet. (Az élet iróniája, hogy a honlap esetében a valóságban az AMC kénytelen volt megvonni a támogatását az alapítványtól, mivel sikkasztás gyanúja merült fel.) A szervezők tíztől tízezer dollárig terjedő összegű hozzájárulást kértek a résztvevő rajongóktól, a halotti torra a jegyek fejenként száz dollárt kóstáltak.

Persze a Sunset Memorial Park igazi temető, és máris akadt, aki nehezményezte, hogy a fia sírjától pár méterre egy tévésorozat rajongói... nos, nem gyászolnak.

Képek (és további részletek) erre, ez pedig a helyi újság gyászjelentése:

walter white obituary.jpg

Címkék

fun sherlock advertisement breaking bad bryan cranston aaron paul

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr515590762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vargatom 2013.10.21. 22:32:44

Várjá várjá

Mi van a Sherlockkal??

Kovács Erzsébet 2013.10.21. 23:07:07

@vargatom: #BelieveInSherlock (meg az, hogy a homoerotikáért rajongó lányok megszállták a harmadik évad forgatását)

vargatom 2013.10.21. 23:29:23

@Kovács Erzsébet: Öööö, az elsőre majd rákeresek, de a második az ilyen does not compute...

vargatom 2013.10.21. 23:30:05

Bár az is igaz, hogy amikor a Mass Effect 3-hoz dolgoztunk és belemerültem a rajongói közösségbe, akkor is láttam igen cifra dolgokat....

Wintermoots (törölt) 2013.10.21. 23:37:26

eljutott arra a __zavarba ejtően érdekes forráspontra__, "

:)

Kovács Erzsébet 2013.10.21. 23:45:38

@Wintermoots: Gratulálok, ön kiszúrta a nyilvánvaló képzavart. Nyereménye egy egyéves előfizetés az Aeonflux blogra. :-)

Wintermoots (törölt) 2013.10.21. 23:49:33

@Kovács Erzsébet:

nagyon szépen köszönöm!:)

( de igazából arra gondoltam, hogy jó megfogalmazmás, mert ez "csakugyan nyugodalomra helyezték White tanár úr koporsóját' tényleg zavarba ejtő, persze lehet hogy csak nekem:) )

Kovács Erzsébet 2013.10.21. 23:50:43

@vargatom: "a Mass Effect 3-hoz dolgoztunk" Ezt hogy kell érteni? :-)
Emlékszel a poénokra a sorozatból, hogy hányszor erősködik John, hogy ez nem randi, ő nem meleg, ésatöbbi? Na, ott ágyaztak meg maguknak a sorozat készítői. Gatiss egyébként is bevallottan meleg, és ennek fényében már az sem annyira meglepő, hogy két leszbikus is esett a két évadra.
Először persze én sem akartam elhinni, de ha minden igaz, nem hogy már a Star Treknek volt a maga idején Kirk/Spock fanfictionje, de már Conan Doyle is a korabeli "agglegényirodalom" eszközeivel operált, amikor megírta ezt a két, együtt élő agglegényt.

vargatom 2013.10.22. 00:06:16

@Kovács Erzsébet:
"Ezt hogy kell érteni? :-)"

Hát, úgy, hogy mi csináltuk a Spike VGA teasert meg utána a rendes trailert. Én feleltem a karakterekért.
www.digicpictures.com

Sherlock témában meg... Persze hogy emlékszem a meleges vonalra, de pont az volt a lényeg hogy humorosan közelítették meg a kérdést, plusz John számtalan barátnőjével és Sherlock egyértelmű vonzalmával Irene iránt azért elég határozottan rendezték ezt a kérdést.

Továbbá Gatiss is oké, meg úgy általában az a benyomásom alakult ki, hogy a melegek minden kult dologból megpróbálnak saját változatot kihozni (talán a legjobb kortárs példa lehet a Harry Potter ha jól tudom, Harry + Snape meg amit el lehet képzelni). Ezt így lehet nehéz helyretenni, de végeredményben ez is oké, alapvetően értem a dolgot. Meg hát maga Rowling is melegnek minősített legalább egy központi szereplőt a végén.

A videojátékoknál meg pont a Mass Effect igyekezett a kedvére tenni ennek a rétegnek, még ha a férfiaknak a harmadik részig kellett is várni ezzel. Nem próbálgattam a dolgot, mert annyira nem érdekelt, de tudtommal viszonylag ízléses megoldást választottak mind a férfi, mind a női karakter számára (plusz beismerem, a női Shepardnak behozott szereplőnél konkrétan sajnáltam hogy leszbikus, mert érdekes karakter volt).
De ennek ellenére azért meredek volt szembesülni a Google safe search nélküli találatokkal. Tényleg csak kötélidegekkel ajánlott utánanézni.

Na de hogy női rajongók + homoerotika? Hát ez viszont már kifog rajtam... ezt így hogy??

Kovács Erzsébet 2013.10.22. 00:30:57

@vargatom: A leginkább mindboggling, amikor női rajongók öltöznek be cosplay keretében Johnnak és Sherlocknak, és khm, el is játsszák, amit elképzeltek. :-)
Érdekes egy jelenség, főleg annak fényében, hogy egyik főszereplő se játszott korábban (tizenvalahány éven át) tipikus amorózó szerepeket. Hogy ez arról árulkodik-e, hogy a filmgyártás férfi döntéshozói tulajdonképpen nem értik a nőket, amikor szívtipró színészt keresnek, vagy pedig hogy a készítők se gondoltak bele, hogy ez lesz a "brainy is the new sexy"-ből, magam se tudom. Az biztos, hogy igen jó bromance van eközött a két mostani főszereplő között, és ha Irene Adlert nem hozzák is vissza (nem tudom), kíváncsi vagyok, mi lesz, ha Watson feleségével megbontják ezt a jó kis dinamikát (ami a kiszivárgott forgatási hírekből elég bizonyos).

vargatom 2013.10.22. 21:12:59

@Kovács Erzsébet: Hát, a ME rajongóktól nem sok live act-et láttam, de rajzban elég... erősek. Beöltözni amúgy nagyon szeretnek ők is, és elég jó dolgokat produkálnak a nehezebb feladatok ellenére is.

De mondom, érteni azt nem értem, hogy egy nő (vagy két nő) számára miért vonzó két meleg férfi. Bár jobban belegondolva megvan ennek az ellenkezője is, heteró férfiak és leszbikus nők vonalon, szóval lehet hogy csak hozott előítéletekkel vagyok terhelve ;)

Irene-t meg hozzák csak vissza, nagyon jól sikerült Sherlockot kibillenteni vele.

Kovács Erzsébet 2013.10.22. 21:34:37

@vargatom: "rajzban elég... erősek" Na, ezen a téren nem kell félteni a Johnlock-rajongókat se! :-)
Hát, ha a Conan Doyle-novellákhoz hűségesek akarnak maradni Moffaték, akkor nem fogják visszahozni. Viszont mivel a Reichenbach-vízesés és a visszatérés között eltelik néhány év, amit Holmes világ körüli úttal tölt, azt nagyon is el tudom képzelni, hogy Sherlock meglátogatja majd Irene-t, és hogy erről látunk majd flashbackeket az első részben. No persze még azt sem tudni, mikor is láthatjuk végre azt az első részt! :-)

vargatom 2013.10.22. 21:49:47

@Kovács Erzsébet: Szerintem nem lesz sokéves ugrás, eddig is mertek nagyokat változtatni, felesleges ragaszkodni a hagyományokhoz. Manapság egy nap alatt körbe lehet repülni a Földet, pár hónap elég egy viszonylag alapos körutazásra, semmi értelme éveket várni.

Ami meg a plusz szereplőt illeti, Doyle-nál Irene messze nem volt ilyen hatással Sherlockra (vagy legalábbis nem muttta meg), sőt még Ritchie filmjei sem tudtak túllépni a felszínességen. Moffaték viszont tényleg a maximumra járatták, Sherlockon kívül még Watson is zseniális vele minden egyes jelenetben, szóval ezt muszáj lesz folytatni.

Johnlockra meg ezek után semmi pénzért nem fogok rákeresni, elég trauma volt a Mass Effect meg Assassin rajongótábor nekem ;)
(az a csávó pl. megvolt aki a "literal" videókat csinálja?)

Egyébként meg most nézem hogy ez eredetileg egy Breaking Bad poszt volt... :D

Kovács Erzsébet 2013.10.22. 22:35:02

@vargatom: Az a kisebb fajta csoda, amit Moffat és Gatiss a Sherlock Holmes-történetekkel művelt, valójában igen alapos, igen művelt és igen kreatív fanfiction. Igaz, hogy Doyle nem részletezi a románcot, de tényleg, mi lehet az oka, hogy egy ilyen férfi élete végéig csak "a" Nőként emleget egy nőt? Egyszóval nagyon is jogos és indokolt volt az a maximumra járatás. Ezzel együtt a forgatásról kiszivárgott hírekből úgy tűnik, hogy csak Mary Morstannek lesz komoly szerepe. Mármint volt szó Lara Pulver és Andrew Scott szerepléséről is, de Moffat nem is tagadta, hogy felvettek hamis jeleneteket is a rajongók megtévesztésére (...éés az első díjat kapja J.J. Abrams! :-)
Szerintem Ritchie filmjei, úgy, ahogy van, felszínesek voltak.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása