aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: kick-ass 2 (2013) Zalaba_Ferenc
2013. augusztus 22. 00:01:00

Kategória: film 16 komment

Miközben Hit-Girl megpróbál a polgári nevére nagyobb hangsúlyt fektetve egy átlagtinédzser életét élni, a fenekében viszkető zabszemmel leszámolni képtelen Kick-Ass beáll egy csináld-magad szuperhősöket tömörítő csapatba, az egykori Vörös Köd pedig elhatározza, hogy ő lesz a világ első szupergonosza. Egyikőjük élete sem úgy alakul, mint tervezték.

Az élet nem képregény. Eme, akár kamerába is mondható kinyilatkoztatás kétszer is elhangzik minden idők egyik legjobb képregényfilmjének folytatásában, és akár megfontolandó tanítás is lehetne egy olyan, képregényfilmek előtt leboruló világban, melyben bizonyos ámokfutók Jokertől kölcsönöznek ihletet, vagy ha nem is, hát a média szemében mindenképp, csakhogy a fenti példabeszédet hol egy lány ánuszából fröcsögő fostenger (nem túlzok, csak egy icipicit), hol pedig egy Austin Powers módra cápa által felzabált rosszfiú keretezi. Értem én a szándékot: kell ide mélység is meg játék is, csak úgy, mint az első részben, amely egyszerre figurázta és táplálta a trendeket, de afölött Matthew Vaughn és Jane Goldman bábáskodott, akik nem csupán a kellő egyensúlyt voltak képesek megteremteni, de valami igazán egyedit alkottak, és ez a kockás dömpingben elég nagy szó.

A folytatásnak be kell érnie Jeff Wadlow-val (hogy kivel?), aki még egy épkézláb akciójelenetet is nehezen tud tető alá hozni, nemhogy karakter építeni. Ott van példának okáért Kick-Ass, akit a film elején mintha rebootoltak volna: szerencsétlenkedik, rácsodálkozik az erőszakra és naiv, mint egy gombolyaggal játszó cicát ábrázoló festmény. Közben Hit-Girl valami gyenge Bajos csajok-másolatban találja magát, mintha a fent említett "beilleszkedés" egyenértékű lenne a bálkirálynővé választással és egy randival Freddie Prinze, Jr.-ral. Hármójuk közül Vörös Köd a legripacskodóbb, mégis az ő figurája kapja a legtöbb löketet sötét kivirágzásának hála, még ha az eredeti képregényben jóval durvábban prezentált gonoszkodás általában kimerül italboltok kifosztásában és lányok felpofozásában. De ő legalább halad valamerre.

És itt gyakorlatilag meg is állt a tudomány. Kick-Ass beáll az Örök Igazság nevű csapatba, de mielőtt rádöbbennél, hogy a film ezen a pontos a Különleges hősöket nyúlja, az amúgy is céltalan banda már jelentőségét is veszíti (véget vetnek egy illegális pókerjátszmának, majd kiszabadítanak öt kínai kurvát, no és?), mint ahogy a Mutterbeverré avanzsált Vörös Ködöt felülről rendreutasító nagyfőnök szála is a semmibe vész, te pedig azért rimánkodsz, hogy Hit-Girl unjon már végre rá a középiskolás kliséversenyre, és vegye vissza az álarcát, mert akkor legalább nem kell elviselned a Chloe Moretz CGI-utómunkával "mitesszeretlenített" fejének természetellenes látványát. No de erről nem ő tehet, hisz tinédzser: változó korban van.

A film viszont megrekedt a múltban: ott, ahol az első rész frissnek hatott, ott, ahol ez pediglen már csak fáradt ismétlésnek. Felkerülni a YouTube-ra, ahogy megküzdök Kick-Ass-szel? Bejelölni a facebookon egy másik szuperhőst? Kirakni a Twitterre, hogy milyen gonosz vagyok? Ezek a közösségi izék már olyannyira beépültek az életünkbe, hogy erre már nem lehet megint poénokat építeni, nem hogy filmet. Fáradt maszatolás ez a produkció, de legalább nem lóg ki ebből, messze nem "kick-ass" nyárból.

(A film megítélésén a botrányos szinkron se sokat segít, amely nehezen tudja eldönteni, hogy mely neveket ültessen át magyarra és melyeket hagyjon meg eredeti nyelven, ezzel kisebbfajta kakofóniát okozva, a keverés pedig olyan, mint a nagy, "klasszikus" időkben: közel nullára letekert effektusok mellett üvöltő dialógusok, melyekben az amúgy is elég cifra Speier-szikrák is jóval mesterkéltebbnek hatnak.)

Címkék

kritika 4csillagos jim carrey sequel superhero kick ass aaron johnson chloe moretz christopher mintz plasse

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr235470319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fausto(tm) 2013.08.22. 08:21:48

Hát ez nem túl biztató, pedig nagyon vártam... :(

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.08.22. 08:37:40

Szóval jogosan volt a hype a béka feneke alatt.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.08.22. 08:46:59

@Adam Van Helsing: Nem tudom, hogy az origós vetítésen hányan voltak, de a másik premier előttin feléig se volt a terem, ami azért elég szokatlan. Ahogy elnézem, a mozik is csak visszafogottan vetítik (no nem az Aréna), szóval nem fog nézőrekordokat döntögetni. Kellett az a szinkron! :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.08.22. 08:47:45

@Zalaba_Ferenc: (Persze nélküle valószínűleg még gyengébben muzsikálna, de majd meglátjuk.)

szkristof92 2013.08.22. 09:28:16

Ejj ez tényleg nem valami bizalomgerjesztő.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.08.22. 11:52:47

Pedig ez egy baromira szórakoztató film lett egy-két apróságot leszámítva (pl. Hit Girl sztorija tényleg eléggé erőltetett), az akciójelenetekkel sem volt semmi baj (ha az Elysium agyonrángatott fényképezésére gondolok, ahhoz képest még zseniálisak is voltak), és simán végig lehetett röhögni.

Sőt, tőlem szokatlan módon még a szinkront is megvédeném (bár az eredeti ismerete nélkül nehéz nyilatkozni), nálam egyértelműen a jobbak közé tartozott mind a magyar szöveg, mind a szinkronhangok.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.22. 12:37:34

akkor ez lehet kimarad, főleg, hogy én már az első résztől se estem hanyatt...

nortonp 2013.08.22. 15:54:33

egy Jim Carrey-t soraiban tudó film, aminek a kritikájában már említésre sem méltó az "öreg". nagyon durva hova és honnét esett vissza (ő is).

Wintermoots (törölt) 2013.08.22. 16:44:31

az első rész is nagyon gyenge volt, úgy tűnik ez még olyan sincs.
bár nem tudom, 18 felett mi visz be valakit egy ilyen filmre, azért mindennek van határa...

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.08.22. 19:28:22

@Wintermoots: hát eredetileg R-rated, szóval pont hogy csak 18 felett mehetsz be rá :-))

csgergo 2013.08.22. 20:36:30

Szerintem teljesen jó volt. A forgatókönyv néhol elég átgondolatlan volt és az obszcenitás is túlzó volt néha, de nem zavaró módon. Chole Grace Moretz még mindig a legvagányabb kiscsaj Hollywoodban, Jim Carreyt élmény volt nézni, bár és többet is elbírtam volna viselni belőle. Mother Russia meg HOLYCRAP. Jézusom mennyire ijesztő volt az a nő. Nem voltak benne olyan emlékezetes jelenetek, mint az első rész online közvetítése vagy Big Daddy a raktárban, de ez legyen vele a legnagyobb baj.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.08.22. 20:43:34

@csgergo: Ja, durván nézett ki, az biztos, de mivel a rendezés olyan ügyetlen volt, amilyen, messziről látszott rajta, hogy tohonya szegény, és igazából mindenki csak a koreográfiát követve hullik el a kezei között.

AR Pi 2013.08.25. 03:49:23

Hát elvileg a Kick-Ass 2 és a Hit-Girl képregényt gyúrták egybe erre a filmre. Szerintem jól van felépítve, a börtönös jelenet nagyon durva volt, bár a végén elvileg Anyabaszónak túl kell élnie a cápás dolgot a harmadik részre. Nekem bejött.

progvog 2013.08.29. 00:06:39

@AR Pi: SPOILER túl is épte, az aftercredits jelenetben kiderül

panic_button 2013.10.19. 16:14:37

spoileres leszek!

kimondottan tetszett egészen addig, amíg a colonel karakterét nem ölték meg teljesen súlytalanul, utána sorba jöttek a "wtf" pillanatok, nem lett jó ez a film, bármennyire is igyekeztek. :(

szkristof92 2013.11.21. 17:52:50

Habár kicsit jobban tetszett mint, mint ZF-nek, még így is sajnos egy tökéletes szemléltető példa arra, mi a különbség a jó arányérzékkel és tehetséggel felvértezett rendező (Vaughn) és a legjobb esetben is csak elmegy szintet produkáló iparos (Waldow) között. A legnagyobb baj az egésszel az, hogy bő egy órát kell várni, hogy valami tényleges súllyal rendelkező konfliktus képződjön, karakterfejlődés nulla, az akciók szintén nézegethetőek de az első rész kreativitásának közelébe se szagolnak (ahogy az egész film se), és még röhögni is csak elvetve tudtam rajta. Egyszerűen tényleg árad belőle valami izzadtságszag, amit nem nagyon tudok leírni látni kell, hogy megértse az ember. De akkor inkább ne. 5/10

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása