aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: sötétségben Takács Máté
2013. május 21. 15:00:00

Kategória: film 4 komment

Késélre menő küzdelmet vívott az első helyért a Sötétségben - Star Trek és A nagy Gatsby a hazai mozikban – és mindkettő nyert. A bevételi rangsortban Kirk kapitány emelkedett ki győztesen, ugyanakkor Leonardo DiCaprio többeket érdekelt csütörtök és vasárnap között.

> új filmek
A Star Trek-sorozat A nem ismert tartomány című epizóddal kezdte meg magyarországi pályafutását 1992 májusában, és az akkori 50 ezer néző csúcsteljesítmény is maradt; a Nemzedékek, a Kapcsolatfelvétel és az Űrlázadás mind megrekedt a 20 ezres bűvkörben, igaz, a UIP-Duna Film inkább csak kultúrmisszióként mutatta be őket korlátozott számú kópián. A Nemezist a tengerentúli bukás miatt már hanyagolták, aztán négy évvel ezelőtt újult erővel indult neki az Enterprise a magyar toplistának. Ez az újult erő 22.514 nézőre volt elégséges az első hétvégén, ami a korábbi részek teljesítménye mellett nagyon jó, ugyanakkor J.J. Abrams filmje már egy teljesen más ligában játszott, ennek is köszönhette, hogy 70.492 jegyével a trekkie-szegény környezetben boldogulni tudott. Az idei folytatástól még Észak-Amerikában is többet reméltek, ahol már elsőre kasszát robbantott a legújabb nemzedék, szóval nálunk annál inkább emelnie kellett a tétet a UIP bemutatójának. A Sötétségben - Star Trek növelt is közönségén, de nem sokat: a csütörtök és vasárnap között összegyűlt 26.851 néző 19.3%-kal több, mint négy éve, ami távolról sem egy batmani vagy vasemberi szint, de végső soron megbecsülendő. Az egy héten át tartó, szerdán kiteljesedő premier előtti vetítésekkel a film már 30 ezer néző felett jár, úgyhogy az előzményt bizonyosan lekörözi majd végül. A toplista élére 42.8 millió forinttal állhatott a 38 moziban, köztük IMAX 3D-ben és 4DX-ben is vetített sci-fi, ami a látogatószám 19.3%-os emelkedésével szemben 69.4%-os ugrást jelent a korábbihoz képest, vagyis 2009 májusában 1122.5 forintért osztogatták a Star Trek-jegyeket átlagosan, míg mostanság 1594 forinton mozog az árfolyam. A bevétel a rohamos jegyár-növekedések mellett egyre kisebb jelentőséggel bír egy film teljesítményének megítélésekor, a nézőszámra szorítkozva pedig az jelenthető ki a Sötétségbent illetően, hogy a Star Trek továbbra sem kedvence a magyaroknak, de 3D-s felhajtással azért el lehet adni.

Ami a 3D-s felhajtást illeti, A nagy Gatsby valószínűleg meglepte a magyar nézőket, hiszen romantikus dráma általában nem bővelkedik a térhatást megkívánó látványelemekben. Mivel azonban ez az opció állt rendelkezésre túlnyomórészt, ideális választássá vált az InterCom bemutatója a hosszú hétvégére. Erről a forgalmazó tett is, hiszen 44 moziban pereg a csaknem két és fél órás, szinkronizált mű, és e figyelemreméltóan sok helyről 41 millió forint folyt be csütörtök és vasárnap között. Ez az összeg összhangban áll a nemzetközi fogadtatással, hiszen a hétvégén 42 millió dollárt hajtott fel Baz Luhrmann rendezése, vagyis nem csak az amerikai piacon, de másutt is váratlanul nagy az érdeklődés a filmre. Leonardo DiCaprio személye ebben fontos szerepet játszik, ő azon kevés színészek közé tartozik, akik nálunk is képesek hatást gyakorolni a nézőkre. Az erős nyitányhoz 27.223 fő járult hozzá, amivel a hétvége legnézettebb filmje vált A nagy Gatsbyből. Ahhoz viszont, hogy 100 ezerre nőjön az érdeklődők száma, nem árt, ha a szerencse is a film pártjára áll, mert olyan fix figyelemelvonók érkeznek majd zsinórban, mint a Halálos iramban 6. és a Másnaposok 3. Bár ha jobban belegondolunk, ezek inkább a Star Treknek árthatnak.

> korábbi filmek
A Vasember 3. a harmadik helyre csúszott vissza, több mint felezve múlt heti összegét, ami nem csoda, hiszen két film is pályázott a térhatású vásznaira. A Forum Hungary forgalmazta szuperhős-film 26.3 millió forintos negyedik hétvégét zárt, összbevétele pedig 380 millió fölött jár, s ezzel már az all-time top 50 bevételi listára is felkerült. A nézettség a 260 ezret ostromolja, s a 300 ezer talán még megvalósítható cél, de ahhoz jól kell állni a következő hetek konkurenciáit.

> végszó & ami jön
Több mint százezren váltottak jegyet a top 10 filmjeire, 150 millió forintot hagyva ott ezzel a pénztárakban. A Sötétségben - Star Trek elsősége ellenére nem hagyott mély nyomot a hétvégén, s bár várható volt, hogy csak a kötelező köröket futja, nem ártott volna egy ütősebb kezdés ahhoz, hogy a következő két-három hét hasonló közönséget megcélzó fix blockbusterei ne sodorják el túlzottan. A nagy Gatsby ezalatt széles körű bemutatójához méltó számokat produkált, érdekes lesz figyelni, hogy fel tud-e érni főszereplője legutóbbi három filmjéhez, azaz a Django elszabadul, az Eredet és a Viharsziget mintájára beveszi-e a 100 ezres nézőhatárt. Az eheti premierek közül ebben inkább A zöld urai jelenthet gátat, semmint a Halálos iramban 6., hiszen előbbi tart igényt a 3D-s termekre, s érezhetően ez számít most igazán. Az InterCom rajzfilmje a Croodékat váltja, valószínűleg hasonló eredményekkel, míg a UIP akciófilmje az előző rész nézőszínvonalát célozza meg, ami 50 ezer feletti terület. A top 10-be kívánkozik még a Tajtékos napok című francia dráma is az MTVA-tól.

A TOP 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 9 Sötétségben - Star Trek
42.8m +1103.4% 51.0m 31.081
2 ú A nagy Gatsby
41.0m - 41.0m 27.223
3 1 Vasember 3.
26.3m -52.2% 383.2m
259.219
4 2 A nagy nap
8.2m -47.1% 52.2m 39.434
5 3 Kolibri-kód
7.6m -42.5% 24.2m
17.228
6 6 Zambézia
7.4m -27.5% 19.8m 14.362
7 5 Jurassic Park
5.7m -49.0% 35.5m (157.2m)
24.020 (974.366)
8 7 Feledés
4.2m -48.0% 154.3m 113.630
9 4 Mellékhatások
4.0m -64.1% 18.9m 13.868
10 8 Croodék
3.1m -32.6% 211.4m 155.266

a cikk elkészültében segítségünkre volt: UIP-Duna Film

Címkék

star trek box office sci fi drama j j abrams leonardo dicaprio baz luhrmann intercom sequel 3d cinema uip duna film box office hazai

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr195310920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

K. Kálmán 2013.05.21. 15:12:10

Ami engem illet, mindkét filmet hozzásegítettem a jó helyezéshez 2-2 jeggyel - és mindkettő tetszett is, úgyhogy ez egy jó mozis hétvége volt.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.05.21. 15:59:47

Szerintem mindkét filmtől többet várt a forgalmazó: lehet, hogy a Gatsby esetében minimalizálni kellett volna a 3D-s vetítéseket (nem exkluzívvá tenni, kedves CC), habár könnyen lehet, hogy ebbe a forgalmazónak nem sok beleszólása volt. Mindenesetre könnyen lehet, hogy sokan fordultak el a Gatsby-től a 3D miatt megemelt jegyárak miatt (ezt tanúsítja az is, hogy a nagy hálózat kizárólagos 3D-s vetítései ellenére többen nézték meg a filmet, mint a Treket, mégis kevesebbet hozott, mint az - azaz inkább 2D-ben váltottak rá jegyet).

Atkakukac1989 2013.05.22. 15:26:06

A jövőhét érdekes lesz. Szépen ölni fogják egymást a premier és majdnem premier filmek.

freddyD 2013.05.22. 19:03:59

Azért a Jurassic Park zárójeles száma rendesen odab*sz a lista maradék 9 filmjének

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása