aeon flux

ready for the action now, danger boy?

bond 24: három éven belül Zalaba_Ferenc
2013. március 20. 15:55:00

Kategória: film 5 komment

Korábban még arról szólt a fáma, hogy James Bond 2014 novemberében tér vissza a filmvászonra, és talán ez meg is történhetett volna, ha Sam Mendes tényleg elvállalja a következő installáció dirigálását. A Bond-széria legsikeresebb epizódjáért felelős direktor azonban nemet mondott a felkérésre, úgyhogy az Eonnak és társainak most új rendező után kell nézniük.

Egy biztos: a Skyfall 1 milliárdos bevételét látva a jogokat birtokló MGM nem fog ücsörögni aranytojást tojó ügynökén, amit Gary Barber, a stúdió elnöke meg is erősített. Nyilatkozata szerint hamarosan bejelentik az új film rendezőjét, a forgatókönyvön a Skyfall-lal remekül vizsgázó John Logan, meg persze a széria immáron veteránjainak számító Neal Purvis/Robert Wade már javában dolgoznak, és a film három éven belül mozikban lesz. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb 2016-ban. Addigra Craig 48 éves lesz, és ha még négy évet kell várni a Bond 25-re, akkor a jelenlegi 007-es 52 évesen teszi majd le a Walther PPK-t. Mondjuk, ez még mindig semmi Roger Moore-hoz képest, aki 58 éves volt, mikor bemutatták a Halálvágtát.

Talán mégis el kéne gondolkodni a Bond 24-25 szimultán forgatásán (ezt a pletykát elvetették), és ami még fontosabb: tessék végre pontot helyezni a Quantum-ügy végére!

Hope, I won't be too old for this shit.

Címkék

bond daniel craig sam mendes sequel skyfall spy movie brit flick

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr545153008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.20. 17:27:44

nem is baj, ha nem kell túl sokat várni egy egy film között.

homer006 2013.03.20. 19:52:21

"tessék végre pontot helyezni a Quantum-ügy végére!" Valaki elárulná mi is volt az a "Quantum-ügy"?! Kétszer néztem meg a "csendjét" de még nem sikerült rá jönnöm!(és most komolyan kérdem, szeretném ha valaki tényleg leírná mi a francról szólt az a film!) Előre is köszönőm:)

Dean6 2013.03.20. 22:07:09

@doggfather: Itt most pont arról van szó,hogy többet kell rá várni,mint amit eddig mondtak. 2014-re elég valószínűtlen így.

SoZi · https://www.facebook.com/SosGraphicDepartment 2013.03.21. 12:27:27

@homer006: Ne csak a csendjét nézd meg! A Casino Royal-lal együtt nézd a kettőt, abban vannak a morzsák. És nagyon figyelj a részletekere.
Egyébként pont azért várjuk nagyon a Quantum befejezését, mert eléggé ködös az egész, csak kb lehet tudni mi lehet a háttérben.
Egyébként szerintem a Skyfall-ban is történhettek olyanok, aminek apró köze lehet a Quantumhoz...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.21. 12:54:39

@Dean6: hoppá, tényleg a 2016-nak örültem, hogy az csak 3 év, de 4 év a 2012höz képet. :D

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása