aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: égszakadás Takács Máté
2012. október 29. 21:58:43

Kategória: film 6 komment

James Bond a világpremierrel egy napon, az amerikai premiert két héttel megelőzve tért vissza a magyar mozikba, hogy tovább növelje népszerűségét a Craig-erában. A Skyfall természetesen bődületes összeggel szerzett vezetést.

skyfall620_02.jpg

ÚJ FILMEK
A 007-es hazai mozis karrierje 1989-ben vette kezdetét, ám nem a James Bond, a magányos ügynök címet viselő, akkor eléggé friss produkcióval, ugyanis a Mokép két hónappal beelőzte a Duna Filmet, így A kém, aki szeretett engemhez fűződik a magyarországi kezdet. Roger Moore 283 ezer nézőt bolondított magába, ami mai szemmel igen szép szám, ám az említett Timothy Dalton-nevezés 400 ezerhez közelítő nézőszáma jelezte, hogy Bondból is az új a jó, nem csak a politikai berendezkedésből. Máig ez a rész marad a csúcstartó, hiszen a Brosnan-epizódok háza táján általában a 200-250 ezer eladott jegy maradt a megugrandó cél. A Halj meg máskor!-ral 265 ezernél vettünk búcsút a színésztől, s a Casino Royale-nak újból kellett építkeznie hat évvel ezelőtt. A jó szájhagyomány nálunk is megtette a hatását, s végül 159 ezerrel zárta kapuit a 21. film. A Quantum csendje némileg emelte a tétet (kiváltképp a startkor), de a lélektani, 200 ezres határ végül elmaradt. A Skyfall most pótolhatja az akkori veszteségeket: 86 ezren ültek be rá mindössze három nap alatt, ami barátok között szólva is kurvasok. Ez a negyedik legerősebb idei nyitány nézőszám szempontjából, de az első három helyezettnek ugyebár egy nappal több jutott a teljesítésre, így a lélektani győztes mindenképpen Bond. Az 1331 forintos átlagos jegyárral összegyűlt 114,6 millió forint az esztendő második legnagyobb kezdő bevétele a Jégkorszak legutóbbi felvonása mögött, vagyis olyan filmeket utasít maga mögé, mint A sötét lovag: Felemelkedés vagy a 3D-s Bosszúállók. A 40 moziban futó akciófilm szokatlanul sok kópián kínálta magát feliratosan, ezen opciót a nézők 20,3%-a választotta  a fővárosiak 26,4%-a (14 026 fő), míg a vidékieknek 10,6%-a (3493 fő). IMAX-ben 3532-en fordultak meg, vagyis egy vetítésen átlagosan 220-an (400 férőhelyes teremről van szó). Bond ismertsége, a korábbi filmekkel felfelé ívelő népszerűsége, a nagy mértékű hírverés, a felemás heteket követő, jól időzített premier mind-mind hozzájárult ehhez a kiváló teljesítményhez. A kérdés persze az, ezúttal a Casino Royale kitartó, avagy A Quantum csendje lóhalálában esett futására lehet számítani? November sok filmet ígér, ám a versenyt egyedül az Alkonyat záródarabja veheti fel a Skyfallal, így remélhetőleg a Mokép, a UIP és az InterCom után a Fórum Hungary is 200 ezer néző feletti eredményt biggyeszthet a duplanullás neve mellé.

Az ADS Service mutatta be az Ízek palotája című francia komédiát. A multiplexekben és hagyományos mozikban is látható filmbe valamivel több mint ezer fő kóstolt bele, s ez 1,4 milliós bevételt eredményezett a top 10-en kívül.

KORÁBBI FILMEK
A két héten át uralkodó Elrabolva 2. alaposan megérezte Bond belépőjét: Liam Neeson törökországi kergetőzése 60%-ot veszített erejéből, ám a film réges-rég a siker mezején lépked. A második helyen áll most közel 12 millió forinttal, összbevétele pedig 125 milliót mutat.


A lista további helyezettjei általában jó változási arányt produkáltak, kivétel ez alól a Magic Boys 54% feletti zuhanása  valószínűleg szárnyra kapott a hír, hogy a film nem túl jó. A hazai termékre eddig 20 ezren váltottak jegyet, de 30 ezernél sokkalta többre már nem számíthat a forgalmazó.

VÉGSZÓ & AMI JÖN
Mozgalmas víkendet zártak a hazai mozik, és az őszi szünet csak most vette kezdetét. A Skyfall hozzájárulása a top 10-re kipengetett 186 millió forinthoz 61,3%,-ot, rendkívül magas arányt mutat. Csütörtökön a Fórum emeli a tétet, hiszen a Disney új animációs moziját (Rontó Ralph) is szállítja a Silent Hill: Kinyilatkoztatás mellett. Előbbinek nagyon el kellene kerülnie A Robinson család titka irdatlan fiaskóját, utóbbi pedig rendben lesz, ha az első rész eredményét legalább így, 3D-vel el tudja érni. A Big Bang Media ezalatt az október 11-ről halasztott Az utolsó műszakkal rukkol elő, de kiderül az is, mire képes a Vertigo Média első szinkronizált bemutatója és az év legjobb kritikákat kapott európai filmje.

A TOP 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 ú Skyfall
114,6m - 114,6m 86,099
2 1 Elrabolva 2.
11,9m -60,1% 125,8m 125,299
3 4 Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát!
11,6m -29,8% 40,1m 29,317
4 5 Lorax
11,4m -27,9% 40,8m 32,320
5 2 Kertvárosi kommandó
10,1m -38,9% 37,8m 29,362
6 3 Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak
10,1m -38,8% 117,0m 88,083
7 6 Magic Boys
5,6m -54,2% 25,6m 20,794
8 7 A boldogság sosem jár egyedül
5,0m -32,5% 46,1m 41,096
9 8 Parajelenségek 4.
4,1m -42,8% 15,4m 12,732
10 10 Csak a szerelem számít
2,5m -29,0% 7,7m 6,968

 

 

Címkék

thriller box office bond forum hungary action daniel craig eurocinema magyarvalosag box office hazai ads service

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr94877964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freddyD 2012.10.29. 22:06:00

Az utolsó műszakot nagyon várom már

Atkakukac1989 2012.10.29. 22:11:08

Holnap lesz megnézve a Skyfall. Én így már az e heti nézőszámot gazdagítom.

Cseh Dániel · http://aeonflux.blog.hu/ 2012.10.29. 23:17:14

A hétvégi triplázást ezen a héten is követi egy megtekintés, és még Isten tudja, hány. Rászolgált.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.30. 07:15:32

Szép, hogy a fővárosban minden negyedik ember a feliratos változatra ült be (vajon hány százalékuk tévedésből vagy tájékozatlanságból?), de félek, ez a szám azért nem elég átütő ahhoz, hogy más forgalmazók is elgondolkodjanak azon, hogy komolyabban vegyék a filmjeik feliratos változatainak terítését - már ha egyáltalán csinálnak feliratos változatokat.

Mindenesetre emelem a kalapom a FH előtt, és remélem, most nem az jár az eszükben, hogy "bakker, állat ez a 86e néző, de mennyi lehetett volna, ha mindenhol szinkronnal vetítünk?".

Cseh Dániel · http://aeonflux.blog.hu/ 2012.10.30. 07:45:42

@Zalaba_Ferenc: Én attól voltam igazán boldog, hogy a feliratos változat is gyönyörű képminőséggel ment, nem úgy, mint a The Dark Knight Rises esetében, ahol választhattál; vagy a felirat, én az egészből semmit nem látsz, vagy látod, mi történik, de marad a szinkron.

Győrben egyébként meglepően sokan voltak a feliratos vetítésen, legalábbis azon, amelyiken én voltam.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2012.10.30. 10:02:33

ettől a Liam képtől csak nem tudtok búcsút venni :-)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása