Figyelmes dolog a filmtől, hogy rögtön a címmel elnézést kér.*

Erling Jepsen Bilorrel** című regényének adaptációja ugyanis inkább zavarásként kapcsolódik a hozzánk eljutott dán mozik sorához. E figyelemreméltó nemzet terméséből mindig úgy választanak a forgalmazók, hogy még véletlenül se kerüljön beléjük egy bármely társadalom mércéjével normálisnak titulálható figura és ez ezúttal sincs másképp, sőt. A Pardon főszereplője az anyjával élő, 22 éves Helene (Sara Hjort), aki nagyon szeretné tudni, ki az apja (szóval minden felnőtt férfitől megkérdezi, hol járt 22 évvel korábban).

Mikor felmerül, hogy az illető talán egy bizonyos színházi rendező lehet, a lány felkeresi az intézményt, ahol idomított kutyája mély benyomást tesz a direktorra: az eb bekerül az éppen készülő darabba. E darabról sokat nem tudhatunk meg, mégis kicsit parallel magával a filmmel: ahogy halad előre, egyre inkább a befejezésre hárul sikeres mivoltának terhe.

A dráma komikummal vegyül, de vígjátékként még annyira sem képes funkcionálni a Pardon, amennyire egy dán darabtól elvárható. Ez persze önmagában nem jelent kudarcot, ám Helene céljai a történet folyamán változnak, miközben ő is változtat a társulat minden tagjának helyzetén – ennek ellenére a film nem mond különösebbeket egyikükről sem, legfeljebb egy-egy szólás-tanulsággal konstatálhatjuk a végkifejletet. A befejezés sikerességének értékelésétől így inkább tartózkodom; ezért meg én kérek elnézést.

* undskyld jeg forstyrrer = elnézést a zavarásért
** bilorrel = mellékszerepek